Századok – 2006
KÖZLEMÉNYEK - Almási Gábor: Variációk az értelmiségi útkeresés témájára a 16. században: Forgách Ferenc és társai 1405
1440 ALMÁSI GÁBOR Forgách és Dudith életének egymás mellé állításából kiderülhetett, hogy nonkonformizmusuk és „szakadárságuk" elsősorban nem ideológiai meggyőződésből fakadt (azaz Dudith esetében nem vallási, Forgách esetében nem nemesi-nemzeti meggyőződésből), hanem inkább egyféle útkeresési kísérletként értelmezendő. Jellemző azonban, hogy a vallási, illetve a nemesi-nemzeti elképzelések az egzisztenciális döntéshelyzetek során kerültek előtérbe és kristályosodtak ki. Bár Forgách szakítása a Habsburg-udvarral nem magyarázható kielégítően a „német uralommal" való nemesi elégedetlenséggel, szinte magától értetődő, hogy már a kortársak és ő maga is ebben a retorikai játéktérben helyezték el tettét, hiszen ez volt az egyik meghatározó politikai nyelv ebben az időben. Sőt, ez az érvrendszer olyan politikai illúziók irányába mozdíthattak egyeseket, mint amilyen a Dobó-Balassa-féle összeesküvés volt. Nem meglepő, hogy az egyéni (vagy családi) és a vélt vagy valós „nemzeti" érdekek néha rendkívül szorosan összekapcsolódtak, ami tovább erősítette e nemesi-patrióta retorikát. Ennek talán legfőbb oka, hogy az ország védelme tradicionálisan az egyéni és az országos érdekek összekapcsolódására épült: ennek jegyében születhettek és születtek összefüggő nagyúri birtoktömbök, de ezt szemlélteti a nemesi felkelés gyakorlata is. Mikor a király a váradi püspök Forgách Ferenc egyházának védelmére testvérét, Forgách Simont rendelte, hasonló logika érvényesült. A nemesi-patrióta retorikát éppen ezért nem lehet és a korban sem lehetett az asztalról minden további nélkül lesöpörni, mégis kétséges, hogy az országgyűléseken a hangadó nemességnek valóban az „idegenuralommal" és Magyarország három részre szakadásával volt-e mindenekelőtt baja, nem pedig saját társadalmi érvényesülésének korlátozottságával, illetve jogainak korlátozásával. Véleményünk szerint hasonlóképpen óvatossággal kezelendő János Zsigmond „Habsburg ellenessége". Amennyiben a kényszerpályán álló erdélyi fejedelem érezni akarta, hogy politikai tényezőként még van súlya, nemigen volt más eszköze, mint a „Habsburg kártya" időnkénti kijátszása. Erről a kényszerpályáról sikerült utódjának, Báthory Istvánnak kitörnie. Forgách és társai megítélését tovább bonyolítja, hogy külföldi tanulmányaik során átlagos nemesi kortársaiknál jóval nagyobb műveltségre és szélesebb látókörre tettek szert. A literátusi-humanista identitás Forgách, Dudith, Kovacsóczy és Berzeviczy udvari szolgálathoz való hozzáállását is befolyásolták. Míg egyfelől műveltségüknek, képzettségüknek és kapcsolataiknak köszönhették gyors politikai karrierjüket, másfelől akarva-akaratlan elsajátítottak egy olyan gondolkodásmódot is, melyet leginkább a Kovacsóczy kódexében található In aulam című udvarellenes vers mintáz: az udvari szolgálat a szabadság kerékbekötője. Az udvar vonzereje így ritkán volt igazán disszonanciáktól mentes, különösen nem az erdélyi fejedelmi udvaré, amelynek tekintélye a tárgyalt időszakban lényegesen alacsonyabb volt a bécsi Habsburg udvarénál.