Századok – 2006
TANULMÁNYOK - Simon Zsolt: A baricsi és kölpényi harmincadok a 16. század elején 815
A BARICSI ÉS KÖLPÉNYI HARMINCADOK A 16. SZÁZAD ELEJÉN 827 kedni, kivéve a Kamenjak-foktól és Riminitől északra, Velence felé eső részekben a Velencén kívüli területeken (ahol ezt megtiltották a magyaroknak; ennek fejében viszont, mintegy kárpótlásként, a velenceiek fizettek évente 7000 aranydukátot). Szabályozva volt a dalmátok és a záraiak által Magyarországról Velencébe bevihető áruk értéke is: a záraiak 20000, a dalmaták 15000 dukát értékű árut vihettek be a sót kivéve, ellenben vámmentesen hozhattak onnan téglákat, fedőcserepeket és követ.5 9 A békeszerződések tehát csak két esetben szóltak a kereskedelem bizonyos korlátozásáról, de az 1474-ben kiadott rendelkezés is csak egy enyhe korlátozásnak tekinthető, a régtől megszokott utak használatának előírása ugyanis a középkorra általánosan jellemző utasítás, így gyakorlatilag csupán egy aránylag korai, 1381. évi szerződés korlátozta a magyar külkereskedelmet. A többi esetben valószínűleg azért nem esett szó a kalmárkodásról, mert annak szabadsága magától értetődő volt. El lehet tehát mondani, hogy a Magyar Királyságnak a keresztény államokkal való kereskedelme a vámok lefizetése után és természetesen a törvények betartásával általánosságában szabad volt. A Magyar Királyság és az Oszmán Birodalom közötti kereskedelmi kapcsolatok még abban is különböztek a Magyarország és más keresztény államok közötti cserekapcsolatoktól, hogy a törökökkel való kereskedéshez pápai engedély volt szükséges.6 0 1366-ban V Orbán pápa engedélyezte a raguzaiaknak, hogy szabadon kereskedhetnek a muzulmánokkal, csak fegyvert nem volt szabad nekik szállítaniuk.6 1 XII. Gergely 1403-ban felhatalmazta Angelus bíboros szentszéki követet, hogy azokat, akik keletre a Szentszék engedélye nélkül árukat szállítottak, a kiközösítés alól feloldhassa, ha a hasznot a pápai kamarának beszolgáltatják, valamint arra is, hogy tizenkét vállalkozónak engedélyt adhasson Alexandriába vagy a szultán birodalmának más részeibe nem tiltott árukkal (amelyek közé a fegyvereket, vasat és fát sorolták) áthajózni. XII. Gergely 1409-ben egyebek mellett arra is felhatalmazta János raguzai érseket, Magyar-és Lengyelországba küldött követét, hogy tíz személynek megengedje, hogy árukat vigyenek a „tengerentúli" területekre.6 2 VIII. Ince (1484-1492) megengedte Raguza városának, hogy kereskedhessenek a törökökkel és „más hitetlenekkel", kivéve a fegyvereket, mely engedélyt 1549-ben III. Pál is megerősítette. VII. Kelemen (1523-1534) megengedte a boszniai rendtartományoz tartozó ferencrendieknek, hogy szükségleteiket a törököktől is beszerezhessék. Ók 1544-ban is megkapták e pápai engedélyt. III. Pál 1536-ban pedig felhatalmazta Horvát György pálos szerzetest, hogy a törökökkel és „egyéb hitetlenekkel" anélkül érintkezzen, hogy ezáltal irregularitást vonna magára.63 1524-ben II. Lajos arra 59 Uo. 145-146., 150-152. 60 Vö. Hóvári János-. Az oszmán birodalom és a Levante-kereskedelem a 15-16. században (Egy nagyobb tanulmány vázlata). Világtörténelem, Új folyam 1983:2. 46. 61 Margalits Ede: Horváth történelmi repertórium. I. Bp. 1900. 247. 62 IX. Bonifácz pápa bullái. Második rész. 1396-1404. (Vatikáni magyar okirattár / Monumenta Vaticana Históriám Regni Hungáriáé illustrantia. I. 4.) Bp. 1889. (Reprint Bp. 2001.) 550., 542.; ill. ZsO 6538. sz. 63 Kollányi Ferenc: Regesták a római és pármai levéltárakból. Történelmi Tár, Új folyam 6 (1905) 356., 349., 326.
