Századok – 2005
KÖZLEMÉNYEK - Sokcsevits Dénes: A fiumei rezolúció és az 1905 és 1907 közötti horvát-magyar közeledés előkészítése a horvát sajtóban 751
A FIUMEI REZOLÚCIÓ ÉS A HORVÁT-MAGYAR KÖZELEDÉS 767 bemutatták Madách színművét Zágrábban. A Koalíció egyes politikusai, mint Ljubo Babic — írói nevén Ksaver Sándor Gjalski — és mások, személyes jó viszonyt is kialakítottak a magyar politikai elit néhány tagjával (akárcsak a „régi szép időkben"). Maga Gjalski a nagy csalódást hozó jugoszláv korszakban írt önéletrajzi visszaemlékezéseiben igencsak elismerő hangon szóit Tiszáról, sőt Wekerléről is: „így találkozhattam gróf Tisza miniszterelnökkel, kinek személyében az egyik legnagyobb és legzseniálisabb államférfit ismertem meg. Társaságban s a vele való beszélgetés közben az ember szüntelenül érezte intellektuális és jellembeli nagyságát. S noha töretlenül a valódi kálvinista hűvössége és konoksága áradt belőle, őszinte, tisztességes és lovagias viselkedésével mégis megnyerte az embert."52 (Lőkös István fordítása). Wekerléről pedig így írt: „Tisza mellett szívesen emlékszem vissza Wekerle Sándor miniszterelnökre is, aki ugyan gyakran került összetűzésbe az igazsággal, de kedves, joviális és cseppet sem elhamarkodott stílusa volt, s oroszlánfejével szinte kényszerítette az embert, hogy szimpatikusnak lássa." A horvát közvélemény többsége azonban aligha vélekedett így a magyar „arisztokrata politika" megtestesítőiről. Egyrészt láthattuk már korábban is a horvát sajtóban, hogy Tiszát negatívan ítélték meg, az 1913-as kompromisszumot pedig 1914 folyamán már azok is kezdték elutasítani, akik előzőleg a Koalícióra szavaztak. Ugyan az I. világháború elején a horvát közvélemény jelentős részében átmenetileg a szerbellenesség dominált, a magyarellenesség nem tűnt el. Stjepan Radié 1917-ben a saborban kijelentette: a háború utáni új horvát politika a következőt kell, hogy jelentse: „Horvátország teljes körű emancipációját Magyarországtól, mindannak eltávolítását, ami a horvát királyság magyarosítására törekszik, valamennyi magyar hivatalnok eltávolítását és valamennyi magyar iskola bezárását, amelyet a vasút alapított."53 A magyarsággal szembeni ellenérzések eluralkodásáról árulkodik, hogy amikor a nyolc évszázados horvát-magyar államközösséget a horvát sabor 1918. október 29-én felmondta, azzal nemcsak a képviselők, de a horvát társadalom túlnyomó része is egyetértett és a jelenlevő hatalmas tömeg felszabadulásként élte meg a válás egyoldalú kimondását. A fiumei rezolúció előkészítése során a horvát sajtóban a politikai taktika részeként tudatosan alkalmazott magyarbarát propaganda hatása tehát addigra teljesen elenyészett. Azonban a történész számára érdekes és roppant tanulságos maga az eljárás, mint a média tömegekre gyakorolt hatásának felhasználása politikai célok elérése érdekében. 52 Gjalski, Ksaver Sándor: Rukovet autobiografskih zapisaka. In: Ljubav lajtnanta Milica i druge pripovijetke. Zagreb, 1923. 215-216. Idézi Lőkös I.: A Kaptoltól a Ludovikáig. Bp. 1997. 63. 53 Saborski dnevnik 1913-18, V 478. Az 1907 ás 1918 közötti évek a történelmi magyar-horvát kapcsolatok mélypontját képviselik, s hogy mekkora gyűlölet és ellenszenv halmozódott fel, arra számos példát lehet találni Makkai Bélának a szlavóniai akcióról írt könyvében, ahol a hétköznapi magyar horvát érintkezések számos példáját sorakoztatja fel éppen az említett korszakból. Makkai Béla: Végvár, vagy hídfő. Az idegenben élő magyarság nemzeti gondozása Horvátországban és Bosznia-Hercegovinában (1904-1920). Budapest 2003.
