Századok – 2006

TÖRTÉNETI IRODALOM - Bártfától Pozsonyig. Városok a 13-17. században (Ism.: Skorka Renáta) 519

521 TÖRTÉNETI IRODALOM név, rang és a kiutalt zsold szerint ismertet. A tanulmány befejezésében a bártfai rendelkezések összehasonlítását olvashatjuk egy szintén 15. századi 18 pontból álló morvaországi előírással. Majorossy Judit tanulmányában — amely bölcsészdoktori disszertációjának egy részlete — Pozsony városának 1349-ben alapított, a város társadalmi és gazdasági elitjét tömörítő Krisztus Teste Társulat gazdasági, valamint társadalmi szerepét vizsgálja. Kutatásaiban a konfraternitás saját forrásanyagán (szabályzat, taglista, számadások, regiszterek) túl városkönyveket és polgári végrendeleteket is felhasznál. Bizonyítja, hogy a testvérület élén álló személy a városi igazgatásban is mindig vezető szerepet töltött be, valamint rekonstruálja a társaság négy javadalmasházának városon belüli elhelyezkedését. Összegyűjti a város plébánia templomaiban található, a társulat kezelésében lévő oltárokat, rendszerezi továbbá a konfraternitás bevételeit és kiadásait, azokból az évekből, amelyekből a számadások fennmaradtak, s végrendeletek és leltárak alapján következtet a társaság ingó és ingatlan vagyonára is. Szende Katalin jelen tanulmányának alapjául a már korábban megjelent Otthon a városban című monográfiájának kutatásai szolgálnak. Ezúttal az 1446-1526 között Eperjesen fennmaradt 123 testamentumot a pozsonyi és soproni végrendeleteknél már korábban alkalmazott módszerek és kategóriák szerint veszi vizsgálat alá. írásának első részében az eperjesi végakaratokból az örökösök, illetve a családtagok személyére (házasfelek, szülők, gyerekek, unokák, oldalági rokonok, házi szolgák) tett utalásokat gyűjti össze. Ezek értékelése során olyan jelenségekre hívja fel a figyelmet, amelyekkel már a nyugati határszél városainál is találkozhattunk. Ugyanakkor az örökösödési szokásokban rejlő különbségek, a neolokalitásra tett törekvések, ezzel párhuzamosan a szülő-gyermek közötti vagyonközösség megszűnése, a gyermekek örökrészének kiadása, valamint a nagykorú gyermekek közötti osztálytétel bizonyítják, hogy az egymástól távol eső tárnokszéki városokban a házasodási, családi, rokonsági és örökösödési rendszerekben igen komoly eltérések mutatkozhatnak. A 16. századi felső-magyarországi szabad királyi városok polgárságának életszínvonalát kívánja feltérképezni tanulmányában Miloslava Bodnárová. Kassa, Eperjes, Bártfa, Lőcse, Kisszeben földrajzi fekvéséből fakadóan mindig is kereskedelmi közvetítő szerepet töltött be az Alföld, illetve a lengyel területek között. Mivel a 15. század mind az öt város esetében a virágzás korszakának tekinthető, ezért a szerző érdemesnek tartja megfigyelni a következő évszázadban bekövetkező fordulatokat. Túl az érzékelhetővé váló gazdasági, demográfiai stagnáláson és a lakosság vagyoni helyzetének megváltozásán, a század 30-as éveiben az evangélikus egyház tanainak megjelenésével is számolni kell. Bodnárovát mindenek előtt az érdekli, miként jelentkeznek ezek az események a családok életében, a lakossági erkölcsi normáinak, a higiéniai viszonyainak, építészetének, anyagi kultúrájának alakulásában. Igor Graus a 16. századi besztercebányai polgárok életének azt az aktívan avagy passzívan eltöltött időszakát kutatja, amely során nem a megélhetésükért fáradoztak. A szabad időnek — úgy tűnik — a városokban két fajtája létezett, az egyikben a polgárok a város vezető rétege által meghatározott feladatoknak kötelességszerűen tettek eleget. Ide sorolható az évenkénti bíró, illetve plébánosválasztáson való részvétel, a város védelmének ellátása, valamint a húsvéti, karácsonyi és úrnapi istentiszteletek és búcsúk rendszeres látogatása. Ritka kötelezettségek hárultak a városlakókra az uralkodói vizitáció, illetve a Besztercebányán tartott több hetes országgyűlések alkalmával. A szabadidő másik típusát a magánünnepek, az 1500-as években egyre gyakoribb iskoladrámák megtekintése, lövészversenyek, italmérések és kocsmák látogatása, ahol kockával és kártyával mindenki megkísérthette a maga szerencséjét. A szerző olyan ritka elfoglaltságokra is felhívja figyelmet, mint a csillagászat vagy a könyvgyűjtés iránti vonzódás, de találkozhatunk vadaspark telepítőkkel is. Három felső-magyarországi szabad királyi város 17. századi fejlődését mutatja be Kónya Péter. A komoly gazdasági konjunktúrát mutató Eperjest, a hanyatlófélben lévő Bártfát, valamint a kereskedelemben és kézműiparban egyaránt a helyi piacokra koncentráló, másodrangú Kisszebent azonos szempontrendszer alapján hasonlítja össze. Képet kapunk a települések mezőgazdasági, ipari és kereskedelmi fejlettségéről, a tulajdonukban lévő jobbágyfalvak, szőlők, számáról és nagyságáról, a fontosabb gazdasági létesítményeikről. Majd vázolja a szerző az egyes városok jogi, közigazgatási helyzetét, az állam részére fizetendő adójuk nagyságát, és a lakosság nemzetiségi és felekezeti hovatartozásán túl megismerhetjük a települések építészeti sajátosságait is. A három szabad királyi város történelmének közös pontjára is felhívja Kónya Péter a figyelmet, hiszen a 17. század végére mindegyik szembehelyezkedett a Habsburg udvarral I. Lipót abszolutis-