Századok – 2006

TÖRTÉNETI IRODALOM - Kincses Katalin Mária: Kultusz és hagyomány. Tanulmányok a Rákóczi-szabadságharc 300. évfordulójára (Ism.: Bánkúti Imre) 1072

> TÖRTÉNETI IRODALOM 1073 lerancia kiemelkedő személyiségét, az Európa szerte ismert tudóst, tudományszervezőt és egyhá­zi vezetőt. A mindenoldalú tolerancia terén Bél Mátyást a Rákóczi-szabadságharc egyik legfonto­sabb eredménye, a vallási türelmi politika folytatójának tekinti. A róla szóló gondolatébresztő fe­jezeteket olvasva, az elismerés mellett a recenzensben bizonyos — kritikusnak is mondható — kérdés merül fel honi (és szlovák) történettudomány szervezőinek és irányítóinak együttműködé­sével kapcsolatosan. Bél Mátyás azon tudósok egyike, akit mindkét nép magáénak vall és vallhat. Munkái nemzetismereti, tudományos és történeti szempontból kimagasló értékűek. Összegyűj­tött kritikai kiadásuk (és magyarra-szlovákra fordításuk) mindmáig hiányzik. Egy-egy megye, vá­ros lefordíttatta a rá vonatkozó részt, de összesített, könnyen hozzáférhető tudományos igényű Bél Mátyás életműkiadás nincs. Közbevetőleg: ide sorolnám a Rákóczi-szabadságharc kutatói ál­tal sokszor idézett és használt Kolinovics Gábor munkáját is, amely hasonló mostoha sorsban ré­szesült. (És a sort még esetleg folytathatnánk, noha egy recenzió nem alkalmas hely tudománypo­litikai bírálatokra, de ezzel is ki akartuk emelni Kincses Katalin Mária könyvének gondolatéb­resztő értékét.) A könyvben két fejezet, a kötet terjedelmének mintegy felében Rákóczi és a szabadságharc utóéletét, a társadalom tudatába való beépülésének folyamatát vizsgálja, két egymástól élesen kü­lönböző periódusban (19. sz. első évtizedei - 20. sz. eleje). Fenntartás nélkül egyetértünk a szer­zővel, amikor a két szakaszt élesen elkülöníti egymástól: hagyományra és kultuszra. Mindkettő­nek megvolt a szerepe a maga korában, bizonyítva, hogy minden történeti periódusban az irányí­tó, hatalomgyakorló (vagy feltörekvő) társadalmi csoportok a maguk politikai érdekei szerint ér­telmezik, gyakran formálják vagy torzítják a múlt eseményeit és kiemelkedő személyiségeinek te­vékenységét. A tudomány megállapításai bizony sokszor csak a háttérben, alig észrevezetően szerénykednek. Tanulságos csak futólag is áttekinteni Rákóczi személyének értékelését, illetve annak vál­tozását az elmúlt három században. Cserei Mihály az Erdély históriájában elítéli Rákóczit és tár­sait, ellenben a rendi nemzettudatnak megfelelően hosszásan ír Zrínyi, Nádasdy és Frangepán mozgalmáról és igazságtalan kivégzéséről, őket tartva az igazi (rendi) nemzeti hazafiaknak és vértanúknak. Rákóczi emlékét a 18. században nemcsak Bécs tiltotta, hanem a rendi-nemzeti tu­dat is akadályozta terjedését. A Rákóczi-hagyomány életre kelése a 18. századi szerény előzmé­nyek után, tulajdonképpen a századfordulón indult meg, amikor a rendi nemzettudaton belül las­san bontakozni kezdtek a polgári rtfemzet kialakulásának csírái a felvilágosodás és a francia forra­dalom eszméinek hatására. Majd a reformévekben és a forradalomban a Rákóczi-hagyomány egy­értelműen a polgári átalakulás egyik elősegítője, a Bach-korszakban, az abszolutizmus éveiben pedig a nemzeti függetlenség kiemelkedő jelképévé vált. A pozitív szerepet játszó Rákóczi-hagyomány kibontakozását a szerző Kazinczy Ferenc iro­dalmi, tudományos és tudományszervező tevékenységének alapos és részletes áttekintésével mu­tatja be. Kazinczy tudatosan gyűjtötte a Rákóczi személyére és felkelésére vonatkozó adatokat, saját családja történetével is összekapcsolva. Másokat is igyekezett dokumentumok kiadására ösztönözni, jelentős szerepe volt tehát a Rákóczi-hagyomány és a polgári átalakulás összekapcso­lásában. A kultusszá torzulás a 19. század utolsó harmadában indult meg, elsősorban Thaly Kálmán tevékenységén keresztül. Csúcspontját talán éppen a bujdosók hamvainak 1906. évi hazahozatala és a kassai temetés színpadias jelenetei, az egész országot elárasztó, nacionalista felhangokban bővelkedő emlékünnepségek, frázisoktól hemzsegő szónoklatok, kiadványok jelentették. A mo­narchia, és benne a történeti Magyarország ekkor már súlyos válságban volt a megoldatlan nem­zetiségi kérdés, a földnélküli nyomorgó paraszttömegek és a munkásság elégedetlensége miatt. A vezető politikai elit képtelen volt a válság lényegi megoldására, maradt az önáltatás, a mítosz és kultuszteremtés. A Rákóczi-kultusz is egy volt ezek között, s a menekülést szolgálta a valóság elől. Kincses Katalin Mária könyvének befejező tanulmánya részletesen feltárja a hamvak haza­hozatala körüli politikai szempontokat és személyi csatározásokat, szándékokat. Mindez mutatja, hogy a bujdosók hamvainak ügye mennyire szorosan összefüggött a kor nagyon is élő politikai és társadalmi problémáival. Legyünk pesszimisták? Vonjuk le azt a következtetést, hogy minden kor létrehozza a maga kultuszteremtő tevékenységét, s hogy ebben a folyamatban nem 1906 volt az utolsó állomás, s utaljunk az 1948-1949 után megindult új, másfajta Rákóczi-kultusz kibontakozására? Vagy nyu­godjunk bele abba, hogy múltunk eseményei, személyiségei körül mindig is lesz kultusz, amely éppen a politika kívánalmai szerint végzi el torzító munkáját? Akárhogyan vélekedünk is, mindez

Next

/
Thumbnails
Contents