Századok – 2006

KRÓNIKA - Tóth István György (1956-2005). (E. Kovács Péter) 1077

KRÓNIKA zán akkor ismertelek meg, amikor 1986-ban együtt voltunk ösztöndíjasok a Római Magyar Akadémián. A Propaganda Fide levéltárában dolgoztál - ha átmegyek az épület előtt, mindig rád gondolok -, az itt végzett kutatásaid alapján írtad meg akadémiai doktori disszertációdat is. Mondhatnám, mint a névválasztásodnál, ebben az esetben is évtizedekkel előre gondolkodtál. Már akkor minden jelentős olasz professzort ismertél, rendszeresen látogattad őket. Külföldi előadásaid, professzorságod és ösztöndíjaid során ez a szám egyre nőtt, közel húsz év alatt Magyarországon neked volt minőségben és mennyiségben is a legértékesebb tudományos kapcsolatrendszered. Rengeteget írtál, utaztál, tanítottál, kutattál, senki nem tudta, hogyan csinálod. Sokan szerettek, sokan tiszteltek, sokan csodáltak és nyilván sokaknak szálka voltál á szemében. Ez utóbbiak hivatkozás nélkül átvették adataidat, akaratuk ellenére is TIGY plagizálóvá váltak. Zavart a dolog, de ennek ellenére - tudtuk nélkül - mindig támogattad őket azokban a bizottságokban és zsűrikben (OTKA, Klebelsberg, Bolyai stb.), ahol dolgoztál. Természetesen, amikor nagydoktor lettél mindannyian arra gondoltunk, hogy megérdemelted, de a következő percben már azt számoltuk, pár év és akadémikus leszel, elsőként a mi generációnkból. No ne higgyed, hogy csak azért, mert önzetlenül drukkoltunk neked: mindenki tisztában volt vele, hogy akinek lehet, segíteni fogsz. Ha bíráló bizottságot kell összeállítani, ha OTKA döntést kell hozni, ha akkreditációval bíznak meg, számíthatunk majd rád. Hasonlóan, mint tették ezt intézeti osztályvezető-elődeid, Benda Marci bácsi vagy Szakály Feri. „Quod Roma est omnibus patrium fuitque." A Santo Stefano Rotondo templomban olvastuk együtt Lászai János síremlékén a feliratot. Róma mindenkinek a hazája. Ez ránk nézve is igaz volt. Együtt voltunk az Urbs ösztöndíjasai, néztük a várost, dolgoztunk a levéltárakban, jártuk a vendéglőket, politizáltunk és pletykálkodtunk, természetesen szigorúan „szakmai alapon." Aztán ott volt a tenger és a foci, melyet te nem sokra tartottál, de fiad miatt még arra is képes voltál, hogy a Fiorentina meccseiről az összefoglalókat kigyűjtsed, és a vatikáni postán keresztül hazaküldjed. Ebben a számban közlök egy cikket, amit a te emlékedre írtam. A címén sokat töprengtem, és önzőén arra gondoltam, te egy perc alatt kitalálnál valami frappánsabbat, szellemesebbet. Én sokat köszönhetek neked. Arra hamar rájöttem, hogy eltérő a tudományos utunk, hiszen mások vagyunk, de mivel szakmailag jóval előttem jártál, mindig adtam a véleményedre. Sokan voltunk így ezzel. Te voltál az, akit szerettünk volna megközelíteni, utolérni és megelőzni, ki-ki tehetsége szerint. Azzal hogy elmentél, szomorú lehetőséget kaptunk. Mivel az élet rólunk szól, akik ezen a világon maradtunk, ne haragudj ránk, hogy olyankor jutsz csak eszünkbe, amikor szükségünk lenne rád. Július 14-én mentél el, a francia forradalom ünnepén. Utaztál, és a végtelenbe érkeztél. E. Kovács Péter