Századok – 2006
TANULMÁNYOK - Bálint Csanád: Az ethnosz a kora középkorban. (A kutatás lehetőségei és korlátai) 277
314 BÁLINT CSANÁD század fordulóján a középavar kori folytatásaként, ethnikai változások nélkül terjedt el és a korábbi sokféleségnek még csak a nyomát sem mutatja; többé-kevésbé önálló csoportként legföljebb egy-egy műhely tevékenységét sikerül elkülöníteni. Az avar anyagi kultúra dinamizmusa tehát hullámzó volt: a honfoglalók nemzedékénél minimális volt, amit aztán egy sokszínű korszak követett, majd egy uniformizált jellegű zárt le. Ez azt mutatja, hogy a kulturális-ethnikai jellegzetességek csak (anyagilag) kedvező körülmények esetén mutatkoztak meg, azaz a régészeti hagyaték nem eredendően ethnospecifikus.18 6 Hasonló megfigyelésre jutunk, ha a 10. századi magyarországi leletanyagot önmagán belül és diakroniájában vesszük szemügyre. Közel három évtizede rámutattam arra, hogy egy országot jellemző régészeti kultúrán belül lehetetlen lokális politikai, kulturális csoportot elkülöníteni: röviden utaltam arra, hogy a Kiszombor környékén feltárt mintegy negyedfélszáz 10-11. századi sír között egészen nyilvánvalóan több olyan is lehetett, amelynek halottai életükben Ajtony alattvalói voltak. Köztudott, hogy a Marosvárott 1038-ig székelő úr egy önálló országrész, egy politikai és gazdasági egységként működő uralmi terület fölött uralkodott — csakhogy ez a történetileg meghatározó körülmény a kiszombori sírokba tett mellékletekben és a temetkezési rítusokban egyáltalán nem tükröződik; az utóbbiak nem térnek el lényegesen az ország bármely más területén feltárt 11. századi síroktól.18 7 De nemcsak politikai, hanem másféle alapokon szerveződött közösségek nyomait sem sikerült — mert szerintem nem is sikerülhetett! — különféle területi, ethnikai, kulturális egységeket, csoportokat elkülöníteni a 10. századi Magyarország régészeti anyagán belül: nemhogy a 7 törzs hagyatéka s azok különbségei nem mutathatók ki, de még a csatlakozott kabarok 3 törzséé sem válik el a többi honfoglalóétól,188 sőt, egy-egy kivételtől eltekintve még a beolvadóban levő helyi lakosság hagyatékát sem tudjuk elválasztani a Keletről jöttekétől. Mindez két okból is különösen feltűnő. Először is, mert ebben az esetben nem lehet hivatkozni a kutatás elégtelen voltára: igen nagy számú 10. századi sír áll rendelkezésünkre. Másodsorban a régészeti anyagnak e várakozás szerint ethnikai-kulturális tekintetben színesnek kellene lennie: a honfoglalók által itt talált lakosság ugyanis többféle eredetű volt (nyugati, keleti és déli szlávok, avar leszármazottak és esetleg itt maradt frank telepesek), amihez hozzátehetjük a kalandozások során behurcolt rabszolgákat. A honfoglalás kori régészet kutatása törté-Györffy György. Magyarország története a honfoglalástól a tatárjárásig. In: Magyarország története. Előzmények és magyar történet 1242-ig. Főszerk. Székely György. Bp. 1984. 637.). Szerinte a magyar-szláv együttélés a 10. században az „anyagi és szellemi kultúra egységesüléséhez vezetett." Figyeljük meg: e vélemények egyúttal a régészeti kultúra ethnospecifikus voltát is kétségbe vonják! 186 Az ezt tárgyaló szakirodalom szintén óriási. Néhány fontos mű, bennük további irodalommal: Stephan Shennan: Introduction: Archaeological Approaches to Cultural Identity. In: Archaeological Approaches i. m. 1-32.; S. Brather: Interpretationen i. m. 187 Bálint Csanád: Válasz Dienes Istvánnak. Archaeologiai Értesítő 103. (1978) 264. 188 Dienes István: Szőke В., A honfoglaló és kora Árpád-kori magyarság régészeti emlékei, (rec.) Archaeologiai Értesítő 91. (1964) 138.; László Gyula hozzászólása, in: Balassa Iván: Mivel járulhat hozzá a néprajztudomány a honfoglaló magyarok életmódjának kutatásához? Ethnographia 85. (1974) 595.
