Századok – 2005

TÖRTÉNETI IRODALOM - Szabó Csaba: Die Katolische Kirche Ungarns und der Staat in den Jahren 1945-1965 (Ism.: Mózessy Gergely) 219

219 TÖRTÉNETI IRODALOM Szabó Csaba DIE KATOLISCHE KIRCHE UNGARNS UND DER STAAT IN DEN JAHREN 1945-1965 Studia Hungarica. Schriften des Ungarische Institut München 48. München, Verlag Ungarisches Institut München, 2003, 222 o. A MAGYAR KATOLIKUS EGYHÁZ ÉS AZ ÁLLAM 1945-1965 KÖZÖTT. A Müncheni Magyar Intézet Szabó Csaba doktori disszertációját adta közre. A szerző a fiatal egyháztörténész-nemzedék egyik legkiemelkedőbb képviselője. Korábbi munkáit, elsősorban magas színvonalú forráskiadványait (Egyházügyi hangulatjelentések 1951, 1953; A Grősz-per előkészítése 1951) etalonként tartja számon mind a történész, mind a levéltáros szakma. Témaválasztása mindenképpen időszerű, hiszen a magyar egyháztörténet e kérdéskörének feldolgozására a rendszerváltás óta csak az ismeretterjesztő irodalom szintjén került sor, monografikus mélységben nem. A disszertációt az eichstatti egyetem 2000-ben fogadta el, s a kötettel kapcsolatos egyetlen komolyabb kritikai észrevétel valós oka épp a védés és a kiadás közt eltelt viszonylag hosszú idő. A szerző bibliográfiája ugyanis csak 1999-ig naprakész, az addig megjelent csaknem valamennyi művet tartalmazza; ám az azóta megjelent kötetek közül az irodalomjegyzék már csak néhányra utal, s e munkák eredményei a monográfiát már nem gazdagítják. A kötet bevezetésében Szabó Csaba jó érzékkel korszakolja a tárgyalt 20 esztendőt. Bár itt még az egyes szakaszok jellemzésekor megállapításai sarkosnak tűnnek, később kellő mélységig árnyalja megállapításait. A tárgyalt korszakra vonatkozó historiográfiai elemzése találó: legkiemelkedőbb képviselőin keresztül mutatja be a négy alapvetően különböző helyzetű egyháztörténet-írói csoport vitáit és konfliktusait, és ezek egymásra hatását, alakulását. Alapvetően tértek el egymástól a hazai, néha a pártideológia és -propaganda szemellenzőjén túl nem látó „marxista", a — sokáig elcsendesített — hazai „klerikális", a nyugati magyar emigráció szókimondó és nyugat-európai, elsősorban a nagy folyamatokra koncentráló történészek lehetőségei és céljai. A kötetnek egyik különleges érdeme épp az utóbbi szerzőkre építő gyakori európai kitekintés, melynek eredményeképpen a magyar katolikus egyházat érintő eseményeket nem önmagában, hanem a kelet-európai összefüggéseiben láttatja - elsősorban lengyel és cseh párhuzamokon keresztül. A felhasznált források bemutatásán túl a megcélzott német olvasóközönség igényeit elégíti ki a szerző, amikor a hazai levéltárügy törvényi szabályozásáról is ismertetést nyújt. Feltűnő, hogy szorosan vett egyházi forrásként szinte csak nyomtatásban is elérhető püspökkari jegyzőkönyveket és (fő)papi emlékiratokat használ. Ez azonban — tekintettel arra, hogy az egyházi levéltárfenntartók általában 50 esztendőben határozzák meg iratanyaguk kutathatóságát — megérthető, s a kötet minőségét egyáltalán nem kezdi ki, hiszen az állami, állambiztonsági- és pártszervek olyan mértékben tartották kontroll alatt az egyház életét, hogy gyakorlatilag minden fontos kérdés lecsapódik ezek iratanyagában. A tárgyalt húsz esztendőt a püspöki kar világháborús veszteségeinek és Mindszenty József életútjának rövid áttekintésével vezeti be Szabó Csaba, majd az 1945-48 közt eltelt esztendőket, mint az egyház társadalmi és anyagi bázisa elleni támadások korát tárgyalja. Kronologikus rendben halad, így a földreform, a katolikus egyesületek betiltása, a fakultatív hitoktatás bevezetése, majd egyházi iskolák államosítása kérdéskörének tárgyalásába beékelődik a prímás kinevezésének, a politikai választások eredményeinek és a Mária-év eseményeinek ismertetése. Külön fejezet foglalkozik az egyház elleni totális támadás csúcspontjával, a Mindszenty József prímás ellen folyó kirakatperrel. Bemutatja az azt megelőző pártpolitika által vezérelt hecckampányt, kitér — ha nem is túl részletesen — a kérdés nemzetközi visszhangjára, és utóéletére a hazai historiográfiában. Az egyház legyűrésének második fázisaként mutatja be az 1949-1951 közötti esztendőket. 1949 döntő év: ebben az évben születik meg a vallásszabadságot elvben (de csak elvben!) tiszteletben tartó alkotmány és XII. Pius antikommunista dekrétuma; ugyanakkor mindennapossá vált a papság létbizonytalansága, a kongrua-megvonás fenyegetettsége. Ε szakaszban az MDP két célját valósítja meg: megteremti az egyház belső megosztottságát a békepapi mozgalom megszervezésével, majd a „klerikális reakció rohamcsapatai"-nak tekintett szerzetesrendek ellen fordul; s nemcsak megvonja azok működési engedélyét, hanem a szerzetesek deportálásával, egzisztenciális bizonytalanságukat felhasználva nyomást gyakorol a püspöki karra az 1950-es egyezmény megkö-