Századok – 2005

TANULMÁNYOK - Orosz István: A kisebb királyi haszonvételek kérdése a reformkorban és 1848-49-ben 515

518 OROSZ ISTVÁN nagybirtoknak az a kettőssége, ami a 16. századi magyarországi viszonyokat jellemezte, arra ösztönözte a földesurakat, hogy a hagyományos járadékformák mellett új jövedelemszerző forrásokat is keressenek. Ezek közé tartoztak a regáliák is. Közöttük a bormérés monopolizálására irányuló törekvés a legjellemzőbb, de az őrlés, vámszedés, vásártartás privilegizálása is viszonylag korán megjelenik. A történeti irodalom teljes joggal állapította meg, hogy a földesúri „educillatio" az új nagybirtoküzem kifejlődésével párhuzamosan a 16. században kezdett általánossá válni, míg korábban alig használt jövedelemforrás volt, a század derekán már a jövedelmek jelentős részét szolgáltatta s visszaszorította a paraszti árutermelést.11 Azt, hogy a bormérés hogyan vált földesúri monopóliummá, jól mutatja a tokaji uradalom helyzete. A bodrogkeresztúriak János vajda idején (Szapolyai János) még csak karácsonykor, húsvétkor és pünkösdkor mértek egy-egy hordó bort az uraság számára, Némethy Ferenc alatt azonban már egész évben. „Ahogy neki tetszett" (t.i. Némethy Ferencnek) úgy mértek bort Bekecsen, Megyaszón, Tiszadobon, (Hajdú)dorogon, azaz semmiféle szabályozás nem érvényesült a borkimérésben, a jobbágyok educillatióját semmi sem biztosította.1

2 A mértéktelenné váló földesúri igény eredményezte, hogy a bor értékesítéséből származó jövedelem több uradalomban is az egyik legfőbb bevételi fori-ássá vált. A sárvári uradalomban a 17. század első felében a bevételek 52,22%-a felvidéki Thurzó birtokokon a 18. század első harmadában viszont 69%-a származott a korcsmákon kimért borokból.1

3 A borbevételeket azonban nem lehet teljes mértékben a regálékból származó haszonnak tekinteni, hiszen az uraságok részben allodiális szőlőik termését, nagyrészt azonban a dézsmából származó és a jobbágyoktól egyéb jogcímeken (foglalással, vagy vásárlással) szerzett borokat mérették ki a csapszegeken, azaz a bor árában szerepelt a más földesúri jog alapján szerzett jövedelem is. Regáléból származónak csak a korcsma bérleteket, a mészárszékért fizetett ellenszolgáltatásokat, a malombért, rév- és vámilletékeket, vásári és piaci helypénzeket, a halászatból fizetett részesedést stb. tekinthetjük. Ennek alapján azonban nem minden esetben tudjuk megállapítani a regále értéket, mert az uradalmi halászok igen gyakran hallal és nem pénzzel fizettek a halászati jogért, a molnárok pedig szintén természetben adóztak a malomjogért.1

4 11

Szabó István: i. m. 187. Maksay Ferenc: Parasztság és majorgazdálkodás a XVI. századi Magyarországon. Budapest 1958. 45. Pach Zsigmond Pál: Nyugat-európai és magyarországi agrárfejlődés a XV-XVII. században. Budapest 1963. 147. 12

MOL U. et C. Fasc. 89. Nro. 2. 13

Tholt Judit: A sárvári uradalom majorgazdálkodása a XVII. század első felében. Budapest 1934. 65. Berlász Jenő: A Thurzó-birtokok a XVIII. század első harmadában különös tekintettel a jobbágyság gazdasági helyzetére. Budapest 1936. 18. 14

Őrleménnyel adóztak 1723-ban a miskolci malmok, 1610-ben Tokajban a „halászoknak rend tartások szerint" a város halászai a pénteken és szombaton fogott hal kétharmadát beszolgáltatták az uraságnak, egyharmada maguknak maradt, a többi napokon maguk számára fogták a halakat, ezért azonban bizonyos munkajáradékkal is tartoztak, megműveltek egy urasági szőlőt és a vár magtárában is kötelesek voltak az ott tárolt gabonát lapáttal megforgatni. A nemes halak (pl. a kecsege) fogásakor egészen különleges, itt most nem elemezhető szabályok érvényesültek. MOL U.et C. Fasc. 5. Nro. 5. Zemplén megye Levéltára (ZmL) Tokaj mezőváros levéltára, Az Tokai városnak eleiteol