Századok – 2005

KÖZLEMÉNYEK - Hermann Róbert: A nagykanizsai képviselőválasztás 1848 júniusában 629

A NAGYKANIZSAI KÉPVISELŐVÁLASZTÁS 1848 JÚNIUSÁBAN 631 ember" nemzeti színű kokárdát hordott a kalapján, s amikor az ennek okáról érdeklődők megtudták, miről van szó, a délután folyamán „a város örege-apraja nemzeti rózsát viselt, a boltokban alig győzték a készítését." Délután négy órakor a néptömeg a piarista (felső) templomhoz vonult nemzetiszín zászlókkal, s a rögtönzött emelvényekről szónokok magyarázták a nemzeti vívmányokat. Az est folyamán az eseményeket „fényes kivilágítással" ünnepelte meg a város, a néptömeg éljenezve, zeneszóval járta a várost. A városház homlokzatán a „Szabadság, egyenlőség, testvériség" felirat díszelgett, az emberek — rangkülönbségre való tekintet nélkül — polgártársnak szólították egymást.11 Másnap, március 20-án a fölső templomban, a megnyert szabadságért Te Deumot tartottak. Előtte a város ágyúival örömlövéseket adtak le, eközben egy mozsár- szétrobbant, s egyik darabja agyonütötte Taródy Lászlót, a gimnázium osztályos tanulóját. Sokan ezt rossz jelnek tartották, mondván: „No, ha a szabadságnak már az eleje is ilyen véres, hát még ezután milyen lesz." A város fényes temetést adott a szerencsétlenül járt fiúnak. Délben a Korona vendéglőben nagy lakomát csaptak.12 Eközben a város elöljárósága sem tétlenkedett. Albanich Flórián városbíró, Babochay János népszószóló és Tóth Lajos főjegyző „Nagykanizsa 13 ezer lakosának" nevében feliratot fogalmazott az országgyűléshez, illetve egy, a felirat támogatását kérő felszólítást a többi mezővárosokhoz, majd a két okmány elkészülte után egy rögtönzött népgyűlésen 600 kanizsai polgár írta alá mind a feliratot, mind a felszólítást. Feltételezhetjük, hogy ez a város valamennyi, politikailag aktív lakosa lehetett, hiszen néhány hét múlva az országgyűlési választások előtt nagyjából ennyi választásra jogosult személyt írtak össze a városban. Nem tudjuk viszont, hogy csak a nagykanizsai lakosok vettek-e részt a népgyűlésen és az aláírásban, vagy a kiskanizsaiak is.13 Miután a szövegek eredeti kéziratos példánya nem, csupán kinyomtatott változata ismert, nem tudjuk, a három tisztviselő melyike volt a szöveg szerzője. 1845. augusztus 2-ától a három férfiú mindegyike tagja volt a Nagy-Kanizsai Takarékpénztár Társaság igazgatóválasztmányának. (A Társaság alapítása összefüggött a zalai védegyleti mozgalommal.)1

4

Egy 1846-1847. évi kimutatás a zalai nemesség politikai erőviszonyairól mind Babochayt, mind Tóthot a meggyőződéses ellenzékiek közé sorolta.1

5

Albanichról tudjuk, hogy — Tóthtal együtt — a vukovár-fiumei vasúttársaság részvényesei közé tartozott, Tóth emellett egyike volt Zala megye önkéntes adózóinak is.1

6

Feltételezhető tehát — s ezt 1848-49-es magatartásuk is megerősíti — hogy a liberális ellenzék eszméit vallották. 11

Cser - Könczöl 30.; Nóvák Mihály 12.; Vajda - Vajdáné 8. A népgyűlésre utal Nagykanizsa város alább ismertetendő, március 20-i felirata is. 12

uo. Mészáros István: Katolikus oktatási-nevelési emlékek a reformkori Zalából. (Részletek Lendvay József emlékirataiból). (In:) Magyar Egyháztörténeti Vázlatok. 2. kötet. Bp., 1990. 206-207. 13

Nóvák Mihály 12. Azt, hogy a felszólítást a mezővárosoknak küldték meg, bizonyítja Vajda -Vajdáné 10. és Degré - Kerecsényi 113. kommentárja. 14

Molnár András: Védegylet Nagykanizsán. (In:) Zalai Múzeum 7. Nagykanizsa, 1997. 123-127. 15

MOL Ρ 626. a Széchenyi-család levéltára. Széchenyi István gyűjtemény. 10. cs. 24-32. sz. Molnár András barátom szíves közlése. 16

Hetilap, 1847. jan. 15. „A vukovár-fiumei-vasutra történt ujabb aláírások"; Molnár András 1996. 236.;