Századok – 2005

KÖZLEMÉNYEK - Fenyő István: Eötvös József és az osztrák Staatsschrift 683

688 FENYŐ ISTVÁN Kényszert, kényszeregyesítést azonban Magyarország csak mint „szomorú szükségszerűséget" fogadna el. S mi lenne akkor a német egység ügyével, amely feltétele a magyar önállóságnak? Eötvös summázó ítéletei egyértelműek: „... Ha a korona nevében teszik lehetetlenné a hivatalban levő ministerium további működését, ugyanakkor anélkül, hogy az új kormány létrejöttéről gondolkodnának, ha az alkotmány valamennyi alaptörvényét megkérdőjelezik, és a király a törvényekért jótálló szaváról azt állítják, hogy azzal túllépte jogkörét; csodálhatjuk-e tehát, hogy a törvényes helyett a tényleges hatalom ragadta meg az állam gyeplőjét, és immár mindenki feloldottnak érzi magát a törvények alól, amelyek fenntarthatatlanságát a trónról hirdették ki." Eötvöstől távol áll az, hogy az azóta Magyarországon történteket helyeselje, „... de el kell ismernünk, hogy az útra, melyen Magyarország annyi hibás lépést tett, erőszakkal kényszerítették az országot, és hogy bizonyos legszélsőségesebb színezetű emberek soha nem emelkedtek volna olyan jelentőségre, melyet most, sajnos, elfoglalnak, ha a törvényes előrehaladás ellehetetlenítésével útjukat nem egyengették volna." Eötvös úgy látja, hogy a politika az osztrák birodalom egységének megőrzése érdekében a legszörnyűbb polgárháborút idézte elő. Azt akarja, hogy mielőbb vessenek véget az akkori szerencsétlen helyzetnek. Nem az a célja, sem most, sem máskor, hogy Magyarország kiváljon a Habsburg-birodalomból, ellenkezőleg! Emigrációjában leginkább azon töpreng, hogyan lehetne elejét venni Bécs abszolutizmusának, hogyan lehetne megmaradni egy alkotmányossá tett összmonarchia kereteiben? Hogyan lehetne összeegyeztetni Magyarország önállóságát a birodalom egységével, a liberális-parlamentáris alkotmányosságot e birodalom nagyhatalmi állásával? A töprengések útja majd a zseniális alkotás, az Uralkodó Eszmék fejtegetéseihez vezet. Az első stáció A jogi kérdés volt. A második Az 1848-iki forradalom története, melyet úgyszintén kéziratból adott ki a közelmúltban Gángó Gábor. A kézirat genezisét pedig Gergely András igyekezett megfejteni. Álláspontja szerint — amellyel teljesen egyetértek —, e művet Eötvös tisztázó kísérletként önmagának szánta 1848-1849 fordulóján, illetve 1849 tavaszán. Nem akarta, hogy azt a nyilvánosság megismerje. Nem adta közre, mert a helyzet 1849 folyamán gyökeresen megváltozott, esetleg azért nem, mert az írás gondolatait nem találta eléggé tisztázottaknak. Osztom Gergely András álláspontját abban is, hogy a kézirat szövegei hosszabb, több hónapos időszakban születtek. Ervei meggyőzőek. A kézirat valóban a Vojvodinát említi a nemzetiségi kérdéssel kapcsolatosan, e tartományt pedig az 1849 márciusában kibocsátott olmützi alkotmány hozta létre. Néhány bekezdéssel később pedig Eötvös újra „az újabb Austriai alkotmány kihirdetése olta" folytatott nyíltabb délszláv követeléseket említi. Ez is az olmützi alkotmányra vonatkoztatható. A fejtegetések polemikusán kezdődnek - Eötvös azokkal vitázik, akik szerint a birodalom egysége a Pragmatica Sanctio óta szakadatlanul létezett. Az író-politikus maga is óhajtja a birodalom hatalmát és egységét, de meg kell állapítania azt, hogy ilyen állami egység a múltban nem létezett, s épp ez a hiány volt szerinte egyik nagy oka a bekövetkezett bajoknak. Megismétli A jogi kér-