Századok – 2006

TÖRTÉNETI IRODALOM - Czigány István: Reform vagy kudarc? Kísérletek a magyarországi katonaság beillesztésére a Habsburg Birodalom haderejébe 1600-1700. (Ism.: Bagi Zoltán) 1070

TÖRTÉNETI IRODALOM 1071 központi hatalomból való végleges kirekesztésével — új állam- és pénzügyi, illetve hadi apparátust állítottak fel. A keleti Habsburg Monarchia hadügyének átformálásában a kulcsszerepet — ahogyan Czigány István hangsúlyozza — az a Raimundo Montecuccoli játszotta, akinek tevékenységét a magyar történetírás — Zrínyi Miklóssal folytatott vitája miatt — szintén meglehetősen negatívan értékelt. Az Udvari Haditanács elnökeként azonban Montecuccoli kísérletet tett a rendszeres zsoldfizetés és élelemellátás, az egységes kiképzés, fegyverzet, kaliberméret- és a korszerű taktika bevezetésére, tehát egy állandó és egységes hadsereg megszervezésére. A szerző — Perjés Géza véleményét megismételve .— kiemeli, hogy Montecuccoli „metodizmusa" a valós körülmények mérlegeléséből, nem pedig túlzott óvatosságból származott, és azt magyarellenesség egyáltalán nem motiválta. A rendek és a bécsi kormányszervek között kialakuló hatalmi-politikai harcot és ellentétet az 1664. augusztus 10-én megkötött vasvári béke még tovább mélyítette, s jószerivel ez késztette Wesselényi Ferenc nádort a Habsburg-ellenes összeesküvés megszervezésére - ahogyan ezt Czigány István hangsúlyozza. A magyar történetírás a főurak kudarcba fulladt kísérletének megtorlásaként értékelte az 1670-es években, immáron a Magyar Királyság területén is bevezetett hadügyi reformokat. A szerző azonban — ezzel a vélekedéssel ellentétben — rámutat, hogy e tervek már a Wesselényi-összeesküvést megelőzően megszülettek, hiszen a magyar végvidékek hiányos ellátásának következtében a „vitézlő rend" kénytelen volt más megélhetési lehetőségeket is magának keresni. A katonák jó része gazdálkodásba vagy kereskedelembe fogott, vagy éppen útonállással teremtette elő a megélhetéséhez szükséges javakat. Ez természetesen aláásta a végvári őrségek fegyelmét és harci morálját, így nem meglepő, hogy Montecuccoli az 1660-as évek végén létszámuk csökkentését javasolta. A végvidéki katonaság átszervezését tehát egy a bécsi udvar központi irányítása alá rendelt reguláris haderő megszervezésének igénye és nem magyarellenesség indokolta, s ezáltal ezek a törekvések az állandó hadsereg megteremtésének folyamatába illeszkedtek. Czigány István részletesen elemzi az 1671 decemberében kibocsátott redukciós rendelet következményeit a törökellenes végeken. Megállapítja, hogy az elbocsátott végvári katonák jelentős részét az egyidejűleg megszervezett mezei huszár- és hajdúezredekbe, valamint a várakban elhelyezett úgynevezett szabad századokba fogadták fel. így a volt végvidéki katonaság egyrészt véglegesen kikerült a rendek bármiféle befolyása alól, másrészt központi ellátmányban részesült. A tervezett létszámcsökkentést azonban a bécsi udvar nem tudta végrehajtani, hiszen a kiújuló francia háború és az Erdély irányából támadó bujdosók hadműveletei a végvári katonaság létszámának növelését tették szükségessé. A szerző rámutat arra is, hogy az új védelmi rendszer finanszírozása éppúgy megoldhatatlan feladat elé állította a bécsi udvart, mint bármikor azt megelőzően. Szükségessé vált tehát az adóügyek megreformálása is. A redukciós rendelettel közel egy időben — az örökös tartományokhoz hasonlóan — az udvar új adókivetési rendszert (reparticio) és forgalmi, fogyasztási adót (accisa) vezetett be a Magyar Királyság területén is. A bécsi kormányzat kísérlete azonban megfeneklett a magyar nemesség és az előző évtizedek háborús-polgárháborús időszakaiban kimerült vármegyék ellenállásán, hiszen ez a rendek egyik alapvető jogát, a hadiadó megajánlását veszélyeztette. A kieső jövedelmeket az udvar -— hasonlóan a tizenöt éves háborúhoz — birtokelkobzásokkal és kényszerkölcsönökkel igyekezett pótolni. Czigány István megállapítja, hogy a Magyar Királyság adóbevételeiből csak a csökkentett létszámú végvári őrség zsoldját lehetett előteremteni, míg az ezredekbe szervezett katonaságot szinte teljes egészében az örökös tartományok tartották el. 1681-ben az udvar — egyelőre — kénytelen volt visszavonni redukciós rendeletet, amely az anyagi eszközök hiányán és a rendi ellenálláson bukott meg. A visszafoglaló háború (1683-1699) sikere kedvező lehetőséget kínált a bécsi kormányzat számára, hogy a szükséges hadügyi változásokat újra megindítsa és továbbfolytassa, és a magyar rendeket végérvényesen megfossza befolyásuktól ezen a területen, hiszen az egykori végvárrendszer ekkor funkcióját veszítette, s az itt állomásozott katonaság mezei ezredekbe szervezve az Udvari Haditanács közvetlen felügyelete alá került. A császár-királyi hadak sikerei nyomán természetesen felmerült a kérdés, hogy immáron az ország déli határvidékén kialakítandó védelmi rendszer felügyelete kit illessen meg. Esterházy Pál nádor — a magyar rendek érdekeit szem előtt tartva — az udvarhoz eljuttatott javaslatában a középkori magyar végvidéki (bánsági) rendszer újraélesztését tartotta volna a legcélszerűbbnek, de ez a tervezet — mint ahogyan Czigány István kiemeli — eleve kudarcra ítéltetett. Az Udvari