Századok – 2005

DOKUMENTUMOK - Kelenik József: Lazarus von Schwendi emlékiratai a török elleni védelmi rendszer magyarországi kiépítéséről (1576) 969

972 KELENIK JÓZSEF A könyvecskében Luther kifejtette, hogy a háború és a vérontás a keresz­ténység hitelveivel ellentétes, tehát a hívők számára elfogadhatatlan dolog. En­nek megfelelően ő, mint igaz keresztény, nem biztathatja híveit fegyverfogásra, öldöklésre, még a török ellenében sem. Idézett munkájában kifejti azonban azt is, hogy a török az ördög szolgája, sőt evilági megtestesülése, mivelhogy az isz­lám — amennyire ő ismeri — mindannak az ellenkezőjét hirdeti, mint amit a kereszténység képvisel. Az iszlám lényege szerinte a hazugság és az áltatás, mi­vel hitelveinél fogva nem ismeri, nem ismerheti el a békét a keresztényekkel, valamint a gyilkolás és öldöklés, mivel az iszlám hívei szent kötelességeként írja elő a hit fegyveres terjesztését, a hitetlenek kiirtását. Továbbá becstelenség (Unehe), mivel engedélyezi a többnejűséget, és így elutasítja a házasság szentsé­gét. A török tehát, saját hitelveinek megfelelően, nem egyszerűen új foglalások­ra és nagyobb világi hatalomra, hanem a keresztény hit teljes kiirtására, el­pusztítására törekszik. Ezért az ellene folytatott fegyveres harc, a keresztény világi hatalom számára, nem csupán megengedett, hanem az Úr által a világi főhatalomra rótt súlyos kötelesség is. Aki pedig az evilági felsőbbséget követi, és annak engedelmeskedve teljesíti kötelességeit, Istennek tetsző dolgot cselekszik. Ezzel Luther — fenntartva erősen bírált alaptételét — a gyakorlatban mindenkinek saját belátására és lelkiismeretére bízta, hogy az ördög evilági szolgájával „imával, sírással és könyörgéssel", vagy a világi hatalom engedel­mes eszközeként, fegyverrel kíván-e szembeszállni. És jóllehet, ő továbbra is az imát tekintette elsődlegesnek, elfogadható, sőt helyes magatartásként ítélte meg a kereszténység védelmében folytatott fegyveres harcot is. Schwendi emlékiratának bevezető részében többször ismétlődik és igen erős hangsúlyt kap a török terjeszkedés isteni büntetésként való bemutatása. Ez több szempontból is meglepő. Először is azért, mert Schwendi életpályájától, munkásságától és valláshoz való viszonyától is kissé idegen az efféle „istenes" felütés.1 4 Másodszor pedig azért, mert egy olyan emlékiratban, amelyben a tö­rök elleni harc hosszútávú stratégiáját vázolja fel, talán nem ez a közhely lát­szik a harci kedv felszítására legalkalmasabb eszköznek. Ez az ellentmondásos­nak látszó kettősség azonban egyáltalán nem tudattalan. Schwendi, a török, mint isten büntetése toposz alkalmazásával a birodalmi rendeknek két, egy­mástól ugyancsak távol álló csoportjára akart egyszerre hatást gyakorolni. A török kérdésben a rendek egy csoportja a hatalmas költségekkel járó védelmi rendszer kiépítésénél és fenntartásánál olcsóbb és célravezetőbb megoldásnak tartotta volna azt, ha az ellenséget néhány nagyobb hadjárattal kisöprik a hatá­rokról. Ezzel szemben az úgynevezett protestáns párt, anyagi és belpolitikai megfontolásokból, ellenezte a török elleni aktív fellépés minden formáját. mennyire élő még a 16. század végén is. Doctor Martinus Luther: Vom Krieg wider den Türcken. 1529. In: Leonhardt Fronsperger: Kriegsbuch. Franckfurt, 1596. Dritter Buch. Von Schanzen und Befestigungen.(1573.) CCXL-CCXLIX. 14 Schwendi a vallást magánügyként szeretné kezelni. Elítéli az egyház politikai ambícióit, a konfesszionális politizálást, a hitvitákat. Ezzel kapcsolatos álláspontjának pontosabb és bővebb kifej­tését lásd Eugen Frauneholz: Des Lazarus von Schwendi Denkschrift über die politische Lage des Deutschen Reiches von 1574. Münchener Historische Abhandlungen. Zweite Reihe. Kriegs- und Heeresgeschichte. Heft 10. München, 1939. 18-20.

Next

/
Thumbnails
Contents