Századok – 2005
KÖZLEMÉNYEK - Hermann Róbert: A nagykanizsai képviselőválasztás 1848 júniusában 629
656 HERMANN ROBERT ható kivételesnek azért sem, mert a választási visszaélések kivizsgálása a többi választókerületben sem mindig volt sikeres.12 8 Ugyanakkor Nagykanizsa és Kiskanizsa 1848-49-es történetének szempontjából mégiscsak van egy érdekessége a történteknek. Bármilyen hevesek is voltak az indulatok a választók körében, a település(ek) lakossága abban a pillanatban szorosra zárta sorait, amikor külső tényezők (adott esetben a megyei vizsgálóbizottság) avatkoztak az életébe. A két település lakosságának eme, szinte hihetetlen összetartása miatt nem lehetett eredményes az 1848. júniusi választási verekedés kivizsgálása a megyei hatóság részéről. Ez az önvédelmi reflex azonban ugyanígy működött a későbbiekben is. Ennek volt köszönhető az is, hogy a város egyes polgárait soha nem érte megtorlás sem az 1848. szeptemberében az átvonuló horvát csapatok, illetve szállítmányok elleni támadások, sem a horvát helyőrség elleni 1848. október 3-i felkelés, sem pedig a megszállókkal szembeni 1849. áprilisi, májusi, majd júliusi tüntetések, támadások és egyéb formájú ellenállási cselekmények miatt. Sőt, a megszálló katonaság — ha fogcsikorgatva is — de mindannyiszor kénytelen volt beérni a városi hatóság mentegetőzésével. A városi adminisztráció is kiválóan szolgálta a túlélést: soha nem tagadta meg a es. kir. parancsnokok utasításainak teljesítését, csak éppen úgy szabotálta el őket, ahogyan csak lehetett. Ε kisközösségi szolidaritás tehát kétarcú volt: ugyanúgy működött a magyar önkormányzati hatóságokkal, mint a megszálló erőkkel szemben. Ám éppen ennek volt köszönhető, hogy noha cs. kir. hadsereg fővezére, Alfred zu Windisch-Grátz tábornagy úgy vélte, hogy „Magyarország egyetlen városa sem viselkedett olyan ellenségesen velünk, mint Kanizsa",129 egy horvát határőr százados pedig egyenesen annak az észak-itáliai Brescia városának a lakóihoz hasonlította a nagykanizsaiakat, akik 1849. március végén felkeltek a megszállók ellen, s Haynau táborszernagy csapatainak csak igen kíméletlen eszközökkel sikerült leverni őket;130 Nagykanizsa mégsem jutott Brescia sorsára, és a város vezetősége és népe mindvégig elkerülte azt a megtorlást, amely más, hasonlóan rebellis településeket (Bősárkány, Csorna, Losonc, Mezőcsát, Csongrád, Székesfehérvár) sújtott 1849-ben. S hogy nem így történt, abban nemcsak annak volt szerepe, hogy a nagykanizsaiakat csupa óvatos/határozatlan és/vagy humánus cs. kir. parancsnokkal hozta össze a szerencséjük, hanem annak is, hogy tudták: minden belső konfliktusukat félre kell tenniük a túlélés érdekében. 128 Ld. Csizmadia Andor 167-249.; Balázs Péter: Az 1848-as választások Győrött és Győr megyében. (In:) Tanulmányok a magyar helyi önkormányzat múltjából. Bp., 1971.; Mezősi Károly: Petőfi megbuktatása a szabadszállási követválasztáson. (In:) Lukácsy Sándor - Varga János szerk.: Petőfi és kora. Bp., 1970. 515-638.; Urbán Aladár: Petőfi választási kudarca és az országgyűlés. Irodalomtörténeti Közlemények. 2001/3-4. 397-413. 129 Windisch-Grátz - Laval Nugent táborszernagy, Szentmiklós, 1848. dec. 24. Közli Hermann - Molnár I. 292-293. 130 Simich százados - Stillfried, ill. Burits vezérőrnagyhoz, Nagykanizsa, 1849. ápr. 10. Közli Hermann - Molnár II. 52.
