Századok – 2005

KÖZLEMÉNYEK - Hermann Róbert: A nagykanizsai képviselőválasztás 1848 júniusában 629

A NAGYKANIZSAI KÉPVISELŐVÁ LASZTÁS 1848 JÚNIUSÁBAN 643 rát az immáron megváltozott választói közönségnél némileg áthangszerelve alkalmazta. Chernel (aki korábban szintén a megye önkéntes adózói közé tartozott) volt a legkevésbé esélyes jelölt: noha mint uradalmi ügyész, a korábbi viszályok után viszonylag jó kapcsolatot épített ki az uradalom és Nagykanizsa városa között, 1848 tavaszán írt levelei tanúsága szerint az új rendszer igazi vesztesé­nek érezte magát; úgy vélte, hivatalának „minden fénye, minden haszna, be­csülete oda van, csak a salakja maradt, egyrészben kurta prókátorságba való visszaesés, másrészben minden úri ügyeknek megnehezített kivitele." Ezért április 15. előtt nyugdíjaztatását kérte Batthyány Fülöp hercegtől.6 5 Ugyanak­kor a változások felette sem múltak el hatás nélkül. Május végén már arról írt testvérének, „elég szomorú, hogy éppen midőn a régi igazságtalan Schlendriánt magunktól nagylelkű áldozattal elvetettük, akkor vagyunk vésznek kitéve, mely nemzetiségünket is fenyegeti"6 6 Chernel tehát végül csak valamikor júniusban döntötte el, hogy indul a választásokon. így érkezett el 1848. június 15., a választás napja. Λ Bója pártjához tarto­zók már az előző napon megkezdték a legrosszabb korteskedési hagyományok­ra emlékeztető ténykedésüket. A Chernel pártjához tartozókat, akik a Nagyka­nizsától északra, Palin közelében lévő lazsnaki kocsmánál szándékoztak eltöl­teni az éjszakát, „aljas kifakadásokkai" fogadták, „a kocsikról való leszállásra, társaiktól való elszakadásra" akarták kényszeríteni, úgyhogy az illetők — szám­beli fölényük dacára — „a történhető nagyobb ingerültség eltávolítása tekinteté­ből" végül jobbnak látták Palinban éjszakázni.67 A rend fenntartása érdekében mind Albanich Flórián városbíró, mind a nemzetőrség századosai arra szólítot­ták fel a nagykanizsai választókat, „hogy a választás helyén semmi fegyverrel vagy bottal meg ne jelenjenek, hanem mint, békés polgárokhoz illő, üres kézzel jöj­jenek."68 Ezt a nagykanizsaiak valószínűleg be is tartották, de a Rumy Károly veze­tése alatt érkezett Bója-párti választók fokosokkal és botokkal jelentek meg.6 9 A választásra a Barátok temploma (azaz a ferences templom) előtti téren délelőtt 10 órakor került sor. Az egyes képviselőjelöltek pártjai egymástól elkülö­nülve álltak fel. a rend fenntartását, azaz a pártok egymástól való elválasztását 45 65 Chernel Ignác - Chernel Elek, Nagykanizsa, 1848. ápr 15. PFL Chernel-cs. lt. Chernel Elek levelezése. Ld. még Barbarits Lajos 42. 66 Ld. erre Chernel Elekhez írott leveleit, közli őket Hermann - Molnár I. 16-19., 27-28., az idézet a 19. és 27. oldalon. 67 Veinhoffer Elek nyilatkozata, Nagykanizsa, 1848. jón. 15. Közli Hermann - Molnár I. 33-34. Barts József nyilatkozata, Alsórajk, 1848. jún. 21. uo. 59. Eszerint egy Bisztricsányi nevű nagykani­zsai borbély azt mondta nekik: „atyafiak ne küldjünk nemes embert követnek, mert azon szép sza­badságunkat, amelyet nagy nehezen szerezhettünk meg, ismét el fogják vesztetni, ne tartsanak az urakkal, mert fogják látni, hogy fél esztendő múlva ismét robotolnak." 68 Albanich Flórián nyilatkozata, Nagykanizsa, 1848 jún. 21. Közli Hermann - Molnár I. 58. 69 A nagykanizsaiak fegyvertelenségére mutat Hegedűs József 1848. jún. 21-i nyilatkozata, közli Hermann - Molnár I. 56-57. Eszerint egy Vass István nevű nagykanizsai kötélgyártó azt kia­bálta, hogy a kiskanizsaiak által történt megveretésük okai a bíró és a fiskálisok. „Mért nem enged­ték meg, hogy botot vihessünk, ha mi is bottal mehetünk, úgy most mi is verekedhetnénk."

Next

/
Thumbnails
Contents