Századok – 2006

KÖZLEMÉNYEK - Kármán Gábor: Bellum iustum-érvelések II. Rákóczi György háborúiban 939

BELLUM IUSTUM-ÉRVELÉSEK II. RÁKÓCZI GYÖRGY HÁBORÚIBAN 943 A krónikás Szalárdi János által kínált legitimáció már valamivel közelebb áll a korabeli nemzetközi normákhoz. Állítása szerint Vasile Lupu már régóta békétlenkedett, újra és újra konfliktusokat szított Moldva és Erdély között. Ezt I. Rákóczi György még elviselte, ám fia nem bírt hozzá hasonló keresztényi türelemmel. A krónikás közvetlen kiváltó okként a moldvai vajda Havasaifold elleni támadását hozza fel, melyben Lupu vereséget szenvedett, így katonailag meggyengült, és ez kiváló alkalmat nyújtott II. Rákóczi Györgynek a megbízhatatlan szomszéd megregulázására. Mivel pedig Havasalföld megtámadása teljesen jogtalanul történt, ezzel Lupu legitim lehetőséget adott Erdély fejedelmének a közbelépésre.1

2

Szalárdi információja azonban nyilvánvalóan téves: a moldvai vajda kozák szövetségben már csak azután támadt Havasalföldre, hogy előtte az erdélyi és havasalföldi csapatok kiszorították országából és jelentős erősítést kapott vejétől, Tyimos Hmelnyickijtől. Hasonlóképpen a havasalföldi hadjáratot emeli ki Köröspataki Bedő János, a moldvai hadjáratot megversolő mezőcsávási református lelkész is: „Sietet Mathé Vajdára, / Akart menni Országára, / Onnét mi szegény hazánkra, / De lön szégyen vallására."1

3

A költemény szövegéből azonban nem egyértelmű, hogy Szalárdihoz hasonlóan Bedő csak a háború kései fázisának legitimációját általánosítja, vagy — Lupu bűneinek felsorolása közben — visszautal a moldvai vajda és Matei Basarab 1639. évi háborújára. A 17. századi krónikások közül a ieghosszasabban a segesvári jegyző, Georg Kraus foglalkozik azzal a kérdéssel, mi késztette II. Rákóczi Györgyöt a háború megindítására. Meglehetősen szövevényes történetének lényege, hogy Vasile Lupu összeesküvést szőtt III. Ferdinánd császárral, Wesselényi Ferenc felsőmagyarcrszági főkapitánnyal, illetve a budai pasával, és ez Rákóczinak tudomásárajutott - részben az érintettek egymással szembeni bizalmatlanságának és egymás kölcsönös beárulásának köszönhetően. Hosszasan folyó, kölcsönös vádaskodások után döntött végül a fejedelem úgy, hogy hadjáratot indít a moldvai vajda ellen.14

Kraus verziójából szintén az derül ki, hogy Lupu Havasaifölkincstári levéltárak, Magyar Kamara Archívuma, Archívum Familiae Rákóczi 24. d. nr. 5370. A román történetírás általában szintén nagy hangsúlyt helyez Gheorghe §tefan szervezkedésének szerepére, 1. Cihodaru, C.: Ráscoala i. m. 104-105.; §erban, C.: Vasile Lupu. i. m. 196-197.; Ion Eremia: Relajiile externe ale lui Vasile Lupu (1634-1653): Contribuai la istoria diplomádéi moldovene§ti in secolul al XVII-lea. Chi§ináu 1999. 229-231. Hasonlóképpen a moldvai háború belső okait tartja elsődlegesnek Péter Katalin, aki szerint II. Rákóczi György tulajdonképpen csak a már folyamatban lévő moldvai belháborúba avatkozott be saját jelöltje mellett, a térség stabilitásának fenntartása érdekében, 1. A fejedelemség virágkora. In: Erdély története. II. 1606-tól 1830-ig. Szerk. Makkai László-Szász Zoltán. 3. kiad. Bp. 1988. 712. : 12

Szalárdi János siralmas magyar krónikája. Sajtó alá rend. Szakály Ferenc. Bp. 1980. 323-324. 13

Köröspataki Bedő János: Lupuj vajdáról való ének. In: Régi magyar költők tára. XVII. század. 9. A két Rákóczi György korának költészete (1630-1660). Szerk. Varga Imre. Bp. 1977. 87-94. , Az idézett rész: 89. 11

Georg Kraus. Erdélyi krónika 1608-1665. Ford., kiad. Vogel Sándor. Bp. 1994. 207-208. Wesselényi és Vasile Lupu Erdély elleni összefogásáról a fejedelem Pálffy Pál nádort is tájékoztatta, aki III. Ferdinándtól kérte, hogy lépjen közbe a felső-magyarországi főkapitány „leállítása" érdekében: levele a királynak (Pozsony, 1650. dec. 17.) kiadva: Erdély és az északkeleti háború. I—II. Szerk. Szilágyi Sándor. Bp. 1890-91. (a továbbiakban: EEKH) I. 134. A fejedelem szellemtörténéti monográfusa, Kása János egy az egyben átveszi Kraus indoklását: II. Rákóczi György. Bp. 1942. 85-86. Gebei Sán-