Századok – 2006
TANULMÁNYOK - Cieger András: Az alkudozás küzdőterei. Lónyay Menyhért szerepe az 1867-es gazdasági kiegyezésben 1377
1396 CIEGER ANDRÁS Lónyay egyre nagyobb időzavarba került: az általa tolmácsolt javaslat megvitatására, mely az államadóssági törvénytervezet (új) 5. paragrafusát úgy kívánta módosítani, hogy a függő adósság nagyságát 312 millió forintban mondta ki, nem tudott azonnal Bécsbe utazni (a képviselőházban kellett jelen lennie), pedig a késlekedés komolyan veszélyeztette a kiegyezési törvények karácsonyig való megszavaztatását. Ráadásul attól való félelme, hogy ha a magyar fél módosít a megállapodáson, akkor az osztrák oldal is új követelésekkel fog előállni, többszörösen beigazolódott. Becke ugyanis kapva az alkalmon, ahányszor magyar módosítási igényről értesült, válaszlevelében önmaga is — minden bizonnyal enyhítendő a Lónyayhoz hasonlóan őt is érő belpolitikai támadásokon60 — többletigényekkel lépett fel. Először november 29-én jelezte Becke a „mélyen tisztelt kollégának", „a legjobb barátnak és a nagy mű legfőbb elősegítőjének", hogy számítási hiba csúszott korábbi megállapodásukba, ezért a magyarok által fizetendő évi járulék mértékét mintegy 84 ezer forinttal meg kell emelni (ez meg is történt).61 Az ezekben a napokban a bécsi politikai hangulatról, közvélekedésről hozzá érkező bizalmas hírek sem könnyítettek helyzetén. Informátora, Moriz Wengraf szerint annak ellenére, hogy a ciszlajtán képviselők zöme, ha vonakodva is, de támogatja a pénzügyi kiegyezés javasolt formáját, erősödik az a vélekedés, hogy a két pénzügyminiszter korábban kötött megállapodásán érdemben lehet még változtatni, az fontos pontokon figyelmen kívül hagyható, illetve jogi kibúvók keresésével elhalasztható az alkudozási folyamat lezárása.6 2 Nem csodálkozhatunk tehát azon, hogy Becke december 18-án hozzá intézett újabb kérése nyomasztóan nehezedett rá és annak elfogadtatása a magyar törvényhozással szinte megoldhatatlan feladatnak tűnt számára. Becke rejtjelezett táviratban megküldte a „mérvadó képviselőkkel" való konzultáció után általa újraszövegezett 5. paragrafust, amely azonban nem csak a Deák kezdeményezte módosítást (ti. a 312 millió forintnyi függő államadósságot) rögzítette, hanem azt a bécsi kívánságot is, miszerint a magyar fél vállaljon kezességet az osztrák sóbánya-zálogjegyek beváltásából eredő esetleges többletkiadásokra. Az új szöveg átgondolására Lónyay alig néhány órát kapott, sőt az osztrák kolléga nyomatékosan kérte, hogy a magyarok azon már semmilyen változtatást ne hajtsanak végre, mert másnap be kell nyújtania azt a képviselőházban.63 Megítélésünk szerint e kérésben nem annyira a felvállalandó teher várható nagysága jelentett gondot Lónyaynak, hanem maga az a tény, hogy egy olyan új kiadás rapid elfogadására igyekezett őt rábírni osztrák kollégája, amelyről mindeddig nem folytak egyeztetések (azaz e kérdésben nem volt felhatalmazása), továbbá ismét egy olyan tétel beiktatásáról volt szó, amelynek konkrét 60 Erről lásd: Eva Somogyi: Einleitung. In: Die Protokolle, i. m. LVI1. 61 Becke Lónyay Menyhérthez, 1867. nov. 29. MTA Kt. Ms 5304/93. Ugyancsak idézi a levelet Somogyi Eva, de egy bécsi levéltári forrásból: Éva Somogyi: Einleitung. In: Die Protokolle, i. m. LVII. Egy újabb módosítás után végül a járulék összege 29,105 millióról 29,88 millió forintra emelkedett. 62 Wengraf Lónyay Menyhérthez, 1867. dec. 11. MOL Filmtár, 34861. 63 Becke Lónyay Menyhérthez, 1867. dec. 18. MTA Kt. Ms 5304/106. A módosító javaslat eredetileg a Birodalmi Tanács Urak Házától indult ki. Die neue Gesetzgebung Oesterreichs, i. m. 934-940.
