Századok – 2006

FIGYELŐ - Ruszoly József: A magyar Sachsenspiegel-hez 483

492 RUSZOLY JÓZSEF schaft = Eigentum, Eigenschaft), mind latin megnevezésekben (dominium et proprietas, proprium, dominatio). E középkori „tulajdon" értelmezését igen vitatják. Annyi bizonyos, hogy nem római jogi jellegű, tehát nem teljes, nem is korlátlan. Otto von Gierke szerint „a dolog fölötti egészében való uralmat" (Beherrschung der Sache im Ganzen) jelentette. Nem állandó és változatlan jogi hatalom, hanem olyan jogi keret volt, amely legkülönbözőbb tartalmat nyerhetett. A jog dominusként tartotta számon például a haszonbérlőt is, akinek joga ugyan korlátozott volt, ám a haszonbérelt földbirtok (telek) egészét átfogta. Hasonló helyzetben volt a zálogbirtokos is; általában mindenki, akinek joga a Gewere szintjét elérte. Egyazon földbirtokon több birtokos egymás alá-fölé rendelt „tulajdonjoga" érvényesülhetett. Szorosabb értelmű tulajdont a hűbérjog fejlesztett ki, melyben — miként a Szásztükör is mutatja — az uralkodó jogtörténészi vélemény szerint az úr eigene, a vazallus a lenével (Lehn: feudum) állt szemben. Ebben az összefüggésben a vazallus hűbérbirtoka nem volt „szabad tulajdon" (freies, lediges eigen)-, ő ilyet csak allodium formájában birtokolhatott. A Szásztükör Landrechtje így hierarchizálta a hűbéri és jobbágyi kapcsolatban a „tulajdont": e\\\gen (hűbérúri), len (Mannes Gut: vazallusi) és liflucht (Bauern Erbe: jobbágyparaszti). A vazallusi hűbérbirtokhoz hasonló a miniszteriális birtok is (inwärtseigen-. Dienstmanns Eigen).11 Figyelmünket e helyütt kizárólag a földbirtoklásra — ha tetszik, e fordításban leginkább használt szóval: az ingatlanokra — fordítva, két alapintézmény ötlik szemünkbe: az egen (Eigen), azaz a 'saját birtok' és a len (Lehn), a 'hűbérbirtok'; több helyütt — Ssp. Ldr. I. 38. 2.; II. 3. 3.; II. 43. — együtt is, ám a tartományi jog körében az egen (Eigen) leginkább egymagában fordul elő (így: Ssp. Ldr. I. 9. 1., 22., 25., 41., 44.). Az e[ï\genne\ részben azonos jelentésben fordul elő a gut (Gut), régi, még a 19. században is élő magyar szóval is 'jószág mint földbirtok'; a sin gut ('jószága') és to lene ('hűbérré tenni') együtt is fölbukkan (Ssp. Ldr. II. 42. 1.), ám többnyire a hűbérbirtoktól függetlenül (Ssp. Ldr. I. 9. 1., I. 9. 3., I. 12., I. 21. 2., II. 44. 2.). Más összefüggésekben: 'öröklött jószág' (erve gut, Erbgut: Ssp. Ldr. I. 15.1.); 'az anya javai' (müder gude, Gut der Mutter: Ssp. Ldr. I. 20. 5.), 'a férj és feleség közötti osztatlan javak' (net tweit gut, ungeteiltes Gut: Ssp. Ldr. I. 3. 1.); e két utóbbiban ingók is lehettek. A gut nem csak ingatlanokra, hanem ingókra is vonatkozott (vardende gut, beweglicher Habe (Ssp. Ldr. I. 13., I. 15. 1.). A have szónak (Habe) is lehetett 'ingatlan' jelentése, különben miért nyomatékosította volna szerzőnk 'ingó javak' értelmében (varender habe, varender have, beweglicher Habe, Ssp. Ldr. I. 2. 6., I. 9. 1., III. 4. 1.); a sine habe (seine Habe; Ldr. I. 52.) viszont a szövegösszefüggésből ítélve inkább 'ingó'jelentéssel bír. Mint bemutattam, a hűbérbirtoknak (len, Lehn) nem minősülő 'szabad tulajdon, jószág, vagyon' a Sachsenspiegel idézett passzusaiban: e[\]gen, gut, 11 Werner Ogris: Dominium (privatrechtl[lich]. In: HRG I. 755-757.; Dieter Schwab: Eigen. In: HRG I. 877-879.; Adalbert Erler. Grundeigentum. In: HRG I. 1821.; Hans-Rudolf Hagemann: Eigentum. In: HRG I. 882-896.