Századok – 2006
KÖZLEMÉNYEK - E. Kovács Péter: Mária királyné kiszabadítása. Magyar-velencei szövetség 1387-ben 925
928 E. KOVÁCS PÉTER Velencének ekkor alapvető érdeke volt, hogy viszonya rendezett legyen Magyarországgal. A történések ismeretében jól látszik, hogy a Köztársaság nem mondott le arról, hogy a számára hátrányos torinói békét átalakítsa. Erre azonban csak úgy kerülhetett sor, ha Dalmáciában és Friuliban megváltoztatja az 1381 után kialakult status quot. Erre történtek is bizonyos tapogatózó lépések. Ilyennek tekinthetjük azt, amikor 1385-ben titkos szövetséget kötöttek Willens der Elennel, valamint a friuli városokkal Magyarország ellenében.16 1387-ben azonban a Köztársaság még nem érezte magát elég erősnek, hogy egy közép-európai nagyhatalommal szembeforduljon, és ekkor elsődleges érdeke volt, hogy a torinói békét Magyarország megerősítse. Fontos szempont az is, hogy Velence Zsigmond uralmát kedvezőbbnek ítélte, mint ha Kis Károly jutott volna hatalomra. Ebben az esetben ugyanis délről kiindulva lehetőség lett volna Nápoly és Magyarország egyesítésére, ahogy ezt I. (Nagy) Lajos is szerette volna.1 7 Hozzá kell tennem, hogy 1387 tavaszán Nápolyi László már felvette címei közé a magyar királyi méltóságot, jelezve, hogy folytatni kívánja apja elképzeléseit.1 8 A Köztársaság remek alkalmat kapott azzal, hogy Mária királyné ügyében megsegíthette Magyarországot, és így bizonyságot tehetett „baráti elkötelezettségéről." Velence Giovanni Barbarigót bízta meg, hogy ellenőrizze a dalmát partokat, és ha lehetséges, szabadítsa ki Máriát fogva tartói kezéből.19 Az előzmények ismertek. Erzsébetnek és Máriának fel kellett számolnia a Horvátiak délvidéki ellenállását, ezért indultak el dél felé.2 0 Az 1386. évi katonai akció céljáról viszont számos elképzelést ismerünk. Van, aki arra gondol, hogy az utazás egyik célja az volt, hogy Tvrtko bosnyák uralkodót megnyerjék a lázadók ellen.2 1 Ezt támasztaná alá a diakóvári helyszín, valamint az, hogy tetemes mennyiségű kincset vittek magukkal.2 2 Süttő Szilárd azt gondolja, hogy ezek mellett egy komolyabb katonai akcióról is szó lehetett, de — helyesen — nyitva hagyja a kérdést.2 3 Azt azonban biztosan tudjuk, hogy 1386. július 25-én reggel a Horváti testvérek, valamint a velük szövetségre lépett Palsinaiak megtámadták Erzsébet és Mária embereit, akik éppen Diakóvárról Gara irányába vonultak.24 Thuróczy János krónikája szerint Forgács Balázs,2 5 aki elsőként fordult szembe az ellenséges lovasokkal, egy lándzsadöféstől à földre esett, majd fejét vették.26 A csatában szá-16 1389. július 27-i dátum alatt, a harmadik zsákban. Kretschmayer, H: Geschichte von Venedig i. m. П. 260., ill. Predelli: 324. sz. . 17 Mályusz E.: Zsigmond király i. m. 90. 18 1387. április 18. Ovi. László nápolyi király Chieti váráshoz. Zsigmondkori Oklevéltár. Összeáll. Mályusz Elemér. I-П. Bp. 1951-1958., III—VII. Mályusz Elemér kéziratát kieg., szerk. Borsa Iván. Bp. 1993-2001. (A Magyar Országos Levéltár Kiadványai II.: Forráskiadványok 1., 3., 4., 22., 25., 27., 32.) (a továbbiakban ZsO) I. 30. sz. 19 Romanin, S.: Storia documentata i. m. 314. 20 Jörg К. Hoensch: Kaiser' Sigismund. Herrscher an der Schwelle-zur Neuzeit 1368-1437. München 1996. 68. 21 Fügedi Erik: „Könyörülj, bánom, könyörülj..." Bp. 1986. 128. 22 Süttő Szilárd: Anjou-Magyarország alkonya. Magyarország politikai története Nagy Lajostól Zsigmondig, az 1387. évi belviszályok okmánytárával. I—II. Szeged 2003. I. 140. 23 Uo. I. 140-141. 24 Uo. I. 141. 25 Ekkor udvari lovag és pohárnokmester. Engel P. \ Magyarország világi archontológiája i. m. II. 76. 26 Thuróczy János: A magyarok krónikája. Ford. Horváth János. Bp. 1980. 299.
