Századok – 2006

KÖZLEMÉNYEK - Paál Vince: A diplomácia "konyhájában". Gratz Gusztáv a bresztlitovszki béketárgyalásokon 127

144 PAÁL VINCE amelyeket Trockij a béke akadályaként nevezett meg, a legcsekélyebb enged­mény sem volt lehetséges. Kühlmanntól távozóban Trockijjal találkozunk. Czernin közölte vele, hogy egy tisztet fog Kijevbe küldeni. Hozzáfűzte, hogy Trockij információit a kijevi helyzetről továbbra is tévesnek tartja, mert az ukrán delegáció bizonyíthatóan még két nappal ezelőtt is Hughes-táviratot kapott Kijevből, és beszélt Holu­boviccsal, pedig Trockij információi szerint Kijev már január 29-e óta a bolsevi­kok kezében van. Trockij ennek ellenére kitart helyzetértékelése mellett. Úgy véli, előfordulhat, hogy valamilyen kijevi toronyban még működik egy rádióállo­más, amely a Rada követőinek rendelkezésére áll. De ez semmit nem változtat azon, hogy a helyzet Kijevben tényleg úgy van, ahogy nekünk bemutatta. Ebéd után Kühlmann úr magához hívat. Azt mondta, elolvasta a javasla­tomat és azzal — két stiláris módosítással — egyetért, vagyis ezen az alapon kész javasolni a békét a császárnak és a kancellárnak. Egyúttal megkért, hogy hassak Czerninre, ne fenyegetőzzön minden alkalommal különbékével. „Nem lehet állandóan Németország és Ausztria-Magyarország különválásával fenye­getőzni — mondta. — Ellenkezőleg a két birodalom közötti kötelékek erősítésé­re kell törekednünk, és a közös háborút ehhez fel kell használnunk, mert kü­lönben tényleg különválásra kerülhet sor, ami egyik fél számára sem lenne kí­vánatos." Kühlmann ezen kérésével kapcsolatban utalok arra, hogy számunkra német részről nem mindig teszik könnyűvé, hogy a német politikával egybe­hangzóan cselekedjünk. Utaltam a lengyelkérdésről folytatott tárgyalások ne­hézségeire, amelyek az ukrán békével vakvágányra kerültek, ahol kudarcra vannak ítélve, valamint a német politika kérlelhetetlenségére minden kérdés­ben, mint például most az új orosz határok kérdésében. Kühlmann mentegetőzve azt mondta, ez Németország belső viszonyaira vezethető vissza. Ott nincs egységes álláspont. A katonai körök elleni nyílt kiro­hanás semmit nem segítene. Ludendorff55 erőszakos ember és ezt nem lehet rossz néven venni tőle, mert éppen az teszi őt mint katonát naggyá, ami külön­ben olyan taszító benne. Kühlmann kihasználta a lehetőséget, hogy nyomaté­kosan kifejezze, az ukrán béke létrejöttében neki nem volt szerepe. Sőt szándé­kosan tartózkodott attól is, hogy bármiféle tanácsot adjon, nehogy azt mond­hassák, Németország beszélt rá minket erre a szerződésre. Azon véleményem­nek, hogy ez a béke olcsóbban is megvalósítható lett volna, nem mondott ellent. Megjegyeztem, hogy alighanem Hoffmann tábornok befolyása érvényesült eb­ben a békében. A látszat mindenesetre amellett szól, hogy a béke német nyo­másra jött létre, az ugyanis nemcsak hogy kedvezőtlen Ausztria-Magyaror­szágnak, hanem azontúl kifejezetten kedvező Németországnak, mert Lengyel­országnak a Monarchiával való egyesítését szinte lehetetlenné teszi, és ezenfe­lül a jövőbeni önálló Lengyelország figyelmét a német határról az ukrán határ­ra tereli. Kühlmann némán hallgatta a Hoffmann tábornoknak ebben a kérdés­ben gyakorolt befolyására vonatkozó megjegyzéseimet. 35 Erich von LudendorfF (1865-1937) német tábornok. 1914 augusztusától Hindenburg törzsfőnö­ke, 1916-tól foszállásmestere. 1924-1928-ig képviselő a Német Nemzetiszocialista Munkáspárt mandátu­mával. A Hitlerrel való szakítása után feleségével népies-vallásos szektát alapított, amely ma is létezik.

Next

/
Thumbnails
Contents