Századok – 2006
TANULMÁNYOK - Horn Ildikó: Az erdélyi hármastanács kormányzata (1583-1585) 883
920 HORN ILDIKÓ pénzforgalom akadozása miatti gondjaikat, és erre építette fel stratégiáját. Miután első évi teljesítményével és a praeseseknek nyújtott pénzügyi gyorssegélyeivel szinte nélkülözhetetlenné tette magát, sikerült azt a félelmet elültetnie Ken•dyékben, hogy ha nem az ő kívánsága szerint módosítják a bérleti szerződést, akkor visszalép az üzlettől, és ezzel nemcsak a biztos jövedelem, hanem az általa nyújtott minden egyéb segítség is elveszik. Ez a félelem és a szüntelen anyagi gondok késztették a hármastanács tagjait arra, hogy uruk elképzeléseit és parancsait szinte semmibe véve, jóváhagyása nélkül a kincstár számára hosszú távon hátrányos szerződést kössenek. A portai adó előteremtése már 1583 kora őszén szinte megoldhatatlan helyzet elé állította a helytartókat, és arra kérték Báthoryt, járuljon hozzá a kincstárban lévő utolsó ötezer arany felhasználásához. Az elutasítás és indoklása lakonikus volt: „Nem ország az, kinek tárházában semmi nincs."13 3 Az effajta igazságok és a hosszabb távra megfogalmazott pénzügyi tanácsok nem segítettek a szorult helyzetben lévő kormányzókon, akik végül saját magánvagyonukból pótolták ki a hiányzó összeget, majd egyre határozottabban sürgették az uralkodó közbeavatkozását. „Felségednek könyörgünk, mint kegyelmes urunknak, hogy ha mit felséged jónkra és hasznunkra, ez jövedelem dolgában is, ki bizony fő fulcruma minden birodalomnak, lát lenni, te felséged szokott kegyelmessége szerént adja értésünkre, és módot is mind az elkezdésében és mind az végezésében."13 4 A praesesek tehát Báthorytól várták, hogy ebben a nehéz pénzügyi helyzetben konkrétan megmondja, mit és hogyan kell tenniük. Ugyanakkor a fejedelem minden egyes ötletét, tanácsát elhárították, így például a váltópénz verésére, a huszad- és harmincad-jövedelmek bérbeadására sem került sor. Mindezek mellett igen éles vita bontakozott ki arról, át lehet-e ültetni a külföldön bevált módszereket az erdélyi gazdasági életbe. Mindkét fél egyetértett abban, hogy gyors és rendszeres bevételt az adójövedelmekből lehet biztosítani, de azt is belátták, hogy nem a bevett adófajták további emelése, az ezt fizetők kizsigerelése jelenti a megoldást. Báthory ezért új adótípusok bevezetését, a kevésbé terhelt rétegek erőteljesebb adóztatását javasolta. Konkrét példaként a bor és sör kereskedelmének lengyelországi megadóztatását emelte ki, amelynek során mind az eladó, mind a vevő hordóként két-két forintot fizetett a kincstárnak. Ez az összeg nagyban hozzájárult a livóniai háborúk anyagi hátterének biztosításához, mert ha csak a Magyarországról behozott borok jövedelmét nézzük, azt például évi tizenötezer aranyért tudta a fejedelem bérbe adni. A hármastanáccsal folytatott vita idején vezették be a molnárok egy forintos forgalmi adóját, és tervezték a sütőházak megadóztatását is, mégpedig nürnbergi példára, ahol — Báthory ismeretei szerint — a kenyérsütők adója évi negyvenezer forintot tett ki.13 5 A helytartók az első pillanattól kezdve elutasították a lengyel példák átvételét, sőt még a két ország gazdaságának összehasonlítását sem fogadták el a változtatások kiindulópontjaként, annyira egyenlőtlennek tartották a feltételeket. „Ott gazdag kereskedő és pénzes emberek 133 Báthory levélváltása i. in. 92. 134 Uo. 102. 135 Uo. 111-112.
