Századok – 2007
KÖZLEMÉNYEK - Ivanics Mária: Rabszerzés és rabkiváltás a Krími Kánságban a 16-17. században (Az 1657. évi lengyelországi hadjáratban fogságba esett erdélyiek történetéhez) VI/1483
1500 IVANICS MARIA lyi rabért, előlelőkért és közkatonákért együttesen 245.772 tallért/felkerekítve 123.000 arany bevételre tettek szert a tatárok. A 123.000 arany a korabeli viszonyok között hatalmas öszeg volt, melyből 100.000-et igazolhatóan, a többit minden valószínűséggel ki is fizettek. Ez az összeg 1658 előtt felért volna az erdélyi fejedelemség nyolc évi portai adójával (évi 15.000), de az 1658-ban 40.000 aranyra emelt adónak is több mint háromszorosa volt. Feltételeztük, hogy kb. 4000 ember jutott Trembowlánál rabságra. Közülük azonban megszökhettek, meghalhattak az úton, és nyilvánvalóan sokan voltak olyanok is, akiket nem tudtak kiváltani. Tegyük fel, hogy a négyezernek csupán a negyedét váltották ki, s hogy már köztük van a név szerint ismert 245 fő. Zárjuk ki azt a lehetőséget, hogy a többi 755 között különösen értékes rab lenne, s az ő esetükben is számoljunk az előbbi 233 talléros átlagárral, így a 755 főért további 175.915 tallért/88.000 aranyat kapunk. Ha összeadjuk a név szerint ismert 245 fő 245.772 tallér sarcát, továbbá a további — feltételezett — ismeretlen 755 fő 175.915 talléros sarcát, valamint ha hozzávesszük a fogságba esés előtt még Lengyelországban kifizetett 21.000 tallért, akkor ezen a hadjáraton a tatárok (és az őket segítő budzsaki és akkermani csapatok) összesen mintegy 342.687 tallért/170.000 aranyat szerezhettek. Jóllehet igen visszafogottan és bizonyos feltételezésekkel számoltunk, az mégis bizton kijelenthető, hogy hihetetlenül magas összeget kaptunk. Nyilvánvaló persze, hogy nem minden tatár hadjárat eredményezett ilyen nagyszámú és értékes zsákmányt. Mégsem lehet a kérdést megkerülni: hova tűnt a rabokból származó rengeteg pénz? Egy része gyaníthatóan tovább folyt Isztambulba, a kani tisztség megtartásáért vagy éppen megszerzéséért. Biztosan sok pénzbe (vagy legalábbis ajándékba) került az is, hogy a nagyvezír követelése ellenére a fővezért, Kemény Jánost nem adták át a Portának. Bár a kán hajlott volna rá, a kánság többi vezetője és a nemzetségi arisztokrácia ellenezte ezt. Kernén rí y cl ugyanis nagyobb terveik voltak: szerették volna a rendekkel erdélyi fejedelemnek megválasztatni.95 A krími kánoknak azon törekvése, hogy Moldvát, Havasalföldet és Erdélyt megadóztassák, uralkodójuk beiktatásában a valamelyest gyengülő oszmán hatalom szerepét átvegyék, a 16. század végétől követhető nyomon.96 A kánoknak a 17. század első felében viszont komoly vetélytársuk támadt az erdélyi fejedelmek személyében, akik az általuk trónra segített vajdákon és a kozákokon keresztül szintén érvényesítették vagy legalábbis érvényesíteni próbálták befolyásukat a délkelet-európai régióban. Rákóczi György lengyelországi veresége és seregének tatár rabságra jutása kétségtelenül a tatár kán javára módosította a korábbi erőviszonyokat. De ezt a tatárok már nem tudták kihasználni, mert a Köprülük nagyvezírsége alatt átmenetileg újra megerősödött az Oszmán Birodalom is, és visszaállította az ellenőrzést vazallusai felett. A török-tatár rivalizálást Erdélyben jól mutatja Köprülü Mehmed nagyvezír sokat idézett levele az erdélyi rendekhez, amelyben kéri őket, siessenek a táborába, mert a tatár kán-95 Kemény levele Rákóczi Györgyhöz, Sidó várban 1657. november 8. Szilágyi S.: Kemény János és a krimiai rabok i. m. 596-597. 96 Iuanics Mária: A Krími Kánság a tizenöt éves háborúban. (Körösi Csorna Kiskönyvtár 22.) Bp. 1994.
