Századok – 2005

KÖZLEMÉNYEK - Fenyő István: Eötvös József és az osztrák Staatsschrift 683

EÖTVÖS JÓZSEF ÉS AZ OSZTRÁK STAATSSCHRIFT 689 r dés alaptételét: országunk 1848 előtt csak az uralkodó egysége által kapcsolódott a birodalomhoz, annak integráns részévé nem vált. Bevezető megjegyzései után áttér A birodalom főképp Magyarország Ferenc halála után című fejezet elemzéseire. Eötvös, az egykori reformer politikus, most megérti azokat, akik a birodalom egységének megőrzése miatt nem kezdeményeztek reformokat, megérti a hajdani konzervatívokat, még Metternichet is. Már ez a „megértés" mutatja eszmei összezavarodottságát. Szerinte kérdéses, hogy a reform esetén a birodalom alkotmányosan fennmaradt volna. Eötvös eltúlozza azt a nézetet, hogy a birodalomban nem volt összetartó erő. Abban kétségkívül igaza van, hogy a birodalom nem rendelkezett túlnyomó nemzetiséggel, s a magyarságot kivéve nem volt olyan nemzetisége, melynek nagyobb része nem állott volna határain kívül. Az is való, hogy a vallás sem szolgált összetartó kötelékül, mint ahogyan az is, hogy a közös történet sem tarthatta össze a birodalom népeit, mert az egyes nemzetek történelmének dicsőbb része a birodalmi egyesülés előtti részre esik. S végül nem lehet kétségbe vonni azt az ítéletét sem, hogy az anyagi érdekek sern jelentettek összetartó erőt, azzal ugyanis Magyarország esetében nem törődtek. Hamis viszont az a következtetés, amelyet mindebből a lelki válsággal küzdő Eötvös levon: a szabadság eszméje a birodalomban a közös monarchia eszméjével ellentétben állott. Ez az álláspont ugyanis teljesen ellentétes az író-politikus egész múltjával. Abban sincs igaza, hogy 1848 előtt a fejedelem személyén kívül nem volt semmi közös állami erő. Jogilag csakugyan külön állt az ország, de a birodalom államhatalmi szervezete a valóságban csakúgy kiterjedt Magyarországra, mint az örökös tartományokra. Ha a fejedelem egységén kívül nem létezett másfajta egység, akkor minek kellett volna folytatni önállóságunkért a harcot a reformkor évtizedein át? Arról van szó, hogy Eötvös a megegyezés érdekében csökkenteni igyekszik a változások jelentőségét és hatását. Azt törekszik bizonyítani, hogy Magyarországon nem történt forradalom. Szerinte 1848 márciusában csak egy már 3 évszázada létező önállóságot emeltek törvényerőre, mivel az ország addig is csupán a perszonálunió kötelékével kapcsolódott a birodalomhoz. Ez a kép természetesen egyoldalú. Még abszurdabb Eötvösnek az a nézete, hogy valódi konzervatív, illetve valódi reformpárt 1848 márciusa előtt Magyarországon nem létezett. A liberális ellenzék egykori vezéralakja most azt állítja, hogy a forradalom előtt a hazai vélemények, pártállások csak a birodalom egysége, illetve Magyarország teljes függetlensége irányában polarizálódtak. Mintha nálunk a polgári átalakulás, a jogegyenlőség, a jobbágyfelszabadítás és a közteherviselés kérdései nem is lettek volna napirenden! Eötvös szerint nálunk mind a liberális, mind a konzervatív párt felforgató volt. Az előbbi teljesen független Magyarországot, az utóbbi egységes és erős Ausztriát akart. Az írópolitikus történelemképe azonban teljesen elrajzolja a múltat: a reformerek nálunk nem akartak teljesen elszakadni Ausztriától, a konzervatívok pedig nem kívántak abba teljesen betagolódni. Úgy ítéli meg, hogy az ellenzék tevékenysége csupán akkor lehet hasznos, ha van valami közös pont, amelyben a kormánypárttal megegyezik. Szerinte Magyarországon ilyen közös cél nem létezett, ezért kioltották egymás tevé-