Századok – 2006
TANULMÁNYOK - Horváth Pál: Meghatározó tudós elmék és eredmények a hazai jogi tudományosság fejlődésében 567
A HAZAI JOGI TUDOMÁNYOSSÁG FEJLŐDÉSE 575 tükröződéseként jelentkező konzervatív nacionalizmus szinte már-már kisajátította magának a magyar jogi közgondolkodást. Az ebből fakadó szellemi tespedést pedig a cenzúra hatalmában vergődő Egyetem sem tudta enyhíteni. A szellemi élet regresszív tendenciáinak elhatalmasodása elsőként a romantikus (nemesi) nacionalizmus térhódításával nyomta rá a jegyeit az adott kor jogi gondolkodására. Ezzel párhuzamosan azonban a jogi gondolkodás historizmusának a körülményekhez alkalmazkodó új tendenciái is talajra találhattak. így pl. az ágazati jogtudományok kiformálódását szinte minden esetben a magyar jog adott területének históriai felmérése kísérte. Mindez persze jellegzetesen a romantika hozzájárulása volt a nemzet mibenlétének a felismeréséhez, miután még a kútfők puszta felsorakoztatásában is a történelmi jog, és a régi dicsőség keresése adta az indítást.4 0 A nyilvánvalóan konzervatív (nemesi) romantikát kifejező Cziráky Anta, Bartal György, Czövek István és az ugyancsak ide sorakozó Kövy Sándor, Markovics János, a Georch (Görcs) Illés-féle alkotásokat azonban el tudjuk határolni már a történeti-jogi iskola módszertani követelményeit kifejlesztő gondolkodóinktól. Kelemen Imre, Szlemenics Pál, Hajnik Pál és a történeti-jogi szemlélet legfelkészültebb képviselője, Frank Ignácz munkássága sorolható ide4 1 . Az utóbbiak törekvéseiből pedig még az 1848-as forradalom előtt kibontakozott a módszeres jogtörténeti kutatómunka egyik sajátos megjelenési formája a magyar Universitas Jog- és Államtudományi Karán. A vizsgált korban persze a módszeres történetkritikai törekvések igen gyakran kívül rekedtek még a katedra-jogtudomány bástyáin. Ezekre az értékekre figyelmeztetnek bennünket a két Kovachich jogtörténeti forráskiadásai, amelyek még a történeti-jogi irányt megelőző időkben rakták le az alapokat a jogtörténeti kutatómunka számára. A konzervatív kultúrpolitika nem tudta útját állni a már ismert történeti-statisztikai törekvéseknek sem, amelyek legjobbjai {Schwartner Márton, Fényes Elek) most a nemzet anyagi és szellemi erőinek a számbavételével a históriai állapotok tarthatatlanságát hirdették. Az sem véletlen tehát, hogy a liberális reformmozgalom egyetemen kívül rekedt két jeles képviselője (Horváth Mihály és Szalay László) lépett fel e korban annak a Kollár Ferencnek a védelmében, aki még a 18. század második felében kísérletet tett arra, hogy a módszeres forráskutatás talaján tagadja a mértéktelen rendi kiváltságok jogszerűségét. Horváth Mihály tette érthetővé pl., hogy miért jajdult fel a magyar joghistória egyik úttörőjének eredményei ellen annak idején „az egész képviselő testület, pap és világi egyaránt".42 Szalay László pedig 1839-ben Kollár Ferencről szólva tartotta meg a nagy feltűnést keltő akadémiai székfoglalóját, amely ismét a kutató-elemző jogtörténetírás kezdeteire irányította a figyelmet. Mindezek arra utalnak tehát, hogy a II. Ratio Educationis körül újjáéledő konzervatív romantika és a kifejlett történeti jogi iskola megjele-40 Vö. Kulcsár Kálmán: A szociológiai gondolkodás fejlődése. Bp. 1971. 112-113. 41 Ld. Horváth Pál. Tudománytörténeti és módszertani kérdések (1974.), 79-84. alapján. 42 Vö. R. Várkonyi Ágnes: A pozitivista történetszemlélet a magyar történetírásban, II. köt. Bp. 1975. 103.
