Századok – 2005

BESZÁMOLÓ - Globalizáció és fragmentáció között. Beszámoló a Történész Világkongresszusról (Tomka Béla) 1558

BESZÁMOLÓ 1559 Ezeken együttesen közel 400 előadás hangzott el. További szekciókat szerveztek a különböző nemzetközi történész társaságok és bizottságok (pl. International Association of Economic History, International Association of Contemporary History of Europe). Utóbbiak áttekintése a helyszínen sem volt könnyű, mivel a hivatalos programba nem kerültek bele. A már öt éve Oslóban is szereplő poszter-szekciót — kb. 60, többségében fiatal és fejlődő országbeli résztvevővel — Sydneyben kissé eltérő formában alakították ki, ami mindenekelőtt azt jelentette, hogy ez a kongresszus alatt elnyújtva, több napon keresztül működött. A program sokszínűsége miatt e beszámolóban közel sem tudjuk a konferenciát szisztematikusan áttekinteni, csupán néhány téma és tendencia kiemelésére van lehetőségünk. Mindenekelőtt figyelmet érdemel a konferencia három központi témája, hiszen ezek kiválasztásával az ICHS rendszerint a nemzetközi történésztársadalom igényeire reagál, vagy maga is orientálni kívánja a szakmát. Ε hangsúlyos problémák ezúttal a következők voltak: 1. Az emberiség és a természet a történelemben; 2. Mítosz és történelem; és 3. Háború, béke, társadalom és a nemzetközi rend a történelemben. A fő témák mindegyikével három szekció foglalkozott. Az alábbiakban először ezekből idézünk. Az ökohistória — a környezet és a környezethez való emberi viszony, valamint a könyezetvédelem története — viszonylag új és gyorsan fejlődő kutatási terület. Az újdonság is magyarázza, hogy még a tudományterület elnevezése sem mindig következetes: angolul találkozhatunk az „ecohistory", az „ecological history" és az „environmental history" elnevezésekkel is, amelyek hasonló, bár nem teljesen azonos tartalmat hordoznak. A gyors fejlődés mindenesetre tény, s ez abban is tükröződik, hogy míg az öt évvel ezelőtti oslói Világkongresszuson a húsz specializált szekció egyike foglalkozott az ökohistóriával, addig az Sydneyben már a néhány kiemelt, fő téma közé került. Az ökohistória fontos vonásai közé tartozik az interdiszciplinaritás, a hosszú távú szemlélet, valamint a nemzeti határok meghaladásának igénye. Ez mind olyan jellemző, mely a történetírás más ágaiban is régóta igényként jelent meg, s nagy fejlődési potenciált hordoz. Az ökohistóriai megközelítés azonban számos problémával áll szemben, melyek komoly korlátokat jelentenek számára. Valószínűleg legfontosabb ezek közül az a determinizmus, mely a legtöbb ilyen munkának sajátja: a természeti környezetnek rendszerint olyan jelentőséget tulajdonítanak az emberi társadalmak fejlődésében, mely a többi tényezőnek alig hagy helyet. Ezenkívül a diszciplína mindmáig rendkívül heterogén, az alapvető definíciós és módszertani kérdésekben sem láthatók még a konszenzus körvonalai. Egy — a hely szellemének megfelelő, s a konferencián elhangzott — példával érzékeltetve ezt a problémát: manapság az ökológiai történetírás körébe sorolják azt a tanulmányt is, mely az ausztráliai koalaállomány számának és területi elhelyezkedésének történeti változását vizsgálja, az emberi társadalommal való bármiféle kapcsolat keresése nélkül. Ha nem is ilyen szélsőséges formában, de számos más, az ökohistóriához sorolt munkában is csak csekély szerepet kap az emberi történelem. A tudományterület határainak ilyen tág értelmezése akadályozza a diszciplínán belüli diskurzust, sőt egyenesen lehetetlenné teheti konszenzus kialakulását a legalapvetőbb módszertani kérdésekben. Mint a vita vezetője, Ian Tyrrell, összefoglalójában megállapította, feltétlenül szükséges, hogy az ökohis-