Századok – 2007

KÖZLEMÉNYEK - Réthelyi Orsolya: Főhercegnői udvarból királynéi udvar: Habsburg Mária budai királynéi udvartartásának kezdetei V/1193

A KIRÁLYNÉI UDVARTARTÁS KEZDETEI 1207 vül értékes utalás a hercegnői udvar nyelvi összetételének elemzésekor, azt is jelenti, hogy a listákon lejegyzettekhez képest még valószínűleg megcseréltek egy-két személyt a két udvar között.92 Még nagyobb gondot jelent egyes, korábbi kutatásokból ismert nevek hiá­nya a listán. Hogy csak néhány személyt említsünk: hiányzik a listáról Mária udvarhölgye és említett istállómesterének húga, Katharina Pemfflinger, aki 1523-ban Török Bálint felesége lett.93 Az ő esetében ezt talán az udvarhölgyek utólagos kicserélésével magyarázhatjuk. Szintén nem szerepel azonban a listán a Likerkaként is ismert Johanna von Lytgerkhen sem, aki később vingárti Hor­váth Gáspár felesége lett.94 Hiányzik továbbá Lucretia Caballis (vom Ross) is, aki vélhetően Mária és Anna innsbrucki közös udvarmesternőjének, Paula von Firmiannak (született Caballis) volt rokona. Már 1523-ban Mária legkedvesebb udvarhölgyeként tartották számon.95 Mohács után is Mária mellett maradt, ké­sőbb Németalföldön udvarmesternőjeként is szolgált.96 Több fontos név hiány­zik tehát a listából, amit csak részben lehet azzal a valóban fontos ténnyel ma­gyarázni, hogy Mária utólag is bővítette udvartartását.97 Az ilyen „utazó udvar­tartási jegyzékek" azonban érthetően sohasem tartalmazták a teljes udvari sze­mélyzetet, hiszen az udvartartás egyes tagjai uruktól — akár előbb, akár utóbb — külön is utazhattak. Magyarországra érkezése után jóval töredékesebbek az ismereteink Habs­burg Mária udvartartására vonatkozóan. Sajnos éppen ott szakadnak meg ko­rábban nagyjából folyamatos adataink, ahol az udvartartás a legérdekesebb, át­meneti szakaszába lép: hogyan alakul át a főhercegnői udvartartás az új hazába érkezés után királynéivá? Alapvető kérdés, hogy az útra fogadott udvartartásá­nak mekkora hányada maradt tartósan Máriával Budán. Egyes személyekről biztosan tudjuk, hogy visszatértek az osztrák tartományokba, ilyen például az udvarmester és az udvarmesternő. Az udvartartási lista nem tartalmaz utalást arra vonatkozólag sem, hogy ki maradt, tehát egyenként kell az udvartartás­ban szolgáló személyek sorsára adatokat gyűjteni. Egy királyi menyasszony ér­kezésekor kíséretének nagysága és pompája rangját tükrözte, a későbbiekben azonban a feleség és a család érdekérvényesítő képességén múlt, hogy a kíséret­nek milyen hányada maradhatott a királyné mellett.98 Mária — a jelek szerint 92 Az udvarban használt nyelvek témájával bővebben készülő disszertációmban foglalkozom. 93 MOL DL 25708. 1524. október 2., Buda. Kanizsai László levele feleségéhez, bélteki Drágffy Annához amelyben beszámol arról hogy Török Bálint az esküvőjét tartja. Kiadva: Enyingi Török Bá­lint. A bevezetést írta és a forrásokat közzéteszi Bessenyei József. Bp. 1994. 8.: Nr. 7. 94 A név németalföldi írásmódjára 1. Heiss, G.: Königin Maria i. m. 440.: 8. jegyz. Mária udvará­ban betöltött szerepére: Kubinyi A.: Mária királyné udvartartása i. m. 17. 95 Andea da Burgo 1523-ban írt levelét idézi: Heiss, G.: Maria von Ungarn i. m. 441. 96 Bizonyos jelek szerint Lucretia Caballist szoros szálak fűzték Oláh Miklóshoz, Mária titkárá­hoz, mely kapcsolatból vélhetően egy leánygyermek is született. Fazekas István: Oláh Miklós, Mária királyné titkára. In: Habsburg Mária [Katalógus] i. m. 40^1. Lucretia Mária királyné udvarmester­nője 1548-1556 között: Kerkhoff, J.: Maria van Hongarije i. m. 304. 97 Csak egy példát hozva az utólagos bővítésre: Margarethe von Ungnad Freiin von Sonnegg, Johann von Ungnad özvegye 1524 elejétől volt Mária udvarmesternője. Heiss, G: Politik und Rat­geber i. m. 177.; Kubinyi A.: Mária királyné udvartartása i. m. 16. 98 Bianca Maria Sforza kíséretében érkezett olasz udvari embereit például szisztematikusan német nyelvűekre cserélték, így hat évvel esküvője után egyetlen olasz nyelvű sem maradt körülötte. Amalie Főssel: Die Königin im mittelalterlichen Reich. Herrschaftsausübung, Herrschaftsrechte, Handlungsspielräume. (Mittelalter-Forschungen 4.) Stuttgart 2000. 83. Számos további példát hoz

Next

/
Thumbnails
Contents