Századok – 2006

BESZÁMOLÓ - Az SZKP XX. kongresszusa. Beszámoló a Politikatörténeti Intézetben 2006. február 22-én megrendezett tudományos konferenciáról (Takács Róbert) 1311

BESZÁMOLÓ AZ SZKP XX. KONGRESSZUSA Beszámoló a Politikatörténeti Intézetben 2006. február 22-én megrendezett tudományos konferenciáról Idén fél évszázada, 1956. február 14. és 24. között ülésezett a Szovjetunió Kommunista Pártjának XX. kongresszusa, amely — különösen a kongresszus utolsó napjának zárt ülésén Hruscsov által felolvasott titkos beszéd következtében — nagy feltűnést keltett világszerte, és amely ezáltal a múlt század legemlékezetesebb párteseményévé vált. A XX. kongresszus hazai jelentőségét pedig az húzza alá, hogy a történettudomány az 1956 októberi forradalomhoz vezető út legjelentősebb állomásának tekinti a sztálini bűnök leleplezésével megingathatatlannak hitt tabukat megdöntő kongresszust. A konferencia előadói a XX. kongresszus hazai és nemzetközi vonatkozásait mutatták be az Politikatörténeti Intézet Tanácstermében. A konferencia első részének levezető elnöke, Kende Péter kiemelte, hogy ha volt olyan kongresszusa az SZKP-nak, amelyre ennyi idő távlatából is valóban ráillik az akkoriban rutinszerűen használt „történelmi" jelző, az a XX. kongresszus volt. Akár az a kérdés is felvethető: sor került volna-e forradalomra Magyarországon, ha nincs 1956 februárjában a XX. kongresszus? Baráth Magdolna bevezető előadásában a XX. kongresszus újabb orosz irodalmának ismertetésén keresztül (elsősorban Vlagyimir Naumov, Nyikolaj Barszukov, Jurij Abszjutyin és Alekszandr Pusnyikov munkáira támaszkodva) vázolta fel, hogy a kilencvenes évek közepétől megnyíló moszkvai levéltárak anyagai feldolgozásának köszönhetően hogyan rekonstruálható Hruscsov titkos beszédének megszületése. Ezt megelőzően ugyanis az volt az általánosan vélekedés — amely elsősorban Hruscsov emlékiratainak hatására alakult ki —, hogy csak a kongresszus napjaiban döntöttek a személyi kultusz elleni fellépésről. Az előadó rámutatott, hogy a korábbi törvénytelenségek felülvizsgálatát éppen az a Lavrentyij Berija kezdeményezte Sztálin halála után, akit már 1953 júniusában letartóztattak és bűnbaknak tettek meg. Titkos perének jegyzőkönyvét a helyi pártszervezeteknek és a testvérpártok vezetőinek is megküldték, így az állambiztonsági szervek működése már a XX. kongresszus előtt viszonylag széles körben ismertté vált. A továbblépéshez, a rehabilitáció kiszélesítéséhez és a sztálini bűnök nyilvános bírálatához azonban szükség volt arra is, hogy Hruscsov felismerje: a pártvezetésen belüli hatalmi játszmákban az egyetlen lehetőség az „előre menekülés". A sztálini törvénytelenségek olyan méreteket öltöttek, hogy eltitkolni — különösen az első rehabilitációk megindulása után — nem lehetett azokat. A társadalmi robbanástól való félelem, húzta alá Baráth Magdolna, a vezetés egyik döntő motivációja volt. A változások előjeleként értelmezhető, hogy 1955 decemberében első ízben döntött úgy az SZKP KB elnöksége, hogy nem tart ünnepi ülést Sztálin születésnapja alkalmából. December 31-én pedig Poszpelov KB titkár vezetésé-