Századok – 2006
KÖZLEMÉNYEK - Gáll Ervin: A magyar-román párhuzamos megtelepedés és a régészet 375
A MAGYAR-ROMÁN PÁRHUZAMOS MEGTELEPEDÉS ÉS A RÉGÉSZET 379 leteket milyen csoporthoz sorolhatjuk?1 8 E lándzsák többnyire a Dunántúlon kerültek elő, azonban ismert két példány a Felső-Tisza vidékéről,1 9 illetve egy lelet a Duna-Tisza közéről is.2 0 Az Al-Duna vidékén teljesen ismeretlen ez a fegyvertípus, ellentétben a sarkantyúkkal amelyek nagy mennyiségben kerültek elő telepekről és szórványleletként.2 1 Egy másik fontos észrevétel, hogy Dél- és Délkelet-Erdélyből is kimutathatók Karoling eredetre visszamenő sarkantyúk, hiszen Breáza és Kiscsűr e régióhoz tartozik, miként a valamivel északabbra eső, Gyulafehérvár melletti pedig Tatárlaka is.2 2 így, bár nem régen még úgy tűnhetett, hogy az Erdélyi-medence 9. századi régészeti adatai jól értékelhetők, ezek az — igaz, szórványleletekként előkerült — adatok kissé megzavarják e századról alkotott régészeti, és ezzel együtt politikai és történeti képet, de főleg a régészeti kérdéskört, ezen belül is a keltezést és a kulturális besorolást. A legutóbbi történeti és régészeti eredményeket nagyobb területen összevetve azonban nem annyira rossz a helyzet. Boba Imre könyvének2 3 megjelenése óta a történettudományban egyre többen vallják, hogy Szvatopluk Nagy Moráviája délen, vagy főleg délen terült el. Ennek figyelembe vételével nem tűnik lehetetlennek, hogy igaza van Karl Zeno Pinternek, aki szerint a bolgárok előtt a morvák tartották kézben az erdélyi sóbányákat.24 Az Erdélyi-medencében előkerült frank szárnyas lándzsa (Szászváros környékéről) véleményünk szerint mindenképpen bolgártól idegen jelenlétet feltételez, amely kizárásos alapon talán a morvákhoz köthető, de nem kizárhatók ki a lehetőségek közül például kései avarok sem. Egyértelmű azonban: nehezen hihető, hogy az északi Morávia Erdély déli részén területet vagy akár befolyást szerzett volna (elsősorban a só kitermelésére, avagy vásárlására). Pinter időrendi elgondolását (előbb a morva uralom vagy befolyás, utána pedig a bolgár) azonban megkérdőjelezi, hogy Stare Mesto-i temetkezési szokás jelenik meg Csombord 1. és 6. sírjából, és ugyanakkor a Szamos és Maros menti honfoglalás kori lelőhelyekről is, ami azt bizonyítja, hogy valamilyen kulturális kapcsolatnak kellett léteznie e két népesség között, tehát időrendi hiátust nehezen lehet úgy elképzelni, ahogyan Pinter sugalmazza. Összegzésként elmondhatjuk, hogy a 9. századból olyan régészeti forrást, amelyet „ó-román"-nak minősíthetnénk, nem lehet kimutatni az Erdélyi-me-18 Kiirt Horedt szerint a tatárlaki sarkantyú sírból ismert. 19 Ismeretlen lelőhely: Kovács L.: A honfoglaló magyarok lándzsái i. m. 86.; Tiszalök-Rázompuszta: uo. 97. (222. sz. jegyz.). 20 Kecskemét-Belváros: Kovács L:. A honfoglaló magyarok lándzsái i. m. 86. (100-101. sz. jegyz.). 21 Valeri Iotov, Vbopbazsenieto i sznaijazsenieto. Ot bîlgarszkoto szrednovekovie (VII-XI. vek), hn. 2004.; Stoyan Vitlyanov, Stapo bîlgarszkoto Vbopbazsenie (The Old-Bulgarian Armament), Szófia, 1996. 22 Breáza Délkelet-Erdélyhez tartozik (ma: Brassó megye), Kiscsűr pedig Dél-Erdélyhez (ma: Szeben megye), Tatárlaka Dél-Erdély középső vidékén (ma: Fehér megye). 23 Imre Boba: Moravia's History Reconsidered. A Reinterpretation of Medieval Sources. The Hague 1971., magyarul: Morávia története új megvilágításban. Bp. 1996. 24 Karl Zeno Pintér: Im Miereschtal entdeckte... 150.
