Századok – 2006
TANULMÁNYOK - Vámos György: Itt a Szabad Európa Rádiója; a szabad Magyarország hangja. Műsortükör; 1956. október 24 1163
1196 VÁMOS GYÖRGY tét vesztette, és többen megsebesültek, amikor a szobor talapzatánál álló őrök a tömegre tüzeltek. A New York Times Budapesten tartózkodó tudósítója a következőket jelenti: „A békés tüntetések szellemében eltelt nap után a rendőrség az est folyamán tüzet nyitott a budapesti rádió épülete előtt gyülekező tömegre. Megbízható értesülés szerint a golyók itt meggyilkoltak egy tüntetőt és egy másikat súlyosan megsebesítettek. A kora délutáni óráktól hatalmas tömegek vonultak fel az utcákon. Diákok, írók, minisztériumi hivatalnokok, ifjúmunkás alakulatok és katonák. Hangosan követelték Nagy Imrének a kormány élére állítását, Rákosi megbüntetését. A Bem szobor előtt rendezett tömeggyűlésen pontokba foglalt követeléseket olvastak fel, első helyen említve a szovjet csapatoknak Magyarországról való kivonását. A budapesti kormány nem tudott megbirkózni a nemzeti erőkkel és a Magyarországon állomásozó szovjet csapatok beavatkozását kérte. A szovjet csapatok harcolnak a magyarországi felkelőkkel. A vörös csillag nem világít többé a magyar Parlament épületén. Amikor ugyanis a tömeg tegnap este a Parlament elé vonult, amelynek tetején még ott volt a kivilágított vörös csillag, a tüntetők hangosan követelték a kivilágítás eloltását. Egy órával később valóban eloltották a csillagot megvilágító fényt és a Parlament épületére a magyar nemzeti zászlót tűzték ki. A lövöldözések tegnap este akkor kezdődtek el, amikor a budapesti Rádió épülete előtt gyülekező tömeg Gerő eltávolítását követelte. A tüntetők küldöttséget menesztettek a rádió épületébe. Öt, felfegyverzett katonákkal megrakott tehergépkocsi bukkant fel és megkísérelt utat vágni magának a tömegben. A tömeg nem engedte előrehaladni a kocsikat és így ezek visszafordultak. A tüntetők tovább vártak. Amidőn az ifjúsági küldöttséget feltartóztatták abban, hogy elhagyja a Rádió épületét, a tömeg a kaput kezdte feszegetni. A politikai rendőrség ekkor könnyfakasztó bombákat vetett be, de ez nyilvánvalóan nem vezetett eredményre és a lövöldözés is megkezdődött. Mindezt megelőzően a tüntetések fegyelmezetten és békésen folytak le." A rendőrség a délután folyamán nem kísérelte meg, hogy beavatkozzék a felvonulásba. Az egyik tömeggyűlésen, amelyet Budán tartottak, mintegy tízezer ember gyűlt össze, köztük legalább ötszáz tiszt és katona. A piros-fehér-zöld szín mindenütt előkerült. A zászlókon és a gomblyukba tűzött kokárdákon. A zászlókra ilyen szövegeket írtak: „Ne álljunk meg félúton! Legyen vége a sztálinizmusnak! Függetlenséget és szabadságot követelünk! Kerüljenek az ország élére új vezetők! Bizalmunkat Nagy Imrébe helyezzük! Éljenek a lengyelek!" A tüntetések az után kezdődtek el, hogy a diákok gyűlései a különböző egyetemi épületekben véget értek. A diákokhoz hamarosan nagy tömeg csatlakozott. A városnak több pontján, különösen különböző szobrok előtt rögtönzött tömeggyűléseket tartottak. Mindenütt az előző gyűléseken hozott határozatokat osztották ki. E határozatokban első helyen szerepel a szovjet csapatok eltávolításának követelménye. A felsorolt pontok között volt továbbá, hogy Magyarország kapcsolatait a Szovjetunióval és Jugoszláviával a teljes gazdasági és politikai egyenlőség alapjára kell helyezni. Magyarország kereskedelmi és jóvátételi megállapodásait a Szovjetunióval hozzák nyilvánosságra.