Századok – 2007
TANULMÁNYOK - Pál Judit: Karrier a „tudatlanság földén". Egy főúri kliens a 18. század közepén Kelet-Magyarországon VI/1407
EGY FŐÚRI KLIENS A 18. SZÁZAD KÖZEPÉN KELET-MAGYARORSZÁGON 1427 teni. A bíró a felsőbbség támogatásával sakkban tartotta őket, és az ő szándékai érvényesültek. Talán Zanathy abban a hitben élt, hogy sikerült meggyőzni a többieket, ez nem is látszott lehetetlennek egy olyan kérdésben, amely végső soron a város számára is előnyös volt. A bizalmatlanság azonban nagyobb volt, és ezen a ponton robbant ki az elfojtott elégedetlenség. Mint leveléből látszik, a nemes polgár Zanathy az azonnali megtorlás mellett foglalt állást, csak így látta biztosítottnak megingott tekintélyének helyreállítását, és egyben az addigi politika folytatását. A tekintély megóvása nagyon fontos volt a kor emberei számára, Zanathy egy másik alkalommal is megrovóan írt az egyik tisztről, aki túlságosan kis távolságot tart beosztottaitól, ezért nem is tudott fegyelmet tartani: az ezredest nem ismeri személyesen, „de nem kétlem, ennél a fiatal embernél más bőrt hordoz magán, ki compagniajának commendánsa lévén, szemem láttára a Reitert leültette magánál s maga vasával frizereztette"; ez az engedelmesség kárára van: „s valóban úgy is vagyon, hogy a katona nem sokat tart tőle."85 A város megfélemlítése mégis sikeres lehetett, mert Zanathy júliusban ismét a „stábház" épüléséről számolt be és a szerződés aláírását intézte. A kamara kiküldöttje valószínűleg fogsággal fenyegette meg a városiakat, a főbíró ugyanis erről Károlyinak így írt: „Az mi embereink eleintén csak tréfára vélvén a dolgot, sóvárogtak s protestálgattak, de minekutána Tömösvárat s Budát emlegette volna nékiek, másként fordították a köpönyeget, azmint is hétfőn regvei ad faciam loci kimentünk, az általam precise excindált platzot revideálta, s a tekén(tetes) n. vármegyét in integrum reponálván, azon emberekkel, akik hurcolták a szegeletkövet, helyrehozattatta, s letettük, úgy nem különben valamit betöltöttek azon emberek, egészen ki is ásták." Károlyit arra kéri, hogy „magnanimitását mutatna Excellenciád rugoldozó leányához maga n. vármegyéjének."86 Ebből a megjegyzésből egy másik alapvető véleménykülönbség is kiolvasható Zanathy és a városi elit között. Szatmárnémeti mint szabad királyi város elvileg független volt a vármegyétől, ezt azonban a vármegye nem egykönnyen fogadta el. Zanathy személye — mint vármegyei hivatalnok és nemes, továbbá mint a főispán Károlyiak kliense — éppen ezt az ellenükre levő kapcsolatot erősítette a város és a vármegye között. A „rugoldozó leánya" kifejezés azt sejteti, hogy Zanathy városi főbíró létére, akinek fő feladata a város privilégiumainak őrzése volt, a vármegyei ember (másként a városi/városban élő vármegyei nemes) szemével látta ezt a viszonyt, azaz a vármegyét mintegy a város felett gyámkodó szervnek tekintette. A vármegye és a város közötti szerződés dolgában és az építkezés ügyében Zanathy személyesen kereste fel Majtényban Károlyit, „de sok vendégi miatt nem láthatván Excellenciádnak idejét, a stabialis ház contractusárúl sem szólhattam", ezért azt gyorsfutárral küldte el utólag urának.87 A szerződést úgy fogalmazták, „hogy már mind az félelemben levélt városiak, mind pedig az t. n. vármegye eléggé securiáltatott", ráadásul a kamara autoritása által is erősíteni 85 Zanathy József Károlyi Ferencnek, Szatmár, 1752. okt. 28. MOL P 398, Nr. 81953. 86 Zanathy József Károlyi Ferencnek, Szatmár, 1755. júl. 13. MOL P 398, Nr. 81962.-87 Zanathy József Károlyi Ferencnek, Szatmár, 1755. júl. 23. MOL P 398, Nr. 81961.
