Századok – 2007
KÖZLEMÉNYEK - Réthelyi Orsolya: Főhercegnői udvarból királynéi udvar: Habsburg Mária budai királynéi udvartartásának kezdetei V/1193
1204 RÉTHELYI ORSOLYA Brück an der Leitha és Diósgyőr várnagyaként szolgál a németalföldi helytartónőnek.65 Az étekfogók között szerepel a németalföldi származású Thomas Carondolet66 és Johann Hanoque is.67 Utóbbi „Hanika" néven Budán Mária kamarásaként szerepel, és 1526 után is az özvegy királyné szolgálatában áll.68 A Schnitzenpainer, Semenisch és Hofer nevű étekfogókról a neveik alapján valószínűsíthető osztrák származáson kívül jelenleg nem tudunk többet mondani. Az előbbi családjából származhatott az a Niklas Schnitzenpainer (sőt akár azonos is lehet vele), aki 1536 elején német nehézlovas-kapitányként hónapokon át I. Ferdinánd király ideiglenesen megbízott magyarországi főhadparancsnok-helyettese is volt.69 A (fő)pohárnokká {Schenk) Ludwig von Lamberg Herr zu Saunstaint, az udvarmester, Johann von Lamberg rokonát nevezték ki, ceremóniamesterré (Stäblmeister) Wolfgang Prunnert. Utóbbi már az 1516-ban az udvarban szolgál, és annak ellenére, hogy az az 1520. évi udvartartásban sok panaszuk volt rá, megmaradt az udvarnál. Az ezüstöt Hans Selnauer ezüstkamarás (Silberkämmerer) és beosztottja, a németalföldi Jean Caudron70 felügyelték, rajtuk kívül itt Hans Prenner Fuchs cinmosó és Hans Haslreiter ezüstmosó segédkezett.71 Az osztrák Hans Selnauer szintén legkésőbb 1516 óta az udvar szolgálatában állt, és ő is az udvartartásban maradt, annak ellenére, hogy el akarták bocsátani. A mohácsi vereség után is Máriával maradt, 1527-ben kincstartója volt.72 A kísérethez tartozott még négy nemes apród (Edelknecht). 73 Hans Trümmer, a kincstartó/pénztárnok (Pfenningschreiber), 1525-ben már Jagelló Anna szolgálatában látja el ugyan ezt a feladatot.74 A királyné orvosa Doctor Jacob mind Anna, mind Mária udvartartásában. A Pemfflinger testvérek nagybátyja volt Markus Pemfflinger szász királybíró. Anyai nagybátyjuk, a császár követeként Budára küldött Hans Schneidpöck révén még nagyobb befolyásra tettek szert. Kubinyi A: Mária királyné udvartartása i. m. 14. A családra 1. még Kubinyi András: Die Pemfflinger in Wien und Buda. Ein Beitrag zu wirtschaftlichen und familiären Verbindungen der Bürgerschaft in den beiden Hauptstädten am Ausgang des Mittelalters. In: Studien zur Wiener Geschichte. Jahrbuch des Vereins für Geschichte der Stadt Wien. Bd. 34. Hrsg. Ferdinand Opll - Karl Fischer. Wien 1978. 67-88. 65 Heiss, G: Politik und Ratgeber i. m. 165. 66 Heiss, G: Königin Maria i. m. 425. Valószínűleg rokona volt Jean de Carondelet, V Károly titkos tanácsosa, Erasmus támogatója, később palermói püspöknek. Kerkhoff szerint Carondolet pék, de ez bizonyára tévedés. Kerkhoff, J.: Maria van Hongarije i. m. 304. 67 Heiss Heinrich Hanoque étekfogót említ, aki nem Máriával, hanem később érkezett Németalföldről Ausztriába. Nem nemesi származása miatt az innsbrucki helytartóság el akarta bocsátani. Innsbruckban 1520-ban az akkor súlyos beteg Rupert Balio vagy Bahi helyett az előmetélő (Vorschneider) tisztet látta el. Heiss, G: Königin Maria i. m. 425. 68 Fógel J: II. Lajos udvartartása i. m. 26. Vö. Heiss, G.: Politik und Ratgeber i. m. 152.: 72. jegyz.; vö. még Kubinyi A.: Mária királyné udvartartása i. m. 15. Kubinyi szerint Hanoque/Hanika megegyezik Mária Hänigkan Oels nevű kamarásával. Kerkhoff kutatásai szerint Mária udvartartásában az 1534, 1539. és 1543. évi listákon szerepel egy Hannekin Oyelz nevű kamarás, de ez nem dönti el a kérdést. Kerkhoff, J.: Maria van Hongarije i. m. 294. 69 Pálffy Géza: A török elleni védelmi rendszer néhány alapkérdése a XVI. század első felében. In: Hagyomány és korszerűség a XVI-XVII. században. Szerk. Petercsák Tivadar. (Studia Agriensia 17.) Eger 1997. 70. 70 Jean Caudront az 1520. évi udvartartási felsorolásban szintén el akarták küldeni az udvartól, arra hivatkozva, hogy zavarodott. Heiss, G: Königin Maria i. m. 426. 71 Az utóbbi kettővel kapcsolatos egykorú jegyzetből kiderült, hogy Mária kíséretéhez vagy őket, vagy helyettük két másik személyt kellett felvenni. így tehát nem tudhatjuk, hogy valóban Magyarországra jöttek-e Máriával. 72 Heiss, G: Königin Maria i. m. 432. 73 „Königsperger, Wolfstain, Heystain, Thunner" fol. 37r-v. 74 Heiss, G: Königin Maria i. m. 433.