Századok – 2006

TÖRTÉNETI IRODALOM - Halmesvirta; Anssi: Cooperation across the Iron Curtain: Hungarian-Finnish Scientific Relations of the Academies from the 1960s to the 1990s (Ism.: Romsics Gergely) 811

812 TÖRTÉNETI IRODALOM a nemzetközi viszonyok mind történeti, mind politikatudományi tanulmányozásában olyannyira a „magas politika" (high politics) államok sorsát közvetlenül meghatározó vonatkozásai a meghatározók, hogy mindeddig nem áll rendelkezésre megfelelő mennyiségű esettanulmány ahhoz, hogy alapvető következtetéseket vonhassunk le a nemzetközi rendszer, az államok külpolitikai érdekei és identitása, valamint e terület viszonyáról. Halmesvirta munkája első fejezetében azt a célt tűzi maga elé, hogy bemutassa, két, a nagypolitika által cselekvési szabadságában erősen korlátozott kisállam milyen módon lép „alternatív" diplomáciai kapcsolatba, milyen módon építi ki a low politics szektoraiban az együttműködésnek azon formáit, amelyek révén kölcsönösen politikai és gazdasági hasznot realizálhatnak. A munka empirikus hátterét a Kádári Magyarország - Kekkoneni Finnország címet viselő, a Finn Akadémia által támogatott hároméves (2000-2003) projekt eredményei szolgáltatták. A szerző ezek alapján teszi meg hozzájárulását a diplomáciatörténethez, amely, mint a fentebb leírt célkitűzésből is látható, nem a nemzetközi kapcsolatok történetének megújítása, valamilyen „új történeti" megközelítésben történő vizsgálata, hanem a magas politikai források alapján kialakított narratíva korrigálása, gazdagítása. A könyvben ezt a revíziót sikerül is végrehajtani: a bemutatott empíria révén kirajzolódik az az átmeneti, diplomácia és tudomány közötti tér, amelynek folyamatai egyszerre igazodnak a magas politika lehetőségeihez és korlátaihoz, és „gyűrűznek át" a magas politikába, apránként átrajzolva egyes részleteit. A könyv mondanivalója a nemzetközi kapcsolatok tanulmányozását meghatározó, gyakran egymással vetélkedő (úgynevezett top-down és bottom-up) megközelítések dinamikus váltogatásából bontakozik ki. Halmesvirta elfogadja, hogy az államközi viszonyok alapvető jellemzőit a nemzetközi rendszer szerkezete (az úgynevezett harmadik szint) határozza meg, leginkább azonban e meghatározottság tökéletlensége érdekli, azaz az olyan rések és terek, amelyekben a hazai, úgynevezett első és második szintű aktorok preferenciái képesek a rendszerben artikulálódni és hatást kifejteni. A könyv bevezetése ennek megfelelően a két állam egymáshoz való viszonyát és a nemzetközi rendszerben elfoglalt helyét határozza meg. A bipoláris szembenállás korában mindkét ország saját blokkjának perifériáján található: Finnország hivatalosan nem is a „nyugati" vagy atlanti blokk része, bár a gyakorlatban a szovjet modellel szemben az utóbbi hatalmi és gazdasági technikáit adoptálja, ha bizonyos variációkkal is. Magyarország elkötelezettsége ezzel szemben intézményesen nyilvánvalóbb, (fordított) esetében sokkal inkább a túlzott intézményi kötöttségek hosszú távú költségeit igyekszik mérsékelni azzal, hogy a rendszerben elfogadható stratégiák közül a legnyitottabbat választja: a saját táborhoz való feltétlen hűség mellett igyekszik kiaknázni az előbbi, magas politikai prioritással nem ütköző másodlagos szektorok hasznát, és általában véve nyit a „Nyugat" felé. Ezt a helyzetet alapul véve a második fejezet egy-egy hazai aktor, a finn és a magyar akadémia kapcsolatait tekinti át. A tudományos közélet Halmesvirta szerint nem elhanyagolható hasonlóságot mutatott a hatvanas és a főleg a hetvenes években: a politika szereplői mindkét országban — a hiányzó vagy gyenge intézményi autonómiákat kihasználva — a tudományos tevékenység ellenőrzésére és instrumentalizálására törekedtek. A finn-magyar tudományos kapcsolatok ekkor olyan helyzetbe kerültek, amelyben az alulról és felülről ható, azaz a tudományos intézmények és a külpolitika, preferenciái egyaránt a kapcsolatok intenzívebbé tételét segítették elő. A lépésről-lépésre fejlődő kapcsolatok részletes leírása különösen két helyen válik érdekessé: először a hetvenes évekről szóló részben, ahol jól láthatóvá válik a politika engedő-gátló funkciója, amelynek eredményeképpen bizonyos területek dinamikusan fejlődnek, míg ideológiai szempontból érzékeny szektorokban a kapcsolatok nem válnak intenzívebbé. Majd még jelentősebb megfigyeléseket enged meg a nyolcvanas évek kapcsán, amikor a kádárizmus válsága során (tehát amikor itthon a politikai struktúrák feltöredeznek, a hatalom érdekérvényesítő képessége és legitimációja csökken) megmutatkozik a low politics kapcsolatok potenciálja, és a magyar gazdaságitársadalmi válság konceptualizálásában és a kiútkeresésben a finnektől szerzett tudás és az ott megismert minták aktív szerephez jutnak a hazai folyamatokban. Az általános részt két empirikus fejezet egészíti ki és támasztja alá. Az első a pszichológia tudományában kialakult együttműködést vázolja fel, a második a közlekedésbiztonság alkalmazott tudományos területét részletezi. Halmesvirta döntése első pillantásra furcsának tűnhet: ő maga is kiemeli, hogy a kardiológia területén például látványosabb sikereket könyveltek el a két ország együtt dolgozó tudósai. Választása ennek ellenére nem véletlenszerű. A pszichológia azért hasznos terep, mert a két tömb kutatása nagyon eltérő alapokon nyugodott, és a nyugati „beha-