Századok – 2005
TANULMÁNYOK - Orosz István: A kisebb királyi haszonvételek kérdése a reformkorban és 1848-49-ben 515
KIRÁLYI HASZONVÉTELEK KÉRDÉSE A REFORMKORBAN ÉS 1848-49-BEN 521 lakosság szőlőművelésből élt, Szent Tamás naptól fogva (december 29) Szent Mihály napig, azaz nyolc hónapig az uraság számára árultak bort. A hegyaljai borvidék másik központjában Sárospatakon sem érvényesült a törvény, de a földesurak és a jobbágyok legalább havonta felváltva mérhették a bort, így a tokaji három hónappal szemben hat hónap jutott a település lakóinak.2 4 A törvényi szabályozással szemben (nem tekintve azokat a településeket, ahol betartották az előírásokat) a gyakorlatban a bormérésnek a reformkort megelőző időszakban öt vállfaja alakult ki. A legdurvább törvénysértést a már említett száraz korcsmák jelentették. A második esetben az uraságok megrövidítették a jobbágyi bormérés idejét és a bortermelő településeken sem Szent Györgyig, hanem rövidebb ideig mérhették a jobbágyok saját boraikat. A már említett Tokaj és Sárospatak mellett így volt ez a 16. század végén Komáromban, ahol csak két hónap volt a mezővárosi bormérés ideje.2 5 Voltak olyan települések, ahol a jobbágyok egyáltalán nem mérhettek bort,2 6 de olyanok is előfordultak, ahol a földesurak meghatározott bor mennyiség kimérésére kötelezték jobbágyaikat s egyébként nem éltek bormérési jogukkal.27 Végül a jobbágyok számára legkedvezőbb eset is előfordult: a bormérést csak a falu, vagy mezőváros gyakorolta.2 8 A kisebb királyi haszonvételek közül a bormérés joga — amint láttuk — megoszlott földesurak és jobbágyok között. A halászat esetében országgyűlési törvény nem írta elő a megosztást, mégis a gyakorlatban csak úgy lehetett az uradalmaknak halászokat alkalmazni, ha a fogott halnak csak kisebbik részére tartottak igényt. A jobbágyi vadászatot és madarászatot országgyűlési törvények mindig keményen tilalmazták, mégis a falusi lakosság jelentős hányada mindkettőt gyakorolta. 1504-ben azzal magyarázták a tilalmat, hogy a jobbágyok egy része abbahagyta a szőlő- és földművelést és még a nagy ünnepeket is vadászattal töltötte. Ezért 3 forint bírságot rótt ki azokra, akik szarvasokra, őzekre, nyulakra, vadkanokra vadásztak, vagy fácánokat, „császármadarakat" gyűjtöttek. 1729-ben egy újabb törvény gyakorlatilag beismerte, hogy nem sikerült eltiltani a jobbágyságot a vadászattól, majd 1802-ben a tilalmat azzal újí-24 ZmL Tokaj jegyzőkönyve, az 1561. évi úrbárium. Orosz István: Mezővárosi önkormányzat Sárospatakon 1711-1835 között (Emlékkönyv Imreh István nyocvanadik születésnapjára) Kolozsvár 1999. 390. 25 MOL U. et C. Fasc. 4. Nro. 46 26 Zala megyében a kapornaki apátság birtokain egész évben bormérési tilalom volt a jobbágyoknak a 16. század második felében. MOL U. et C. Fasc, 11. Nro. 30/a 30/c Ez volt a helyzet Szőgyén is. U.et C. Fasc. 4. Nro 32/a A székelyföldi Hídvégen a 18. század derekán még a törvény szerint mérhettek a jobbágyok bort, a 19. század elején azonban már tilalmazták, azzal az ürüggyel, hogy " kortsma jus és haszon egyenesen csak a földes urakat illeti", Imreh István: Majorsági gazdálkodás a székelyföldön a feudalizmus bomlásának idején. Bukarest 1956. 154. "7 Szikszón csak a négy vásárnapon kellett urasági bort mérni, Szepsiben hat hordó bort kellett kimérni az uraságnak, illetve annak ellenértékeként 100 forintot fizetni a mindenkori ártól függetlenül. MOL U. et C. Fasc. 15. Nro. 6. 28 Debrőn 1712-ben az educillátiot a község gyakorolta. Nagybaráton a zavaros helyzetre tekintettel nem éltek az uraságok bormérési jogukkal. Az Eszterházyak derecskei uradalmában az u.n. kis hajdúvárosok megőrizték 1728-ban is bormérési szabadságukat. MOL. U. et C, Fasc. 5. Nro. 13, Fasc. 4. Nro. 32/c, Fasc. 6. Nro. 61/a
