Századok – 2007
KÖZLEMÉNYEK - Herger Csabáné: A summum jus patronatus a 19. századi Magyarországon VI/1515
1524 HERGER CSABANE nek a mindaddig kárhoztatott jozefinizmust, mint az új minisztériumot. 37 Látható tehát, hogy 1848-ban a magyar katolikus egyház „hivatalos" álláspontja szerint a legfőbb kegyúri jog az uralkodó egyházi eredetű személyes kiváltságaként és nem reális jogként nyert értelmezést, amelyet a katolikus uralkodó pártfogói szándékkal tett tényleges intézkedéseire vezettek vissza. A bécsi befolyás gyengítését célzó és az országgyűlés által már elfogadott javaslatot a kancellária és az államkonferencia is erős ellenérzésekkel fogadta, különösen a főpapi kinevezések vonatkozásában. A kancelláriai bizottság álláspontja szerint ezt a jogosítványt mindenképpen szükséges az uralkodó közvetlen jogkörében hagyni.38 A kancellária által előkészített és az államkonferencia által elfogadott királyi leirat (március 31.) ennek megfelelően azt tartalmazta, hogy a koronás fejedelem által történő kinevezéseket az illetékes miniszter írja alá.39 Érvelésük annyiban talált meghallgatásra, hogy az érsekek, püspökök, apátok és prépostok kinevezése — rezervált jogként (21.§) — a királyt illette meg a továbbiakban is (7.§), amelyet király személye körüli miniszter ellenjegyzésével40 gyakorolt. A javaslattételben a kultuszminisztérium működött közre, a pápai megerősítés érdekében pedig a király személye körüli miniszter fordult a külügyminiszterhez. A legfőbb kegyúri jog többi jogosítványa, így a vagyonfelügyelet és a kegyúri bíráskodás az eddigi dikasztériumi útról most a felelős minisztériumhoz került át, azaz parlamentáris alkotmányos joggá vált. A főpapi kar azonban a katolikus egyház és az állam viszonyáról szóló külön törvény meghozatalát sürgették, amely megfelelő módon orvosolta volna félelmüket a vagyoni kérdéseket illetően. Megállapítható, hogy a következetes liberális szabályozás az autonómia biztosítása lett volna, melynek értelmében a legfőbb kegyúri jogjus circa sacra körén kívüli jogosítványait az önálló egyházi szervek gyakorolták volna. Ennek lehetetlen volta miatt a katolikus egyház maga ragaszkodott a legfőbb kegyúri jog fenntartásához, illetve ahhoz, hogy a kinevezési jogkörrel személyesen az uralkodó éljen. Kossuth március 31-én a kerületi ülésen terjesztette elő „A vallás dolgában" címet viselő törvényjavaslatát, amelyet minden változtatás nélkül fogadott el úgy a kerületi, mint az országos ülés - mint ahogy Zeller Árpád rosszallóan megjegyzi: „egy pillanat alatt".41 Az április 2-án megkezdett főrendi házi tárgyalásokon a vita a javaslat 2.§-ba foglalt elve, az egyenlőség és viszonosság kérdésében alakult ki. Protestáns oldalról az egyenlőség törvényi rögzítése a katolicizmus államegyházi pozíciójának megszüntetésére irányult, míg katolikus részről egyházuk „ősi jogainak" összeszorítását látták benne. Scitovszky János pécsi megyéspüspök kifejtette, hogy ha az egyenlőség kitételt valóban fenn akarja a jogalkotó tartani, akkor szükséges a katolikus egyház önkor-37 Lukács Lajos: A Vatikán és Magyarország 1846-1878. A bécsi apostoli nunciusok jelentései és levelezése Magyarországról. Bp. 1981. 58. 38 Károlyi A: Az 1848-i pozsonyi törvénycikkek i. m. 42-13., 223-225. és 229. 39 Uo. 240. és 40. sz. jegyzet. 40 1848. évi III. te. a független magyar minisztériumról. ,,3.§ O felsége, s az ő távollétében a nádor s kir. helytartó, a végrehajtó hatalmat a törvények értelmében független m. minisztérium által gyakorolják, s bármely rendeleteik, parancsolataik, határozataik, kinevezéseik csak úgy érvényesek, ha a Budapesten székelő miniszterek egyike által is aláiratnak." 41 Zeller A. : A magyar egyházpolitika i. m. 166.
