Századok – 2005

TÖRTÉNETI IRODALOM - Brown; Gordon: Maxton (Ism.: Jemnitz János) 1595

TÖRTÉNETI IRODALOM 1595 Sajnos a könyvet és az életutat ebben az ismertetésben így nem tudjuk nyomon követni. Csupán a hátralévő fejezetek címeinek egyszerű felsorolása is több oldalt tenne ki. S most mégcsak a tizenötéves berlini diák életútjánál tartottam, s itt kell a fonalat elvágnom. Pedig felületesen is ismeretes, nem akármilyen a későbbi életút, amelynek minden szakasza fordulatos, ellentmondásokkal tarkított és tele van új találkozásokkal, új történelmi személyiségekkel - és persze történészekkel. Hiszen előtte volt még a megérkezés Angliába, az egyetemi évek, a diákmozgalom és kiemelten a kommunista szervezetek helye ebben, a marxista reneszánsz Angliában (és másutt), a második világháború kora, vagy a hideg háborúé (amely persze szintén külön fejezetet kapott, megint csak egyéni élményekkel). S persze központba kellett kerülnie, hogy miként lehetett ismert kommunistaként professzor a Londoni Egyetemen és hosszú időn át a Birbeck College vezető tanára. No meg, hogy miként épült ki, hogyan működött a Kommunista Történészcsoport, amelynek olyan valóban világhíres tagjai voltak, mint Ε. Ρ Thompson, Christopher Hill, Maurice Dobb, A. L. Morton, John Saville - és a névsort még folytatni lehetne. S persze, hogy Hobsbawmnak mi volt ebben a helye, hogyan látta a többieket, ezeknek az embereknek viszonya a kommunista párthoz és Moszkvához, az külön végig izgalmas, tanulságos és sokszor komoran szomorú történet. És Hobsbawm soha nem egyszerűsít, sem akkor, sem később. A könyv hasábjain nem hiányoznak a hozzánk közelálló nagy dátumok, történelmi fordulók, 1953, 1956 vagy 1968. Pusztán ezeknek némileg is gondos felvillantása is több oldalt igényelne. A könyvben feltűnnek magyarok is. Olyan „magyarok", mint Georges Haupt, akivel Hobsbawm csak már mint neves francia professzorral találkozhatott, de az olvasó találkozhat Berend Ivánnal, Hanák Péterrel, Heller Ágnessel és Ránki Györggyel is. Magyarországgal kapcsolatban megemlítendő, hogy Hobsbawm aláhúzza azt, ami az utóbbi években jobbára elmosódott a „Kádár-korszakkal" kapcsolatban: hogy itt a többi kelet-európai országgal összevetve összehasonlíthatatlanul jobbak voltak a kulturális viszonyok, „az intellektuális élet". Az önéletrajzot két fontos mutató egészíti ki. Az egyik Hobsbawm írásainak válogatott bibliográfiáját tartalmazza. Ez azért is fontos, mert a könyvek mellett a fontosabb sajtó/folyóiratcikkek lelőhelyét is megadja, márpedig ez a szerző saját válogatása! A másik egy névmutató, amely persze nem annotált. Ennek értékét nem kell bizonygatnom, már csak azért sem, mert a névsor önmagában is „izgalmas". Jemnitz János Gordon Brown MAXTON Mainstream Publishing, London 1986, 2003. Kettős értelemben is „érdekes" könyvet ajánlhatok az érdeklődők figyelmébe. Gordon Brown nevét a KLIÓ olvasói valószínűleg mind ismerik, hiszen 1997 óta egyfolytában Nagy-Britannia pénzügyminisztere, s Blair mellett az Új Munkáspártnak amolyan „második embere", sokak szerint Blair lehetséges örököse. Ámde hogy hányan ismerik James Maxton nevét, akinek neve a szigetországban mindmáig elég széles körökben valóságos fogalom. Maxton az első világháború éveiben „nőtt nagyra" mint a háborús politika elszánt opponálója és bebörtönzött mártíija, majd 1918 után az ILP (Független Munkáspárt) szellemi és gyakorlati vezére, remek szónoka, teoretikusa és parlamenti debattere. (A jelen sorok írójának volt szerencséje, hogy megismerkedjen életútjával -100. születésnapjára én írhattam meg életútját A nemzetközi munkásmozgalom történetéből. Évkönyv 1985. évi kötetében.) Maxton keményen skót volt, és a skót munkásmozgalomban Maxton befolyása még nagyobb volt. S Gordon Brown is „Skócia gyermeke", a skót egyetemeken végzett. Nyilván ez sokban magyarázza, hogy annak idején ugyancsak a centenáriumra miért nyúlt Maxton örökségéhez. Ámde az, hogy ez a könyv most, 2003-ban újabb második kiadását érje meg - ez azért érdemes némi kommentárra. Mert 2003-ban Gordon Brown már javában pénzügyminiszter volt. S Magyarország történetében talán az utolsó pénzügyminiszter, aki történeti munkát írt, Szende Pál volt. S arra, hogy az utolsó negyedszázadban lett volna példa, hogy egy miniszter mondjuk megírja Mónus Illés életútját — bármennyire kritikusan is — tudtommal nem volt példa. Gordon Brown írása ezért „érdekes" az említett kettős területben is. A szerző természetesen illő tisztelettel fordul az ILP vezetőjéhez (aki mellékesen egyetemi tanár is volt), de némiként