Századok – 2007

KÖZLEMÉNYEK - Veszprémy László: A scheyerni középkori forráscsoport IV/991

994 VESZPREMY LASZLO Ugyanennek a kéziratnak az utolsó, 244. fóliójának üresen maradt hátoldalára (verzójára) ragasztottak be egy tíz soros feljegyzést tartalmazó csíkot13 (1. a képet). Ez nem más, mint a Scheyerni krónikába később beemelt 16. fejezet. Mivel a leányok és feleségek nevét nem, vagy csak részben ismerte a hagyomány, éppen ezen a ponton lehetett a legkönnyebben, a történeti forrásokkal való ütközést elkerülve, bővíteni és szépíteni a scheyerni grófok családfáját.14 Ebből a meggondolásból lett Haziga aragón királylány, s lépnek a színre a magyar királylányok, majd jelenik meg később az esküvőre érkező Szent István. Nem véletlen, hogy a közel azonos időben, 1240 és 1270 között, tevékenykedő niederaltaichi apát, Hermann genealógiai fejtegetéseiben szintén a bajor hercegek beházasodott nőtagjaira helyezi a hangsúlyt.15 A kézirat egyik bejegyzése a másoló Konrádot Henrik apátságának éveire helyezi, s az 1241-es évszámot adja meg, egyúttal a kézirat másolásának befejezését is erre az évre téve. A két eltérő — bár egymásnak nem is annyira ellentmondó, mint inkább egymást kiegészítő, sőt, egymásra licitáló — bejegyzés arra utal, hogy a helyi történeti hagyomány kanonizálása a krónika 1226 előtti lejegyzésével még nem zárult le, s a következő évtizedekben a hagyomány kritikus pontjai, például a Lech-mezei árulás története és a korai, de feledésbe merült dinasztikus házasságok lehetősége izgatta a helyieket. A tíz soros bejegyzés írása azonos a főszöveg 13. század közepi írásával, amiket azonos szkriptor, az úgynevezett második kéz (Sch2) másolt. Rendkívül lényeges tehát a kiegészítések datálása szempontjából, hogy mindkettő a második kéz írása, így azok is 1241-re datálhatok. A kolostori birtokajándékozási feljegyzésekhez hasonlóan nyilván ezeket is különálló pergamenlapra másolva tárolhatták, s amikor Konrád, illetve Henrik apátsága alatt a nagy másolói tevékenység folyt, a 16. fejezet feltételezett korábbi feljegyzését16 nem illesztették be egyetlen kéziratba (krónika,

Traditionsbuch) sem, hanem jobb híján beragasztották a Mater verborum kéziratának utolsó oldalára. Egyébként magukat az első traditios feljegyzéseket is a krónika szövegébe emelték be, noha azok is nyilván ilyen pergamendarabokon hagyományozódtak. Mivel a kézirat hátoldalára került, azért a beragasztott csík mára igen megkopott, s elég nehezen olvasható. Philipp Jaffé egyébként tévesen az első kéz írásával azonosította a 16. fejezet beragasztott csíkját, s ezért illesztette be minden további nélkül a krónikának a Monumenta Germaniae Historica számára készített kritikai kiadásába. 13 Használható kiadását. 1. uo. 14 Erre 1. a Magyar-lengyel krónika mesés családfáját, amit még ma is valódinak fogad el számos történész, vö. Rychard Grzesik: Adalhaid, az állítólagos lengyel hercegnő a magyar trónon. Aetas 1995: 3. 114-125. 15 Genealógia Ottonis ducis Bavarie et Agnetis ducissae. Ed. Philippe Jaffé. (MGH SS 17.) Stuttgart 1861. (Nachdruck 1987.) 376-392. - Jean-Marie Moeglin: Die Genealogie der Witteisbacher: Politische Propaganda und Entstehung der territorialen Geschichtschreibung in Bayern im Mittelalter. Mitteilungen des Instituts für Österreichische Geschichtsforschung 96. (1988) 37. 16 Valószínű, hogy volt korábbi lejegyzése a történetnek, amire például Gizella nevének merész rövidítése is utal („Gi" Gisellam helyett).