Századok – 2006

KÖZLEMÉNYEK - Oross András: Végvárakból kaszárnyák. A Budai Kamarai Adminisztráció szerepe Magyarország új katonai berendezésében a 17-18. század fordulóján 1441

1472 OROSS ANDRÁS nyi Magyar és a kassai Szepesi Kamara) területén fekvő egykori várak bontási munkálataival összehasonlítva megállapítható, hogy a budai körzetben valósultak meg a körülményekhez képest legteljesebben a várrombolások. Ebben közrejátszott az is, hogy a magyar rendeknek semmiféle beleszólásuk nem volt az új magyarországi pénzügyi kormányszerv működésébe, a kamarai alkalmazottak ugyanis kizárólagosan a bécsi udvarnak tartoztak felelősséggel. Több esetben (például Wibmer kanizsai provizor vagy Duellersperg pécsi prefektus tevékenysége kapcsán) azonban láthattuk, hogy a tisztviselők tiltakoztak az igen költséges rombolások pénzügyi fedezetének nehéz előteremtése miatt, elsősorban hivatalaik csekély bevételeire hivatkozva. Valóban, a sokrétű feladatok és a katonaság folyamatos szükségletei az egyébként is gyér lakosságú, benépesítendő területeken nemcsak a kamarára, hanem a vármegyék jobbágyaira és a városok polgáraira is nehéz időket hoztak. Megvizsgálva az Adminisztráció területén végrehajtott rombolások „végösszegeit", a különféle források alapján kijelenthető, hogy mintegy 10000 forintot költöttek Eger, Székesfehérvár, Kanizsa, Kaposvár és Dombóvár lebontására, valamint az ezekben a munkálatokban résztvevő katonák, mérnökök, mesteremberekjárandóságainak kifizetésére; amely végösszeg körülbelül a budai várparancsnok nyolcévi fizetésének felelt meg. Mindezekkel összevetésben ugyanakkor kiemelt figyelmet érdemel, hogy az Adminisztráció 1702-ben a területén fekvő várakra több mint 31000 forintot áldozott. A két adat összehasonlítása után kijelenthető, hogy a várak felszámolásával, a helyőrségek, a tüzérség és a különféle készletek központi helyekre történő koncentrálásával a kamara éves szinten tetemes költségeket takaríthatott meg. Magyarország középső területein tehát — miként erre tanulmányunk címe is utal — a még tartó visszafoglaló háborúval egyidejűleg igen jelentős hadügyi átalakulás zajlott. A korábban kisebb-nagyobb végvárakra épült törökellenes védelmi rendszer a 17. század végétől — a várak felszámolásával párhuzamosan — a Budai Kamarai Adminisztráció illetékességi területén egészen új arculatot öltött. Az új katonai berendezkedés alapjait ettől kezdve néhány, stratégiailag jó helyen fekvő, lehetőleg nagy alapterületű és így komolyabb létszámú helyőrség befogadására képes vár, erődítmény jelentette. Szigetvár, Esztergom, Buda, Eger, Szolnok, Szeged, Arad esetében e változások persze jelentősen érintették nemcsak a katonaság, de az ott élő vagy betelepülő polgárság mindennapjait is, hiszen ezeken az erődített helyeken rakták le az új, mondhatnánk „békeidőbeli" hadügyi szervezet alapjait: megkezdődött új kaszárnyák, hadszertárak, lőportornyok építése, miközben e központi helyeken az erődítések kiépítése sem maradt abba. Mindez összességében tehát azt jelentette, hogy a 18. század elején a várrombolásokkal a felszabadított Magyarországon megkezdődött egy, a 16. századival éppen ellentétes folyamat. Míg a mohácsi csata utáni fél évszázadban templomok, kolostorok és egyéb „civil" épületek kövei épültek be az ország középső területén kialakuló, akkor ugyancsak teljesen új határvédelmi rendszer várainak erődítéseibe, addig 1702 után a funkciójukat vesztett egykori végházak falai és kövei „kaptak új feladatokat": hol újonnan létrehozott kaszái-nyákban, hol városházakban, polgárházakban, uradalmi épületekben vagy akár ba-