Századok – 2006

TANULMÁNYOK - Vámos György: Itt a Szabad Európa Rádiója; a szabad Magyarország hangja. Műsortükör; 1956. október 24 1163

1204 VÁMOS GYÖRGY a párt belső ellenzékének titoista beállítottságú frakcióját is, tehát újabb komp­romisszummal kísérletezik. Ez pedig épp olyan fél megoldás, mint a júliusi volt, még ha világosabbnak és valamivel messzebbmenőnek tűnik is. A sztálinisták­nak és titoistáknak ez az összefogási kísérlete sem elégítheti ki az öntudatos párttagok többségét. Nem elégítheti ki már csak azért sem, mert ebben az eset­ben is a párttagság előzetes megkérdezése nélkül döntöttek. Nagy Imrének és társainak eddigi ellenzéki frakciója miért nem kötötte ki, hogy csak akkor áll össze a gyűlölt sztálinista vezetőkkel, ha ezt a természetellenes frigyet a párt­tagok többsége előzetesen hagyja jóvá. A párton belüli demokrácia hiányát az elmúlt években ez a frakció is megsínylette, ezért tehát ragaszkodnia kellett volna az úgynevezett lenini formák betartásához. De nem ezt tette. Ők is a párttagság véleményének mellőzésével vonultak be most a hatalom sáncai kö­zé, bizonyára azzal az elgondolással, hogy sztálinista módra majd utólag sza­vaztatják meg a párttal összefogásukat a sztálinistákkal, a sztálinizmust men­teni próbáló reakciós erőkkel. Meglátjuk, vajon a párt vezető szerveiben komo­lyan folytatják-e a harcot a sztálinizmus összes maradványainak kiirtásáért, még nem csupán személyi téren, hanem az egész politikában, avagy csak mí­melni fogják, hogy port hintsenek a párttagság szemébe. Amilyen mértékben a maguk részéről abbahagyni, és a párttagok tömegeiben leszerelni próbálják a sztálinizmus elleni küzdelmet, úgy vesztik majd el azt a viszonylagos népszerű­séget, amit ellenzéki magatartásukkal a pártban és a párton kívül szereztek. A politika kulcskérdése Magyarországon éppúgy, mint Lengyelországban a sztáli­nizmus teljes felszámolása minden vonalon. KATONÁK, RENDŐRÖK! NE LŐJETEK A SZABADSÁGÁÉRT HARCOLÓ NÉPRE! GYILKOS, AKI FEGY­VERT EMEL A TÜNTETŐKRE! GONDOLJATOK A FELELŐSSÉGREVONÁSRA! A SZABADSÁGHARCOT AZ EGÉSZ NÉP VÍVJA! A NÉPPEL FORDUL SZEMBE, AKI EBBEN A HARCBAN AZ ELNYOMÓK OLDALÁRA ÁLL! A KE­LET-BERLINI NÉMET RENDŐRÖK ÉS A POZNANI LENGYEL RENDŐRÖK NEM LŐTTEK A NÉPRE! AKI FEGYVE­RÉT A MAGYAR ELLEN FORDÍTJA, MEGBŰNHŐDIK! Néhány másodperc múlva a harangkondulás déli 12 órát jelez. A déli ha­rangszó emlékeztessen a nándorfehérvári győzelemre, amely ötszáz évvel ez­előtt meghátrálásra kényszerítette a félelmetes keleti hódítót! 12.00: Hírszolgálat (A 09.00-kor, 09.30-kor, 10.00-kor, 10.30-kor és 11.00-kor elhangzott budapesti hírek ismétlése megváltoztatott sorrendben: elsőként a friss fejlemények, majd háttérként az előző napi események összefoglalása.) 12.10: Műsorismertetés Kedves Hallgatóink! Az egymást követő drámai események sodrában a dolog természete szerint nem tudunk előre részletes műsorismertetést adni. Most csupán 14 óra 10 percig bezárólag ismertetjük programunkat. KATONÁK, RENDŐRÖK, FIGYELEM! NE LŐJETEK A SZABADSÁGÁÉRT HARCOLÓ MAGYAR NÉPRE! GYILKOS, AKI FEGYVERT EMEL A TÜNTETŐKRE! A KELET-BERLINI NÉMET RENDŐRÖK ÉS A POZNANI LEN-

Next

/
Thumbnails
Contents