Századok – 2006
TANULMÁNYOK - Standeisky Éva: "Forradalomcsinálta népképviseletek" Helyi hatalom az 1956-os forradalomban 1235
HELYI HATALOM AZ 1956-OS FORRADALOMBAN 1263 A munkahelyi forradalmi szervek és a települési forradalmi szerv egymásra voltak utalva, együttműködésük sokirányú volt, de az eltérő érdekek miatt olykor konfliktusok is kialakultak közöttük. Szombathelyen a város legnagyobb üzemében, a MÁV Járműjavítóban már október 26-án megalakult a munkástanács, amelyet itt Forradalmi Tanácsnak neveztek. Vezetője egy orvos volt, aki a 27-én szerveződött és többször átalakult városi és megyei forradalmi bizottságnak — a Hazafias Népfront által szervezett Nemzeti Bizottságból végül Nemzeti Tanács lett — is tagja lett. Zalában szoros együttműködés alakult ki az üzemi munkástanácsok (az olajvállalat megyei telephelyei) és a parasztgazdák között: az olajosok zöme helyi lakos volt. Muraszemenyén október 28-án a bázarekettyei üzemi munkástanács tagja számolt be az összegyűlt 350 gazdának a forradalom járási, megyei és országos eseményeiről, s arra buzdította őket, hogy nyílt szavazással, késlekedés nélkül alakítsanak forradalmi bizottságot, ami meg is történt. A parasztokat az ideiglenes Nemzeti Bizottságban három, a munkásokat és az értelmiséget egyegy fő képviselte. Elnöknek maguk közül egy parasztgazdát választottak.75 A forradalmi rétegszervek — a fiatalság, a hadsereg, a munkások, az értelmiségiek és a parasztság képviselői — azok a forradalom alatt szerveződő csoportok, amelyek — eltérően a szintén forradalomfüggő új helyhatalmi szervektől — nem egy vagy több település irányítására, hanem egy réteg vagy csoport érdekeinek képviseletére alakultak. (A munkástanácsok is rétegszervezetnek minősülnek, ha egy gyár vagy üzem dolgozóit tömörítették.) A pártoktól és a tömegszervezetektől eltérően sem a forradalmi bizottságok, sem a forradalmi rétegszervek nem a szervesen fejlődő politikai élet részei voltak, hanem a rendkívüli helyzetből adódó igények hozták őket létre. S ez nem ígért számukra jövőt: a lázas átmeneti idők prolongálhatatlanok. Csak a forradalom idején volt rájuk szükség: a forradalom legitimálta őket, így a forradalom konszolidálódása után óhatatlanul megszűntek (volna), vagy átalakultak, betagolódtak (volna) az országos hierarchiájú intézményekbe és rétegszervezetekbe. A forradalmi rétegszervek nem egyszer egybeestek a munkahelyi szerveződésekkel, de az esetek többségében nagyobb egységekké álltak össze: egybefogták a település hasonló foglalkozású lakóit, ennyiben a szakszervezetekkel, társadalmi egyesületekkel rokoníthatók. Mivel rétegérdekeket képviseltek, nem tartottak igényt a teljes helyi irányítás szervezésére és felügyeletére, ugyanakkor részt kértek mindkettőből. Részvételi szándékukat éppen szervezettségükre, testületi mivoltukra alapozták. Ebből a szempontból a politikai pártokkal és a szakszervezetekkel is rokoníthatók, amelyek azonban a szerveződésben — az esetek többségében az újjáalakulásban — néhány nappal lemaradtak a rétegképviseletektől. A pártok „kilógtak" a forradalomból, a forradalmi rétegszerveknek ellenben a forradalom volt a lételeme. A pártokra mint a demokratikus politikai konszolidáció legfőbb letéteményeseire volt szükség, ami óhatatlanul „Szuronyok hegyén nem lehet dolgozni!" Válogatás 1956-os munkástanács-vezetők visszaemlékezéseiből. Szerk. Kozák Gyula, Molnár Adrienne. Budapest, Századvég-1956-os Intézet, 1993. 75 '56 Zalában. I. m. 104-105.
