Századok – 2005

KÖZLEMÉNYEK - Fenyő István: Eötvös József és az osztrák Staatsschrift 683

EÖTVÖS JÓZSEF ÉS AZ OSZTRÁK STAATSSCHRIFT 685 Eötvös a Cottának elküldött kísérőlevélben arra hivatkozik, hogy — idézem — „... Magyarország viszonyai most feltehetőleg a kard által rendeztetnek el, mégis a jövő meg fogja tanítani, hogy a nemzetközi viszonyoknak anyagi erő által végbevitt megoldása nem leend tartós és hogy későbben vagy korábban vissza kell térni a jog mostanság háttérbe szorított alapzatához." Úgy vélem: ez a megállapítás inkább arról tanúskodik, hogy Eötvös aggódott a windischgrätzi eljárás (Prága, majd Bécs megostromlása és elfoglalása) esetleges újabb változata, a fegyveres harc hazai bekövetkezése miatt. S az is lehet, hogy hallott a herceg-miniszterelnök titkos szándékairól, az ellenforradalmi abszolutizmus jövendő bevezetéséről, Magyarországot beolvasztó törekvéseiről. Mindenesetre cikkének befejezése is arra enged következtetni, hogy a fegyveres megszállás veszélyét felismerte. Ez a befejezés ugyanis jóslatszerű mementó: „... Anarchista párt hadsereggel legyőzhető, rövid időre még a szabadság is megsemmisíthető, de a tizenkilencedik században országot fegyverekkel kormányozni soha nem lehetséges, márpedig az abszolutizmus Ausztriában csak teljes katonai uralommal volna fenntartható." Eötvös nagyon nehéz vitapozícióban fogott hozzá a Staatsschrift elutasításához. Előzőleg az Allgemeine Zeitung éppenséggel nem tanúsított barátságos érzelmeket a magyar törekvések iránt, s az osztrák-német polgári rétegek ekkor már hallani sem akartak Magyarország különállásáról, a Pragmatica Sanctio határozatairól, bárminemű dualizmusról. Eötvös azonban még egy utolsó kísérletet kívánt tenni a megbékélés elősegítésére, a dinasztia és az új kormány alkotmányosságra való ösztönzésére. Cikke ragyogó cáfolata az osztrák állításoknak, egyszersmind bizonyítása annak, hogy a szakítást, a polgárháborút az osztrák udvar és kormányzat idézte elő. A jogi kérdés azzal kezdődik, hogy míg egy évtizeddel korábban senki sem törődött a magyar ügyekkel, napjaikban viszont már mindenki azzal foglalkozik. Ez szükségszerű: az ország elrendezése fontos az osztrák birodalom és egész Európa berendezkedése szempontjából. A cikkben Eötvös három kérdés megválaszolására vállalkozik. Az első: milyen jogviszonyban állt Magyarország az osztrák birodalommal a márciusi napok eseményei előtt? Ezen a két fél szerződésekre és törvényekre alapozott jogviszonyait érti, nem pedig a tényleges állapotot, ahogyan az a jogviszony megkerülésével vagy megsértésével kialakult. Második kérdése: milyen volt Magyarország tényleges helyzete március előtt? Végül a harmadik probléma: lehetséges volt-e az állam organizmusában a változások után a birodalom két része között az összeköttetést fenntartani? Az első kérdésre válaszolva Eötvös kiindulópontja az, hogy igen erőteljesen tiltakozik a beolvasztási törekvések, az egységes ausztriai állam eszméje ellen. Leszögezi, hogy minden elmélet, mely az embert csak mint észlényt szemléli és érzéseire nincs tekintettel, hamis. Ezzel a megállapításával a későbbi „Gleichberechtigung", majd az Uralkodó Eszmék fontos tételét előlegezi. Eötvös szerint a nagy közösségeket mindig érzések tartják össze. Az érzésekre és előítéletekre a legnagyobb befolyást az az eszme gyakorolja, amelyet egy nép magának kialakít a más népekkel szemben vallott jogáról. A legkisebb népcsoportok is gyakorta reménytelen küzdelmekben védelmezik függetlenségüket.