Századok – 2005

KÖZLEMÉNYEK - Hermann Róbert: A nagykanizsai képviselőválasztás 1848 júniusában 629

650 HERMANN ROBERT Az Állandó Bizottmány által kiküldött vizsgáló bizottság június 20-án kezdte meg működését, s részint újabb nyilatkozatokat szerzett be, részint megkezdte a tanúk kihallgatását. Június 20-22. között összesen hét nyilatkozatot szerzett be, köztük Albanieh Flórián városbíróét is, s június 21-én összesen 61 tanút hallgatott ki, majd június 25-én nyújtotta be jelentését.104 A vizsgálat azonban — noha néhány notórius verekedőt sikerült azonosí­tani — lényegében eredménytelen maradt. Ennek oka részint az összecsapás méreteiben keresendő (valamennyi választót mégsem hallgathatták ki), részint abban, hogy Bója választói, akik a verekedést kezdeményezték, az összecsapás számukra hátrányos kimenetele miatt az ártatlan áldozat szerepében tetszë­leghettek, s Babochay választói képtelenek voltak olyan tanúvallomásokat pro­dukálni, amelyek segítségével a konfliktus kirobbantói név szerint azonosítha­tók lettek volna. Maga Babochay sem remekelt e téren.105 A vizsgálóbizottmány azzal indokolta a vizsgálat sikertelenségét, hogy „a kanizsai általános polgárság, de a városi tanács is, kiknek nagyobb része a vé­rengzésnek szemtanúi lévén, annak kezdőiről és tényezőiről legbővebb adato­kat szolgálhattak volna, nemcsak segédkezeket a vérengzők kitanulásában nem nyújtottak, sőt minden módokat használtak, hogy e vádbeli tények elpalástoltat­ván, azok elkövetői is titokban maradhassanak." Ugyanakkor intézkedett három, név szerint is azonosított és súlyos testi sértés miatt felelőségre vonható személy befogásáról.10 6 A vizsgálóbizottság azonban láthatólag nem állt teljesen feladata magas­latán. így a jelentésbe nem került bele Rumy Károly neve, holott ellene több ta­núvallomás is szólt. Az ő esetében nyilván valami politikai alku lehetett a hát­térben, ami azért is furcsa, mert a vizsgálóbizottság tagjai a zalai liberálisok kö­zül kerültek ki.10 7 Ugyanígy kimaradt a jelentésből Bója-párti választók által először elagyabugyált, de aztán a visszacsapásban tevékeny szerepet játszó kis- 1 kanizsai Szilajka György neve, még pedig azért, mert attól tartottak, hogy ha őt elfogják, a kiskanizsai nemzetőrség kiállítása nehézségekbe ütközik.10 8 Volt azonban egy érdekessége a jelentésnek. A bizottság tagjai maguk elé idézték a június 17-én Csillagh Lajos alispánhoz intézett beadvány két aláíró­ját, Koch Gottliebet és Unger Ferencet, akik kijelentették, hogy az egész bead­vány Bója Gergely munkája, s ők annak tartalmát nem ismerik, csupán Bója megbízásából vitték azt Zalaegerszegre az alispánhoz. Unger egyenesen kije­lentette, hogy neki „nemcsak a választmányi tagok ellen kifogása nincsen, sőt Sümeghy Ferenc főszolgabíró úr erélyes közbenvetésének köszönheti személyé­nek és vagyonának is a verekedők előli biztosítását." A választmány előtt meg-104 A nyilatkozatokat és a tanúk kihallgatási jegyzőkönyvét közli Hermann - Molnár I. 44-59. és 61. 105 Ld. erre Chinorány Boldizsár - Csány László, Nagykanizsa, 1848. jún. 21. Közli Hermann -Molnár I. 60. 106 A jelentést közli Hermann - Molnár I. 66-69. 107 Erre enged következtetni, hogy egyetlen kivétellel (Nagy Dániel) mindegyikük a megye ön­kéntes adózói közé tartozott. Molnár András, 1996. passim. 108 Ld. erre Chinorány Boldizsár - Csány László, Nagykanizsa, 1848. jún. 21. Közli Hermann -Molnár I. 60.

Next

/
Thumbnails
Contents