Századok – 2006
TANULMÁNYOK - Cieger András: Az alkudozás küzdőterei. Lónyay Menyhért szerepe az 1867-es gazdasági kiegyezésben 1377
AZ ALKUDOZÁS KÜZDŐTEREI 1383 javaslatot a Deákkal folytatandó megbeszélésén ne engedje veszni hagyni. Au fond [alapjában véve] álláspontjaink nagyon közel vannak egymáshoz."20 Mindeközben pedig már a magyarbarát bécsi Wanderer is a két miniszter kibékíthetetlen felfogásbeli ellentétéről tudósította a nyilvánosságot, melynek a lap szerint más megoldása nem lehet, mint hogy az egyik politikus hamarosan távozni kényszerül posztjáról.21 Maga az uralkodó is egyre siettette a két pénzügyminiszter megállapodását és szeptember középéig adott határidőt a tárgyalások befejezésére. Lónyay pontosan tudta tehát, hogy az alkudozásokat nem lehet tovább húzni, mert a késlekedés akadálya lenne mind a ciszlajtán politikai kibontakozásnak, mind pedig a magyar államélet normális működésének (pl. a hazai pénzügypolitika megteremtésének), gyakorlati szempontból pedig lemondását eredményezné a kompromisszum elmaradása. Azaz, a kényes vitakérdések rendezése alól nem bújhatott ki. A sorsdöntő tárgyalásokat megörökítő naplójegyzeteit és visszaemlékezését olvasva mégsem érzékelhetjük a politikus általunk bemutatott szorult helyzetét. A magyar pénzügyminiszter a megállapodás megszületésének körülményeire nosztalgiával gondolt vissza, naplójában pedig saját sikereiről számolt be. „Vetélkedtünk egymással [Beckével], egyik is, másik is saját álláspontjának érvényt szerezni, anélkül hogy a monarchia valódi közös érdekét szem elül tévesztettük volna. Élénken emlékemben vannak ama napok és éjjelek, midőn a miniszteri jegyzőkönyvekben később kifejezést nyert megállapodások és törvényjavaslatok iránt egymással tanácskoztunk. Különösen érdekes korszak volt az, melyet együtt Vöslauban töltöttünk. Báró Becke egészségi állapota kívánta a falusi levegőt, én fiam betegsége folytán nem maradhattam családommal Bécsben. Mindketten Bécsbe bemenve naponkint, előbb a hivatalos teendőket végzők, — minden fontosabb hivatalos irat hozzám Budáról elintézés végett Bécsbe küldetett, — aztán este felé Vöslauba kimenve, kezdődtek a legfontosabb és legkényesebb ügyekben a tárgyalások, melyek többnyire éjfél utánig tartottak." - írta nyolc évvel az események után.22 Naplójában pedig ez áll: „Szegény Becke sokszor fölugrott a székből és fogta a fejét, midőn engedni nem akartam, s miután végre az elvekben a conversió és a deficit megszüntetése iránt engedni kénytelen volt, s már be volt végezve az ügy, mondá nekem künn a kertben szép holdvilágnál sétálva: bizony nyakas ember vagyok, s talán providentiális ember, ki hivatva lehetek az osztrák pénzügyek rendezésének útját nemcsak kijelölni, de arra a birodalmat kényszeríteni."23 20 Lónyay Menyhért és Becke levélváltása, 1867. aug. 31. Közli: Deák Ferenc beszédei, i. m. 5. köt. 201.; valamint Lónyay-napló, 1867. szept. 10. MOL Filmtár 37154. Lásd még: Deák Ferenc beszédei, i. m. 5. köt. 222. 21 „Die Frage der Staatsschuld". Wanderer, 22. August 1867 Morgenblatt Nr. 229. Közli: Deák Ferenc beszédei, i. m. 5. köt. 174-176. A cikk megjelenéséről Lónyayt bécsi bizalmasa Moriz Wengraf újságíró tudósította. Lásd: Wengraf Lónyay Menyhérthez, 1867. aug. 22. (2. levél) MOL Filmtár, 34861. Wengrafról: Biographisches Lexikon des Kaiserthums Oesterreich. Band 54. Wien, 1886. 290-291. 22 Lónyay: A Bankügy, i. m. 173. 23 Lónyay-napló, 1867. szept. 14. (visszatekint szeptember 12-re). MOL Filmtár 37154. Stilizálva lásd még: Deák Ferenc beszédei, i. m. 5. köt. 223.
