Századok – 2007

TANULMÁNYOK - Sz. Simon Éva: Névlegesen birtokolt szandzsákbégi hászok a 16. századi oszmán terjeszkedés szolgálatában (Gondolatok a ber vedzsh-i tahmin szisztéma működésének értelmezéséhez) VI/1351

HÁSZOK A 16. SZÁZADI OSZMÁN TERJESZKEDÉS SZOLGÁLATÁBAN 1385 az oszmán közigazgatásba, nevezetesen a székesfehérvári szandzsák keretei közé. Ezzel egy időben a megye északnyugati fele még alig érintett. A sorozatos portyák az 1570-es évek első felében főként Zala megye déli szegletét érték, me­lyek következtében megkezdődött a terület uralom alá hajtása. Ennek volt első lépése a még hódolatlan települések kiosztása szpáhi-birtokosoknak, akik adóz­tatási törekvéseikkel szép lassan megtörték a lakosság ellenállását.187 A jegyzé­kekben itt is, mint mindenütt a hódoltság peremén, találunk egy hódolatlan, de már összeírt sávot (1. szintén az I. számú térképet.) I. számú térkép: A szigetvári szandzsákhoz tartozó zalai területek 1570-ben 187 Károly főherceg 1570. augusztus 17-én kelt, a budai pasához címzett levelének utóiratában 24 olyan zalai falu említése szerepel, amelyet a törökök adóztatni akarnak. Egyet közülük éppen azokban a napokban dúltak volna fel, ám szerencsére megijedtek „őfelsége katonáinak szent virtu­sától", ezért elálltak ettől a szándékuktól. Müller Veronika: Thury György kanizsai kapitánysága. Zalaegerszeg é. n. 81.

Next

/
Thumbnails
Contents