Századok – 2005

KÖZLEMÉNYEK - Sokcsevits Dénes: A fiumei rezolúció és az 1905 és 1907 közötti horvát-magyar közeledés előkészítése a horvát sajtóban 751

752 SOKCSEVITS DÉNES vát-szerb koalíció 1913. évi kompromisszuma után is érezhető volt némi változás, de korántsem volt ekkora). Átmeneti jelenségről van szó, gyakorlatilag körülbelül két évig figyelhető meg a horvát sajtó számottevő részében a magyarokról alkotott kép tudatos javítása, s ennek a pozitív fordulatnak egyértelműen politikai okai voltak. A horvátok magyarokhoz fűződő viszonyában, s egyben magyarságképében 1905-ben beállott változás az új horvát szövetségkereső politika, az ún. „új kurzus" következménye volt, amelynek élharcosai dalmáciai jogpárti politikusok voltak, de hátterében ott állt a báni Horvátországban egyre inkább erőre kapó és a politikában helyet követelő vállalkozó (nagy)polgárság. A közvetlenül az osztrákok által igazgatott Dalmáciát már hosszú évek óta gazdasági válság sújtotta.1 A gazdaság katasztrofális helyzetének kialakulásában a 19. század végén, 20. század elején politikán kívül álló okok is szerepet játszottak. Legelőször is a tartomány a Monarchia más peremvidékeihez hasonló helyzetben volt, de lokális problémák is adódtak: a szőlő, illetve bortermelést tönkretevő filoxéra-járvány, rossz termés, valamint (bár ez már korábban éreztette hatását) a dalmát városok lemaradása a modern tengeri kereskedelmet fellendítő technológiai változás, a gőzhajózás elterjedése terén (ez utóbbi oka a tőkehiány volt). Mindezek mellett azonban Dalmácia lakói joggal hibáztathatták a tartományt kormányzó távoli Bécs érdektelenségét, vállalkozásösztönző és beruházás élénkítő intézkedéseinek elmaradását, vagy legalábbis elégtelenségét. A dalmáciai horvát politikusok számára mindezek miatt Bécs és nem Budapest jelentette a fő ellenfelet (különös tekintettel arra, hogy az osztrák közigazgatás a tartomány lakosságának közel kilencven százalékát kitevő horvátok nyelvi jogaira sem igen volt tekintettel, s az olasz mellett a német nyelvet igyekezett favorizálni a közigazgatásban). A dalmáciai horvát politikusok persze tudták, hogy a dualista magyar kormányzatok ugyanúgy nem támogatták e döntő többségében horvátok lakta tartomány egyesítését a báni Horvátországgal, mint az osztrákok, noha a magyar fél az 1868. évi magyar-horvát kiegyezésben (igaz, konkrét dátum megjelölése nélkül) ígéretet tett erre, de azzal is tisztában voltak, hogy a magyar közjogi ellenzék elvben támogatja a tartomány magyar koronához való (vissza)csatolását. Az új kurzus, melynek legfontosabb képviselői a dalmáciai horvát jogpárt vezetője, s 1905 végétől Split polgármestere, Ante Trumbic (1903 októberében az osztrák kormányzóval való nyelvpolitikai összeütközés során éppen ő fogalmazta meg először a magyarokkal és olaszokkal való együttműködés szükségességét a német Drang nach Osten megállítása ér-1 A dalmáciai gazdasági helyzetre vonatkozóan újabban 1. Rudolf Kraljevic: Vinogradarski slom i demografski rasap juzne Hrvatske α osvit 20. stoljeca. Split 1994. A periféria és a központ fejlődése közötti eltérés természetesen Magyarországon, s más európai államokon belül is megfigyelhető. Dalmácia helyéről a birodalmi kormányzati struktúrában, illetve a tartomány közjogi állásáról felélénkültek a viták, s a dalmát politikusok az 1900-as évek elején a magyar ellenzékkel kerestek kapcsolatot, tudván, hogy ez utóbbi és a magyar közvélemény is a területet a Magyar Szent Korona részének tartja, s esetleg támogatná az aktuális státus megváltoztatását, vagyis a tényleges visszacsatolást. A közjogi és kormányzati struktúrával kapcsolatosan L: Somogyi Eva: Kormányzati rendszer a dualista Habsburg Monarchiában. Budapest 1996. valamint uő.·. Hrvatska u zajednickom sustavu. In: Hrvatsko-madarski odnosi 1102-1918. Zbornik radova. Hrvatski institut za povijest, Zagreb 2004., illetve Ress Imre: Az 1868. évi horvát-magyar kiegyezés. In: Partes populorum minores alienigenae Történelmi és nemzetiségi folyóirat ,Α- szabadság tüze é{ " 1848 vonzásában Nyugat-Magyarországon c. számában, Szombathely 1999. 87-112.