Századok – 2006
TANULMÁNYOK - Takács Tibor: A városi elit Nyíregyházán a 20. század első felében 25
54 TAKÁCS TIBOR voltak, míg az előterjesztést megszavazó öt lutheránus képviselő közül négy városi tisztviselő volt. Hogy mennyire a felekezetiség állt az összecsapás középpontjában, jól mutatja, hogy pár év múlva, de még a 30 éves védelmi idő lejárta előtt, a vasúti temető egy részét a város eladta a MÁV-nak, ami azonban már nem váltott ki nagyobb ellenállást az evangélikus egyház képviselőiből. A vizsgált korszakban többnyire a gazdák voltak azok, akik a közgyűlési szavazásoknál az előterjesztések ellen szavaztak, a velük született takarékosságuk következtében ugyanis óvakodtak minden, általuk feleslegesnek tartott beruházástól. Hozzáállásukat jól kifejezi egy gazdaképviselőnek a villamos vasút létesítése kapcsán tett kijelentése: „ha már repülni fogunk, jól van, ő nem bánja, csak a város egy krajcárral sejáruljon ehhez a repüléshez".10 6 Sokszor még olyankor is nemmel szavaztak, amikor a beruházás elsősorban az ő javukat szolgálta. 1901-ben az állami facsemetetelep létesítésére 50 holdas mintakertet ajánlott fel a város. Az előterjesztést a közgyűlés 24 szavazattal 22 ellenében fogadta el, s mint azt a tudósító megjegyezte, „érthetetlenül csodálatos, hogy éppen a gyűlésen jelen volt gazdák szavaztak az indítvány ellen, akiknek pedig e telep létesüléséhez nagy érdekeik fűződnek".107 Szemléletük változását jelzi azonban, hogy pár évvel később a tejgazdaság felállításával kapcsolatban „sokan a gazdák közül elnyomták aggodalmukat", és megszavazták a tervet.10 8 Magatartásukat elsősorban persze az intelligencia kulturális törekvései iránti értetlenség és érdektelenség jellemezte. Nem látták szükségét, hogy a város megvásárolja az eladósodott színházi részvénytársaságtól a színház épületét, legfeljebb annyiért, amennyibe a telek és az épület kerül, a színészetért viszont nem kívántak áldozni, sőt egy gazdaképviselő gyalogsági laktanyává alakította volna az épületet.10 9 A „városi" polgárság elképzeléseinek, kulturális, városfejlesztési törekvéseinek jó részét a tirpák gazdatársadalom felesleges pénzkidobásnak, luxusnak tekintette, nemcsak a közmondásos takarékossága folytán, hanem azért is, mert a bokortanyákon élve azok jótékony hatásából közvetlenül nem részesedtek. Három gazdaképviselő, Henzsel András, Garay Mihály és Lovas Kovács János 1906-ban olvasói levelükben többek között azt sérelmezték, hogy a képviselőtestület csak a város szépítésén dolgozik, ám a tanyai nép sem a színházat, sem a Koronát, sem a járdákat, parkokat nem használja. Ellenben ha a gazdáknak bármiféle csekély kérésük van, elutasítják, sőt, még buta parasztoknak is csúfolják őket. Mindez azért szomorú — tették hozzá —, mert ők alapították, tették várossá és — „tót" anyanyelvük dacára — magyarrá Nyíregyházát.110 Ifj. Tomasovszky Mihály 1911-ben az „összes csizmások nevében" írt levelében szintén arra hivatkozott, hogy „a csizma, illetve a kloáka [a „műveletlen" gazdákat illették ilyen és ehhez hasonló kifejezésekkel a helyi sajtóban — T. T.] évről-évre kiveszi a maga részét a város fejlesztésében, akár a magánépítkezéseknél, akár a középületek emelésénél, akár pedig a városszépítési tervezetekből". A gazdák megszavazták a piac sétatérré alakítását, a Sóstó fejlesztését, a 106 Szabolcsi Hírlap, 1898. febr. 26. 2. 107 Nyírvidék, 1901. jan. 27. 3. 108 Szabolcsi Hírlap, 1916. márc. 18. 1-2. 109 Szabolcsi Hírlap, 1898. júl. 16. 1-2. és máj. 18. 2. 110 Szabolcs, 1906. jún. 16. 7-8.
