Századok – 2006

TANULMÁNYOK - Cieger András: Az alkudozás küzdőterei. Lónyay Menyhért szerepe az 1867-es gazdasági kiegyezésben 1377

AZ ALKUDOZÁS KÜZDŐTEREI 1381 liberális magyar kormány miniszterelnökének elvi és gyakorlati aggályaival, sem a nemzetközi tőzsdepiac elvárásaival, sem pedig az Osztrák Nemzeti Bank (ONB) törvényesen garantált előjogaival. Lónyay július végétől kezdve elvesztette lendületét, a kétoldalú tárgyalások irányítása Becke kezébe csúszott át. „Hogy Bécsben sok dolgom volt és lesz, még pedig nem igen kellemetes, azt természetesnek fogod találni." - utalt tömören megbeszélései hangulatára testvéréhez írt levelében.14

Kényszerhelyzetbe került: egyfelől koncepciója elvetését követően fontos pontokon engedni volt kénytelen osztrák kollégája kéréseinek, másfelől viszont az egyezséget el kellett fogadtatnia az áldozatvállalás mértékének minimalizálását célul tűző magyar küldöttséggel. Lónyay mindent elkövetett, hogy enyhítsen e kettős szorításon: látszateredményekbe kapaszkodott, tárgyalási sikereit felnagyította, igyekezett elodázni a kényes kérdések lezárását, esetenként pedig a politikusi elhallgatás kétélű fegyverét is igénybe vette. Végül a döntések felelősségét megpróbálta áthárítani vagy legalább megosztani az alkufolyamat többi szereplőjével. A fennmaradt források tanúsítják például, hogy miközben Lónyay már július végén elfogadható eredménynek tekintette a Beckével kialkudott 28%-os tehervállalási arányt a közös ügyek költségeiből, addig augusztus 5-én még 25%-ot javasolt tárgyalási alapnak a magyar kvótabizottság számára, számokkal bizonyítva, hogy Magyarország korábban ilyen mértékben részesedett a terhekből.1

5 E kettős politizálás egyrészt tehát abból fakadt, hogy Lónyay elkerülendő a nagyobb konfliktusokat, jobbnak látta, ha csak fokozatosan vezeti rá a magyar küldöttséget a háttérben kialkudott hátrányosabb százalékarány elfogadására (csupán bő két hét elteltével javasolta a bizottságnak a 28%-ra való áttérést). Másrészt úgy tűnik számunkra, hogy a bizottság merevebb magatartásával Beckére is nyomást kívánt gyakorolni. Nem véletlen, hogy a magyar áldozatvállalás mértékét tárgyaló minisztertanácson külön felhívta osztrák kollégája figyelmét arra, hogy a két kormány legfeljebb befolyásolhatja a bizottsági tárgyalások alakulását, de a két testület kizárólagos joga a végső döntés meghozatala (tehát a felelősség nem az övé).1

6 Lónyay tárgyalási taktikája azonban hatástalan maradt. Mind Becke, mind pedig az osztrák küldöttség határozott pénzügyi követelésekkel állt elő. Ebben a helyzetben szükségét érezte annak, hogy Andrássyt segítségül hívja. A politikai felelősség megosztásának a szándéka érződik ki hozzá írott leveléből: „Mindenek fölött szükséges megvitatni a két minisztériumnak az államadósságok kérdését; ezen kérdésben nem vehetem magamra a felelet terhét, s ennélfogva kérésem az, hagyd abba az ischli sejourt [tartózkodástl, jer ide és tarts magyar minisztertanácsot. Általában engedd meg, azt a tanácsot adnom neked, hogy ha Őfelsége Bécsbe 14

Lónyay Menyhért Lónyay Alberthez, 1867. aug. 2. MOL P 470. 1. cs. 15

Lónyay-napló, 1867. aug. 2. (visszatekint) MOL FiLmtár 37154. Lásd még: Deák Ferenc beszédei, i. m. 5. köt. 145.; illetve: Csengery Antal jegyzetei, 1867. aug. 5. Csengery Antal hátrahagyott iratai, i. m. 99. 16

MR. 31. Juli 1867. Die Protokolle, i. m. 408.