Századok – 2007

KÖZLEMÉNYEK - Szabó Mária: Magyar-olasz kapcsolatok az első világháború után. Guidó Romanelli magyarországi küldetése (1919. május-november) I/103

GUIDO ROMANELLI MAGYARORSZÁGI KÜLDETÉSE 1919-BEN 107 egyértelmű — mint ahogyan a két külügyi megbízott felhatalmazása sem.19 Az olaszok egymás közti viszonyát tovább bonyolította, hogy februártól — saját el­határozásából — már többnyire népes magyar arisztokrata rokonságánál, Bu­dapesten tartózkodott és diplomáciai tevékenységet folytatott Livio Borghese herceg is, akit még Szerbiába neveztek ki olasz követnek, de az új Szerb-Hor­vát-Szlovén állam nem volt hajlandó fogadni.20 1919 januárjában Olaszország Budapesten is létesített egy kisebb katonai missziót. Ennek előzményeihez azonban röviden át kell tekintenünk az olasz diplomácia Duna-medencei útkeresését a világháború befejezését követő hóna­pokban. A Duna-medencei olasz érdekek és Magyarország A párizsi békekonferencián a „négy nagy" között a leggyengébb pozíciót elfoglaló Itália örömmel fogadta a Monarchia szétesését, és — elsősorban adriai érdekei védelmében — aktív diplomáciával igyekezett megakadályozni, hogy Franciaország túl nagy befolyásra tegyen szert a Duna-medence térségében. Az olasz-román kapcsolatok megerősítése nem került nagy fáradságba, ezek már a világháború előtt is hagyományosan jól működtek. Olaszország még a fegyver­szünet megkötése előtt megkezdte a kapcsolatainak kiépítését Csehszlovákiá­val is. Az olaszok kb. 70 ezer cseh és szlovák hadifogolyból 1918 végére felsze­reltek, kiképeztek és Csehszlovákiába szállítottak egy hadtestet, amelynek pa­rancsnokai (századostól fölfelé) olasz tisztek voltak. Róma és Prága kapcsolatai azonban 1919 elején megromlottak, amikor februárban a francia Maurice Pellé tábornokot nevezték ki Luigi Piccione olasz tábornok helyett a cseh-szlovák hadsereg parancsnokának. (Az olasz tisztek május 20-ig még részt vettek a har­cokban, de Róma februártól nem küldött haza több hadifoglyot.) Olaszország eleinte nagy reményeket fűzött a békekonferencia azon tervéhez is, amely sze­rint Bécs és Budapest megszállásával vennék elejét a bolsevizmus terjedésének. Az intervenció ötletét azonban Párizs — kellő katonai erő hiányában — március 31-én elvetette. E csalódásokat követően Magyarország került a Duna-medencei olasz kül­politika homlokterébe, amely e stratégiailag fontos, központi területen akarta kiépíteni az adriai érdekeit veszélyeztető új délszláv állam elleni egyik fontos bázisát. A több szálon futó olasz-magyar kapcsolatfelvételi próbálkozások már 1918 decemberében elkezdődtek, az erre irányuló olasz lépések azonban nem voltak átgondoltak.21 A padovai fegyverszünet ellenőrzése alkalmat teremtett a 19 Segre: i. m. 45-47. 20 Úgy tűnik, Segre és Tacoli együttműködése harmonikus volt, Borghese azonban a külügymi­nisztériumnak küldött jelentéseiben februártól szeptemberig kitartóan intrikált Segre ellen — július végétől, amikor már Bécsben tartózkodott, egyre sikeresebben. 21 Dennis Mack Smith: Storia d'Italia dal 1861 al 1997. Roma-Bari, Laterza, 1997.; Francesco Caccamo: L'Italia e la „Nuova Europa". Il confronte sull'Europa orientale alla conferenza di pace di Parigi 1919-1920. Milano, Luni, 1990.; L. Nagy Zsuzsa: Az olasz érdekek és Magyarország 1918-1919. Történelmi Szemle 1965. 2-3. sz. 256-274.; Walcz Amarylisz: Magyar kérdés az olasz külpolitika tükrében (1918-1927). Ph. D. értekezés. Budapest, ELTE BTK, 2000.; Segre jelentése (1919. febr.

Next

/
Thumbnails
Contents