Századok – 2006
KÖZLEMÉNYEK - Kármán Gábor: Bellum iustum-érvelések II. Rákóczi György háborúiban 939
940 KÁRMÁN GÁBOR hatással voltak-e egy-egy háború megítélésére a korszak közvéleményében, de a legitimációs írások szinte elengedhetetlen feltételét alkották a háború megindításának. Az alábbi tanulmány egy konkrét erdélyi példát elemez: II. Rákóczi György fejedelem (1648-1660) esetében vizsgálja, milyen érveket használt háborúinak legitimálására, illetve ezen érvek milyen mértékben alkalmazkodnak a korabeli politikai gondolkodás aktuális nézeteihez - mégpedig azok mind absztrakt, mind gyakorlatban használt formájához.3 II. Rákóczi György uralkodása meglehetősen jó terepet nyújt a vizsgálat elvégzéséhez, hiszen a fejedelem igen sokat háborúzott. Nemcsak közel került az európai mutatókhoz azzal, hogy uralkodásának tizenkét évéből hatot háborúskodással töltött, hanem viszonylag sűrűn, három ízben indított támadó jellegű hadjáratot, ráadásul három különböző irányba, amivel különlegességnek számít Erdély fejedelmei között. Sokan és sokféleképpen próbálták megmagyarázni II. Rákóczi György háborúinak hátterét: biztonsági és gazdasági szempontok ugyanúgy előkerültek, mint a korszakban a fejedelmekre nagyobbrészt jellemző hódítási kedv, sőt a fejedelem állítólagos vallási rajongása is. Jelen tanulmány nem arra próbál választ adni, mi vitte a fejedelmet a háborúba. A dolgozat fő célja az, hogy betekintést nyerhessünk abba, miképpen kerültek felhasználásra a korabeli filozófia nézetei a 17. századi Erdély politika gyakorlatában. Az Erdélyi Fejedelemség történetének forráshelyzete nem teszi lehetővé, hogy minden módosítás nélkül kövessük a nyugat-európai történettudományban már helyenként rendelkezésre álló elemzések módszerét. Konrád Repgen, aki először hívta fel a figyelmet a háború legitimációja kutatásának szükségességére, meglehetősen szélesre tárta a bevonandó források körét: szerinte bármilyen, a nyilvánosságnak szánt — tehát nyomtatott —, a háború okairól szóló irat manifesztumként értelmezhető.4 Am még ez a definíció sem elég széles, ha Erdély példáját akarjuk vizsgálni: a fejedelmek hadüzeneteik esetében viszonylag ritkán éltek a nyomdák által nyújtott nyilvánossággal. Jellemző példa I. Rákóczi Györgyé, aki 1644-ben elegendőnek tartotta, hogy magánlevélben üzenjen hadat III. Ferdinánd császár- és magyar királynak. Bár a császárnak küldött magánlevél a címzetten kívül nyilvánvalóan a bécsi udvar vezető politikusainak nyilvánosságához is szólt, az ennél szélesebb, európai nyilvánosságot a fejedelem csak az után célozta meg, hogy Ferdinánd nyomtatásban kiadta válaszkiáltványát. így az a különös helyzet állt elő, hogy a Bártfán utóbb kinyomtatott Rákóczi-manifesztum később látott napvilágot, mint a rá íródott válasz. 5 3 Korábban — némileg más hangsúlyokkal — a béke és háború kérdéseiben az erdélyi fejedelmek kapcsán R. Várkonyi Ágnes végzett vizsgálatokat: „Legnagyobb bölcsesség és eszesség...": Bethlen Gábor és az európai béketárgyalások (1648-1718). Valóság 24. (1981: 2. sz.) 1-10.; Uő: Erdély és a vesztfáliai béke (I. Rákóczi György politikájához). In: Scripta manent: Ünnepi tanulmányok a 60. életévét betöltött Gerics József professzor tiszteletére. Szerk. Draskóczy István. Bp. 1994. 187-198. 4 Konrad Repgen: Kriegslegitimationen in Alteuropa: Entwurf einer historischen Typologié. Historische Zeitschrift 242. (1985) 27-49. 5 I. Rákóczi György: Manifestum Georgii Rakoci principis Transylvaniae. Bártfa 1644. (RMNy 2051.) Igaz, ez semmiképpen nem jelenti azt, hogy addig a külföld-tájékozatlan maradt volna Rákóczi támadásának motivációjáról. A magyar rendeknek írott, 1644. február 17. dátummal Nagykállón kiadott kiáltványát — amelynek nem ismerjük magyarországi, nyomtatott kiadását — több nyelvre is lefordították: a British Library (London) gyűjteményében egy angol és egy francia fordítása, illetve egy kivonatos német verziója is megtalálható. Jelzeteik: E 49. (27), 8026.e.5. (4.), ill. 8094.aa.82. (1).
