Századok – 2006
KÖZLEMÉNYEK - F. Molnár Mónika: Tárgyalási technikák és hatalmi játszmák. A Habsburg és az Oszmán Birodalom közötti határ meghúzása a karlócai békét követően 1475
A HABSBURG ÉS AZ OSZMÁN BIRODALOM A KARLÓCAI BÉKE UTÁN 1477 hogy a konferencia célja a különböző területek evakuálásának, az erődítmények lerombolásának és más szükséges dolgoknak a megvitatása, vagyis azon témák, ahol nekik is lehetőségük nyílott elmondani kívánságaikat. A leghatározottabban kitartottak amellett, hogy a béketárgyalások keretében nem kívánják megrajzolni a két állam közös határait, a határfelmérést a béketárgyalások után kijelölt kommisszáriusokra kívánták rábízni. Az oszmán diplomácia nem kis ügyességet és ravaszságot igénylő tárgyalási módszere, amelyet a velenceiek képviseletében a béketárgyalásokon jelen levő Carlo Ruzzini16 a „törökök fondorlatának" nevez, hajlékonyságukon alapult. Amikor ugyanis az elvek hangoztatása után a gyakorlati megoldásokra kelült a sor, mivel elképzeléseiket sohasem rögzítették írásban, az adott konkrét problémák megoldásánál az egyes kifejezések értelmezésével eszközöltek ki változtatásokat, és ezzel a módszerrel sikerült elvi kiindulópontjaik feladása nélkül megoldani a nehéz kérdéseket.1 7 Azt a császáriak is tudták, hogy az uti possidetis szigorü alkalmazását az oszmán udvar közvetlen támadásként értékelte volna, így legalább a quid pro quo (valamit valamiért) elvét próbálták meg egy az egy arányban érvényesíteni, vagyis hogy minden egyes átadott, illetve lerombolt várért, területért a törökök is adjanak ugyanannyit. De mivel látták, hogy az oszmán tárgyalópartnerek állhatatosan ragaszkodtak ahhoz, hogy a tárgyalások eredményeképpen egyetlen török kézen fekvő terület se mehessen át ellenséges kézbe,18 engedni kényszerültek. A császáriak hallgatólagosan elfogadták a törököknek az uti possidetisre vonatkozó sajátos értelmezését is, miszerint ez a területek evakuálását és a várak lerombolását jelentené, sok gondot okozva ezzel később szövetségeseiknek. Az olasz követ sajnálattal állapítja meg, hogy császári szövetségeseik túl könnyen belementek a különböző várak és területek átadásába és lerombolásába,1 9 valamint néhány terület és folyószakasz pontos meghatározásától eltekintve abba is beleegyeztek, hogy a határok pontos megrajzolását később az erre a feladatra kijelölt megbízottak végezzék el. Az alábbiakban még sokszor említett Luigi Ferdinando Marsigli (Marsili) gróf, aki I. Lipót császár követei mellett mint tanácsadó vett részt, törökökről szóló főművében a következőképpen vélekedik a velük való békekötésről: „Igen fáradságos vállalkozás rászorítani őket arra, hogy a többi állam beleegyezésével aláírjanak egy olyan békeokmányt, amely minden kétséget kizáróan szerencsétlenségüket szentesíti. Ez mindig kemény küzdelem lesz, hiszen náluk ez korábban nem volt szokásban, legelső alkalommal a karlócai békénél fordult alatt az oszmán diplomácia meghatározó személyiségévé nőtte ki magát. Alexandre Sturdza: L'Europe Orientale et le Role Historique des Maurocordato, 1660-1830. Paris 1913. 16 Carlo Ruzzini (1635-1753) velencei diplomata. Volt nagykövet Madridban, Bécsben, Konstantinápolyban és Milánóban, aktív részese volt a karlócai, pozsareváci és utrechti tárgyalásoknak. Élete végén, karrierje csúcspontjaként dózsévá választották (1732-1735). A Velencei Köztársaság követeként beszámolója: Relazione del Congresso di Carloviz e dell'Ambasciata di S. Carlo Ruzini Cav. In: Relazioni degli Ambasciatori veneti. IV/Germania. 345-445. Magyarul 1. Szita L. - G. Seewann: A karlócai béke i. m. 179-207. 17 Rifa'at A. Abou-El-Haj: Ottoman Diplomacy i. m. 503. 18 Uo. 505. 19 A határ menti várak lerombolására 1. Oross András tanulmányát ugyanezen számban.
