Századok – 2005

TANULMÁNYOK - Dominkovits Péter: A rendi jogok védelmezője - a központi utasítások végrehajtója: a 17. századi magyar vármegye 855

A 17. SZÁZADI MAGYAR VÁRMEGYE 887 kormányzat közötti kommunikáció minőségi változása az abszolutizmus új fordulata nyomán — a Wesselényi összeesküvés lelepleződésével párhuzamosan —, 1670-1671-től következett be. I. Lipót mandátumainak, pátenseinek közgyűlési jegyzőkönyvbe másolt sora önmagában is érzékelteti: a vármegyék szerepe döntően az új szisztémájú adóztatás, hadseregellátás több-kevesebb eredménnyel történő végrehajtására koncentrálódott. A rendek és az uralkodó kiegyezésére az 1681. évi soproni országgyűlésben került sor (ezt jelzi gr. Esterházy Pál nádorrá választása, így a legfőbb rendi méltóság újbóli betöltése, vagy az újabban kivetett adók utáni hátralékok eltörlését kimondó 1681:12. tc.). Bár e diétát követően a Habsburg abszolutizmus és a dunántúli vármegyék viszonya normalizálódott, valójában e törvényhatóságok — a Bécs elleni török háború miatti 1683. év nagy részét, illetve a megyei tisztikarok, a helyi közigazgatás és jogszolgáltatás 1684. évi, nyári újjászervezését követően — továbbra is a király, a nádor, illetve a császári katonai parancsnokok utasításai alapján, 1703 végéig többnyire a hadellátással, a hadsereg diszlokációjával foglalkoztak, hagyományos közigazgatási feladataikat e tevékenységi köröknek rendelték alá.158

A II. Rákóczi Ferenc vezette szabadságharc 1704 elején érte el a Dunántúlt.159

Bár erősen megosztotta a térség nemesi társadalmát, több vármegye vezetősége (pl. Sopron, Győr, Moson) továbbra is császárhűségéről tett tanúbizonyságot. Ε törvényhatóságok nemességének Habsburg hatalomhoz történő, döntő fontosságú csatlakozására még a szatmári béke (1711) előtt sor került (pl. Sopron vármegye nemességének jelentős része 1709 során hűséget esküdött a császárnak). A politikai, társadalmi konszolidációt követően III. Károly uralkodása idején, az 1715-1717., 1723. évi országgyűléseken nem csak a központi kormányzati struktúra (igazgatás és jogszolgáltatás) gyökeres átalakítására került sor (pl. a vármegyék fölött — modern fogalommal élve — szinte Belügyminisztériumként funkcionáló Helytartótanács létrehozása, 1723:97. tc.), de az utóbbi diéta helyi szinten is szabályozta a vármegyei életet. így a korábbi gyakorlatra építve az 1723:56., 58. tc.-ek a főispánok vármegyében lakását írták elő, szabályozták a tisztújítások, közgyűlések megtartásának a módját. Míg pl. az 1723:73. tc. a kötelező vármegyeház építést rendelte el, a 107. tc. a helyi ügykezelés és adminisztráció egy területét szabályozva az adósságok be- és kitáblázását vezette be. Egy folyamat első, meghatározó lépéseit láthatjuk, amely a 18. század során egyre szakszerűbb, differenciáltabb bürokratikus munkát megkívánva lépcsőzetesen modernizálta a vármegyei hivatali apparátust (pl. választott rendi hivatalok számszerű és funkcionális bővülése, a század második felében szegődményes szakhivatalok megjelenése). A 18. század elején a nemesi vármegye fejlődésében tehát egy korszak lezárult. A 17. századi vármegye (1600-1703) sokkal inkább tekinthető a mindenkori központi hatalom (a Habsburg király és kormányszervei, valamint az erdélyi fejedelmek) helyi végrehajtó szervének, semmint az azzal szembeni oppozíció színterének. Ugyanakkor már az eddigi dunántúli vizsgálatok is arra mutatnak, hogy a „tipikus vármegye" fogalom helyett egy helyi birtok- és hatalmi viszonyoktól differenciált, jelentős eltéréseket (sok alaptípust) hordozó „megye képletben" kell gondolkodni. Elég, ha csak a felekezeti kérdést említjük, amely az egykorú Sopron vármegye közéletében más súllyal bírt, mint az